Azért az arcátlanságnak is van határa, de úgy tűnik, ezt valahogy egyáltalán nem érzi az osztrák elnökválasztás második körének volt győztese, Alexander Van der Bellen. Korábbi cikkemben részleteztem, hogy mi is történt a nagy zöld–néppárti–szocdem összefogással, és a némi választási szabálytalansággal győztesnek mondott jelölt választási eredményeinek megsemmisítésével.

Az osztrák alkotmánybíróság kimondta, hogy olyan tömeges és olyan súlyos szabálytalanságok voltak mind az urnákba leadott, mind pedig a levélszavazatok megszámolása, összesítése során, hogy az AB-nek nincs más lehetősége, csak az, hogy megsemmisítse a második forduló végeredményét, és új választásokat írjanak ki. Az AB azt is hangsúlyozta döntésében, hogy az osztrák jogállamiság és alkotmányos rendbe vetett hit foroghat kockán, ha nem az újraválasztás kiírása mellett döntött volna. Merthogy Van der Bellen úgy nyert mindössze 31 ezer szavazattal a szabadságpárti Norbert Hofer előtt, hogy a levélszavazatokban szinte elképzelhetetlen mennyiségben szavaztak rá, olyan arányban, amit az urnaszavazók szavazati elosztása semmi szín alatt nem támaszt alá, ahogy a második fordulóban egyszer csak megjelenő új levélszavazók – összesen 211 ezer – is döntő többségben a balliberális jelöltre adták le a voksukat – véletlenül.

És lám, mit mondott ki az osztrák alkotmánybíróság? Többek közt azt, hogy 117 körzetből összesen 94-ben a levélszavazatok bontása és számlálása törvényellenesen történt. Vagyis a levélszavazatok 80 százalékának összesítésekor sem a titkosság, sem az érvényesség, sem a választó akarata nem tudott érvényesülni a törvényeknek megfelelően. Ám egy dolog világosan megmutatkozott: valahogy mindig, minden körzetben Van der Bellen szavazatainak száma növekedett és Hofer előnye csökkent egészen addig, amíg nem fordított a választási eredményen, s hozták ki Van der Bellent valahogy győztesnek. Országosan pedig összesen 573 ezer 225 szavazólap volt érintett a botrányban, vagyis a győzelmet jelentő 31 ezer szavazatnak a 18,5-szöröse.

És amint már írtam korábban, Brüsszel és a Merkel-brigád nem üvölt most diktatúrát, nem követeli a szocdem–néppárti koalíció azonnali lemondását, és nem követelik az osztrákok szabadságjogainak megvédését a galád, gonosz és immár az alkotmánybíróság által is kimondottan nyíltan törvénysértő kormánygépezettel szemben. Még egy ejnye-bejnyét sem mondott, sőt szép lassan készülnek a kampányra Van der Bellen mellett, s indul a riogató kórus Norbert Hofer ellen.

Nem a csalót és a törvénysértőt kérik számon, hanem azt, aki kiküzdötte és bizonyította igazát egy versenyben, amiben a nép akaratát nyílt törvénysértéssel változtatták meg. Ő az, aki a demokráciát veszélyezteti, ő az, aki nem európai, sőt Ausztriát ki akarja vezetni az EU-ból. Vagyis ahelyett, hogy meakulpázna és minimum sajnálatosnak mondaná a történteket, illetve világosan érezné a felelősségét Van der Bellen mindabban, ami történt, még ő áll a hegy felől, és még ő oktat ki megint mindenkit demokráciából. Az, aki aktív részese volt személye által Ausztria történetének legbotrányosabb és legtörvénysértőbb választásának, akire és kampánycsapatára a gyanú árnyéka úgy vetődik, hogy nincs hova bújjanak előle.

Ő áll a hegy felől, arcátlanul nyilatkozik Hoferről, és – micsoda balfácán – azt mondja, ha ő lett volna a második, akkor nem számoltatta volna meg az eredményeket újra, és nem vizsgáltatta volna ki a választásokat. Mert azzal nem derült volna ki, hogy csak kicsit csaltak? Vagy mert akkor nem csaltak volna? Vagy akkor már nem is kellett volna a botrány? Miért? Ha voltak súlyos törvényszegések, akkor függetlenül a helyezéstől, mindegyik jelöltnek az lenne az érdeke, hogy az kiderüljön. Kivéve annak, aki csinálta, szervezte… na, ennyit erről.

Amikor erre finoman figyelmeztette a Die Presse újságírója, miszerint: „Azt is lehetne mondani, hogy az FPÖ jó szolgálatot tett a demokráciának és jogállamiságnak, mert az eredmény megtámadásával kiderültek a választás körüli rendetlenségek és törvényszegések.” Na, mi volt a válasz? Nem az, hogy hát igen, ez kétségtelen haszna volt a választási eljárás megvizsgálásának. Nem. Jött a nagy pofa megint: „Túl nagy dolog lenne azt kérni tőlem, hogy az FPÖ-t – éppen az FPÖ-t – a jogállamiság őrzőjeként jellemezzem. Túl jól emlékszem még arra, mikor Jörg Haider 2000-ben azt mondta: büntetőjogilag felelősségre kellene vonni azokat az ellenzéki képviselőket, akik külföldön kritizálják a kormányt…”

Majd ezek után a nagy klasszikus jön: legjobb védekezés a támadás! Amikor az újságíró azt kérdezi Van der Bellentől, hogy a hosszú kampány után az újabb fordulóban van-e még saját muníciója, van-e még saját mondandója a választóknak, mi volt a válasz erre? „Ezen mi is gondolkodunk, hogyan lehetne egy kicsit a fókuszt megváltoztatni. A Brexit-döntésnek köszönhetően az Európa-kérdés egészen új aktualitást nyer. Az EU- és külföldiellenesség mégiscsak évtizedek óta az FPÖ programjának a magja.”

Vagyis megint nem saját magáról, saját elképzeléseiről beszél, hanem paranoiás módon az FPÖ-ről.

És persze megint hazudik. Merthogy pont a napokban tette tisztába Norbert Hofer a Brexit utáni FPÖ-álláspontot az Öxitről, vagyis az esetleges osztrák kilépésről. Eszerint: „Nem akarom, hogy Ausztria kilépjen az EU-ból. Napok óta mérgelődöm, hogy ezt feltételezik rólam. Ausztriának kétségtelenül kár lenne, ha kilépne az EU-ból. Az én álláspontom az volt, hogy extrém esetben, ha Törökország belép, vagy olyan szerződések lesznek, amelyek megfosztják a hatalmuktól a tagállamokat, egy központosított államot hoznak létre, amiben az egyhangúsági elv elbukik, azt támogatnám, hogy kérdezzük meg az osztrákokat, hogyan tovább…”

Kérem, ez nem azt jelenti, hogy Norbert Hofer azt akarja, hogy Ausztria kilépjen az EU-ból! „Az én utam az, hogy Ausztria mint nettó befizető az EU pozitív fejlődésében részes legyen. Egy szubszidiárius fejlődésben. Ahol az ember átgondolja: mely témákat kell erősebben európai szinten szabályozni, és melyeket nem” – nyilatkozta Hofer ugyancsak a Die Pressenek.

Világos beszéd Hoferé. Mi, magyarok pontosan értjük is ezt, ahogyan az eurokrata farizeus billogozást és himihumizást is azok részéről, akik már – ahogy szokták mondani: papírjuk van róla – nyíltan manipulálták az osztrák államfőválasztás eredményeit.

Hofer tisztázta az Öxit kapcsán a népszavazásról vallott álláspontját is, csakhogy Van der Bellen megint nehogy kitekerje ennek a magyarázatát is: „Abból indulok ki, hogy az unió egy éven belül meg fog változni. Ha a szerződéseket úgy alakítják át, hogy megfosztják a tagállamokat a hatalmuktól és elbukik az egyhangúsági elv, akkor meg kell kérdezni az osztrákokat. De nagyon remélem, hogy ezt senki nem tervezi. Azt sem hiszem, hogy Herr Juncker ne lenne képes a tanulásra. Jóllehet azt gondolom, hogy nem ő az optimális bizottsági elnök. Olyan uniót szeretnék, ami pozitív irányba fejlődik tovább, amiben Ausztria fontos szerepet játszik. Azt gondolom, hogy ebből a krízisből megerősödve tudunk kikerülni.”

Nos, világos, tiszta beszéd!

És persze mit mond róla a nagy erkölcsbajnok, a makulátlan demokrata, akinek az eredményeit épp most semmisítette meg az alkotmánybíróság: „Az FPÖ évek óta kokettál az EU-ból és az eurózónából való kilépéssel és a határok újraemelésével. Hofer a Brexit-döntés után még újabb olajat is öntött a tűzre: teljesen hiteltelen, hogy most visszautasítja az Öxitet.”

Tetszenek érteni? Van der Bellen beszél Hofer hiteltelenségéről. Az pofázik politikai hitelről és hitelességről, akinek maga az osztrák alkotmánybíróság vette ezt el, s akit azért nem engedtek felesküdni az államfői címre, mert választási győzelme súlyosan alkotmány- és törvénysértő volt. Az beszél politikai hiteltelenségről vetélytársával szemben, akinek javára befolyásolták a választások végeredményét. Az vádol ismét Európa-ellenességgel, aki minden európai demokratikus norma ellenére csikart ki győzelmet… o tempora, o mores!

Az áll még mindig a hegy felől, akinek fülét-farkát be kellene húznia, kizárólag a tiszta versenyt és a becsületes győzelmet kellene hirdetnie, akinek úgy kellene tennie, mintha semmi köze nem lett volna mindahhoz, ami a választásokon történt. De nem, maradt a gőgös liberális arrogancia, maradt a bölcsek kövének birtokosaként való viselkedés, a hegy felől állás és a gusztustalan nagy arc.

Van der Bellen gusztustalanságára Hofer röviden csak annyit mondott: „Csak azt mondhatom: mindig ugyanazt az álláspontot képviseltem. Az elnökválasztás első és második fordulója alatti hónapokban is. A kilépés az EU-ból csak az ultima ratio lenne, ha Törökország belép, vagy új, jobban központosított szerződések lesznek.” Világos.

De mi Van der Bellen ultima ratiója? Tudjuk? De, ami még fontosabb, tudja az osztrák nép? Mit mond a nagy demokrata a török csatlakozásról, mit mond a betelepítési kvótákról, mit mond az EU centralizációs törekvéseiről, mit mond az európai szigorú határőrizetről? Tudjuk?

Nem, nem tudjuk? Pontosabban nagyon is tudjuk, csak most erről nem beszél Van der Bellen, mert álláspontjával biztosan veszítene ősszel. De annyit tudunk és annyit látunk, hogy lehet bármekkora botrány vele, velük kapcsolatban olyan vastag bőr van az arcukon, mint a cipőtalp, és akkora pofájuk van, ami csak az örökösen hegy felől lévő embert jellemez. Reméljük, ősszel e hangerőt letekerteti velük az osztrák nép…