Talán túl optimistán, de az ember titkon reménykedett abban, hogy a vizes vébé végre kikerül az ellenzéki kampánytémák közül. Elvégre minden elkészült időre, nem folyt el a víz a Duna Aréna medencéiből, nem dőlt le az óriástorony, a külföldi sportolók, újságírók és szurkolók egymást túllicitálva dicsérték a létesítményeket, Budapest és a Balaton szépségét, a gördülékeny lebonyolítást. De nem, bármennyire is recseg a régi lemez, még mindig jönnek az unalmas szólamok…

Múlt héten például Ceglédi Zoltán „politikai elemző” fejtegette hosszasan a hvg.hu-n, hogy egyrészt miért kéne rosszul éreznünk magunkat az országban, másrészt miért volt felesleges a világ harmadik legnagyobb sport­eseményének megrendezése. A konklúzió így szól:

„De annak, hogy itt és most vizes vébét rendeztünk, egyetlen valódi előnye lehet: az, hogy végre kaptunk egy teljes diagnózist, tokától-bokáig. Hazugság, lopás, ostobaság, ízléstelenség, pofátlanság, kontár munkavégzés, következmények nélkül: ez ma a magyar államhatalom birtokosainak maximális képessége és igénye.”

Ha másra nem is, arra jó ez a publicisztika, hogy ötletet kaphatunk belőle. Ceglédi lopásról, pofátlanságról ír. Ő és elvtársai, hogy a hétköznapi ember számára megfoghatóbbá tegyék a milliárdos összegeket, szinte mindent átszámolnak kórházi műszerekre. Nos, mi meg akkor számoljunk a ballib kormányok alatti korrupciógyanús ügyletekben! Az összegek nagyságrendje miatt összehasonlítási alapként kínálkozik az általuk be sem fejezett négyes metró botránya.

A vizes vébé kapcsán összesen körülbelül 130 milliárd forintot költött el az állam. Ennek nagyobb részét olyan maradandó fejlesztések tették ki, mint a Duna Aréna és az angyalföldi Duna-gát megépítése, a Margitsziget, a Hajós Alfréd és a Császár–Komjádi uszodák felújítása. Ezzel szemben, az év elején nyilvánosságot látott jelentés szerint, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) arra jutott, hogy a négyes metró 2010 előtt megkötött, szabálytalan szerződéseivel 167 milliárd forintos kár keletkezett. Melyik kiadásnak volt értelme? A mostani 130 milliárdnak, vagy annak a 167 milliárdnak?

A kérdés persze költői. Hiszen például múlt héten a Magyar Turisztikai Ügynökség nyilvánosságra hozta a vébé idején hazánkba látogató külföldi turisták megkérdezésével készült felmérésének eredményeit. Csupán néhány adatot kiemelve: a sporteseményen részt vevők csaknem kétharmada tapasztalatai alapján biztosan tervezi, hogy máskor is eljön hazánkba, összesen 98 százalékuk nyitott a visszatérésre. Ötből négyen azt mondták, biztosan ajánlanák másoknak is, hogy ide utazzanak. A válaszadók egy tízfokú skálán 8,73-ra értékelték a Magyarországgal mint házigazdával való elégedettségüket, a biztonság 8,84 pontos átlagot kapott, a látványosságokat 8,44-re pontozták, és nyolcas feletti átlag jött ki az infrastruktúrával való elégedettségnél is. Mindennek a következő években forintosítható haszna lesz az ország számára.

De ami ennél lényegesebb: a vébé sikerének lelkünkre gyakorolt hatása. Hisz bár az ellenzék, a Jobbiktól a DK-ig, igyekszik nap mint nap az emberi irigységre játszani, a helyzet az, hogy a társadalom többsége szeret büszkének lenni a hazájára. Az ország, a Kárpát-medence szépségeire, a magyar tudósok, művészek, sportolók tehetségére, szereti azt érezni, hogy „igen, most megmutattuk a világnak”. És minél többször érezhetjük ezt, annál több közös győzelemre leszünk képesek.