Úton a sátánhoz

Annyit emlegetik, hogy még a jobboldalon is sokan megtanulták Szrgya Popovics nevét. Állítólag ma nálunk az ő szellemi útmutatásai alapján zajlik az ellenzéki háború. A köré épített mítosz szerint kormánybuktató forradalmakat, ellenállási mozgalmakat állított talpra Ukrajnában, Tunéziában, Zimbabwében, Indiában, szerte a világon közel ötven államban.

Saul Alinsky

Mint belgrádi biológushallgató és diák­vezér, az egyetemről indulva szervezte meg az Otpor (Ellenállás) nevű mozgalmat, amely megbuktatta Szlobodan Milosevics szocialista rendszerét. Mára a civil ellenállás ikonikus alakja és legfőbb teoretikusa lett. Otthonosan mozog Magyarországon is, előadásai, szemináriumai, tanácsai határokat nem ismerve látják el munícióval az úgymond progresszív mozgalmakat. Nálunk is megjelent 2017-ben Útmutató a forradalomhoz című könyve. Popovics, akárcsak az olyan híressé vált aktivisták, mint például Gene Sharp és Robert Helvey, Saul Alinsky köpönyegéből bújt ki, az ő szellemi örökségét viszi tovább.

Alinsky 1909-ben született az Egyesült Államokban, kivándorolt oroszországi ortodox zsidó családban. Szüleit, ahogy írta később, csak a munka és a vallás érdekelte, ő maga viszont annál nyitottabb lett a világra. Főként azoknak a sorsára, akiket úgymond elnyom a hatalom, amely Alinsky számára hol a rendészeti szervek, hol az állam, vagy a kormány, illetve a helyi közigazgatás és a különféle hivatalok képében jelent meg. Bár az 1930-as években a szakszervezetek környékén is megfordult, kedvenc terepe a feketék, illetve a hispánok által lakott gettó lett, hőse pedig a csendesen tűrő, minden illúziójától és reményétől megfosztott kisember. Akit közösségekbe kell szervezni ahhoz, hogy lerázhassa magáról az őt sanyargató kormány, illetve állam elnyomását. Előbb csak ezek a kicsi csoportok szabadulnak meg béklyóiktól, aztán egyre szélesednek a körök, egyre nagyobbak lesznek a közösségek és egyre hevesebbek a különleges, főként civil eszközökkel folytatott küzdelmek, bár Alinsky szerint minden eszközt fel lehet használni egy-egy cél elérésére. Az erőszakot is.

Egyik legendás akciója az volt, hogy öltönyös, konszolidáltnak tűnő fekete férfiakat küldött be a chicagói O’Hare repülőtér vécéibe, akiknek el kellett foglalniuk a fülkéket és a piszoárokat, mintha dolgukat végeznék. Egészen addig, amíg a helyi hatalom ki nem tűzi a fehér zászlót az akciót kiváltó ügyben. Nemrég ugyanezt kísérelte meg a hazai ellenzék, elfoglalni akarván a budapesti metrókocsikat, amíg le nem mond Orbán Viktor. De más az elmélet, és más a gyakorlat.

Alinsky a konzervatív értékrendnek, a régi Amerikának és az azt megtestesítő államnak üzent hadat. Hogy mi jön azután, ha a fellázított közösségek sarokba szorították és el is pusztították a hatalom intézményeit? A próféta érdekes és izgalmas életet ígért a folyton harcban álló közösségeknek. Érdekes és izgalmas. Ez a káosz…

Az Alinsky által leírt tartós céltalanság először az 1968-as párizsi diáklázadásban mutatta meg magát. A permanens feszültség fenntartása ott olvasható Alinsky híressé vált tizenkét pontjának egyikében. Ez a lista harci taktikáinak gyűjteménye, egy évvel ezelőtt már részletesen közölte a Demokrata. Egyik legérdekesebb javaslata, hogy a „forradalmárok” sohasem intézményeket, pártokat, kormányokat támadjanak, hanem konkrét személyeket. Magyarán: nem a kabinet hoz rossz döntéseket, hanem Orbán Viktor! Ugye, milyen könnyen érkezünk meg a mába?

A módszerek nem változtak, a szellemiség sem, de a hívószavak igen. Ma a modernitás és a progresszió a két legfontosabb mozgósító szlogen a demokrácia és az európai értékek védelme mellett. Új jelszó a dolgozói érdekvédelem is, jóllehet dolgozók és utcára tóduló tömegek nélkül.

Szrgya Popovics csak annyit újított Alinsky elméletén, hogy elveti az erőszakot, helyette a vidámságot, az akciók bulizós, könnyed jellegét tartja fontosnak. Jó tanítványa a hazai ellenzék, elég, ha az MTVA-székház ostromára gondolunk. Csak az össztársadalmi szimpátia maradt el. A röhögés nem.

Nálunk is felbukkant az Alinsky által leírt gyakorlat, a közösségszervezés. Az Alinsky, Sharp, Helvey, Popovics idővonalon felerősödő hátszél segítségével a hazai feministák, az LMBTQ-jogvédők és mások szerveződni kezdtek. Úgymond a progresszivitás és a modernitás jegyében, vagyis mindennel szemben, amit hagyománynak, kultúrának, végső soron történelmi és nemzeti örökségnek nevezhetünk.

Mit akart Alinsky? Mindaz, ami logikátlannak és értelmetlennek tűnik munkásságban, szervesen illeszkedik egy gigantikus, világuralomra törő nemzetek feletti programba. A nemzetek ezért vannak útban. Hogy milyen lenne ez az új világ? Rules for Radicals című kötetében Alinsky ezt mondja: „Ne felejtsük el leg­alább futólag elismerésünket kifejezni a legelső radikális iránt. Annak a személynek, aki minden legendánk, mítoszunk és a történelmünk szerint (és ki tudja, hogy hol végződik a mitológia és hol a történelem – vagy azt, hogy melyik melyik), az ember által ismert legelsőként lázadt fel a hatalmon lévők ellen, és ezt olyan hatékonyan tette, hogy királyságot is szerzett magának – Lucifernek.” Akit a közfelfogás a zsidó hagyomány nyomán a sátánnal azonosít. 

Lapszám: