Rettenetes dolog történt a labdarúgás világában; a bíró megadott olyan gólokat, amiket (ez a 17 kameraállásból visszajátszott és kikockázott képekből utólag remekül megállapítható) lesről szereztek. Pedig a védelem remek ütemben lépett ki, s ha a partjelző is észreveszi azt a tizennégy centit, amivel a támadó a lövés pillanatában előrébb volt, akkor bizony nem a hitvány gól miatt tombolt volna a lelátó, hanem a partjelzőt élteti. A másnapi lapok nem a zseniális csatárt ünneplik, hanem „Éljen a taccsbíró!”, „Remek hátvédsor!”, „Hogy tud ez a védelem együtt mozogni!” címekkel jelennek meg.

A videobíró bevezetésével azonban megszűnnek ezek az anomáliák. A következő vb-döntőn például százezer néző a helyszínen és kétmilliárd ember a kép­ernyők előtt ülve látja, amint csodás támadás fut végig a pályán, a szélső kicselez négy védőt, elfut, bead, a csatár előrevetődve csukafejessel a bal felsőbe juttatja a labdát. Tombolnak a futball szerelmesei, ám visszanézik a technika segítségével, és valóban, az ezredmásodperceket is mérni tudó atomóra, valamint az oldalvonalba telepített mikroprocesszorok és az ötdimenziós képet adó számítógépes rendszerek együttes alkalmazásával megállapítják, hogy a támadó 0,7 milliméterrel előrébb volt a beadás pillanatában. Ez bizony így les, kár volt az egész fakszni, szabadrúgás kifelé.

A másik oldalon negyvenméteres bombalövést ereszt meg az aranylábú középpályás, a felső lécről a gólvonal mögé vágódik a labda; óriási gól. A közönség őrjöng, az emberek csókolják egymást, az ilyen jelenetek miatt érdemes focimeccset nézni. De hoppá. A technika mutatja, hogy a labda széle mintegy fél milliméternyire csípte a gólvonalat, tehát nem volt bent teljes terjedelmével. Marad a nulla-nulla.

És ez is lesz a végeredmény, hiába további hat remekbe szabott, ám a technika által lefülelt találat. Kis híján öt-három lett a vb-döntő, de csupa szabálytalan góllal. Így viszont láthattunk egy igazságos nulla-nullát.