Thorsten Schulte Az uralom elvesztése című könyvének ismertetése

A 3. fejezet Ha meghal a készpénz, meghal a szabadság című alfejezete azzal folytatódik, hogy a készpénzhasználat banki ellenfelei minden érvet kihasználnak igazuk alátámasztására. Például azt, hogy a migránsok számának növekedésével nő a lakásbetörések száma, és hogy az ott lévő készpénzt elvihetik. Nekik ugyanis az az érdekük, hogy az emberek minél több pénzt tartsanak a bankban, ahol már több országban nem csupán kamatot nem kap a betétes, hanem neki kell fizetnie, amiért „őrzik” a pénzét. A jövőben nyugodtan megtörténhet, hogy a negatív kamatok és illetékek tovább nőnek.

A fejezet azután emlékeztet az olyan veszélyekre, mint amikor csődbe mennek a bankok, és a betéttulajdonosoknak igen komoly veszteségekkel kell szembenézniük. Ahogy például ez 2013 tavaszán Ciprus szigetén történt, ahol pénzük tíz százalékát vesztették el a százezer euró fölötti betétesek, nem beszélve a gigantikus hosszúságban kígyózó sorokról a bankok előtt, mert a megriadt emberek meg akarták kapni a pénzüket. Természetesen készpénzben.

Most pedig ugorjunk az 5. fejezetre, amelynek címe: Migrációs politika 2015: Merkel kudarca az állami kudarc helyett.

A fejezet azzal a mondattal kezdődik, hogy 2015 szeptemberében Németországban olyan hangulat uralkodott, amelyet akár „befogadásmámornak” („Willkommenstrunkenheit”) lehetne nevezni. A médiumok kollektíven elhallgatták a 2015. szeptember 5-én történt határnyitás kockázatait és problémáit. A kritikusok nem mertek beszélni. Így azután a világ egy segítőkész, nyíltszívű Németország képét láthatta maga előtt, amelynek semmi köze nincs az egykori gonosz, hatalomra éhes Németországhoz. 2015. szeptember 19-én Angela Merkelt a Der Spiegel hetilap címoldalán „Mutter Angela” szavakkal Teréz anyaként mutatták be. „A jó emberek hittek az emberiesség győzelmében – a többiek pedig az ész vereségében.”

A fejezet egyik lényeges pontja az, amikor 2016. december 5-én Alan Posener, a Die Welt napilap újságírója azt mondta az ARD közszolgálati tévében, hogy „amikor a budapesti főpályaudvaron lezajlott jeleneteket láttuk, akkor a kancellár úgy cselekedett, ahogyan kellett. Azaz az erkölcsöt a jog elé állította”.

Amire a szerző azzal az elementáris felháborodást tükröző mondattal reagál: Miként lehetséges, hogy a kancellár az erkölcsöt a törvény elé helyezi?

Ezután a német jogrendszeren és a menekültügyi jogszabályok alapján mutatja be, hogy nem lehetett volna törvényesen beengedni a menekülteket Németországba. (Csak megjegyzésként: néhány napja Merkelt az AfD parlamenti frakcióvezetője perelte be emiatt, vagyis hogy az alaptörvényt megszegve engedte be a migránsokat Németországba.)

A felsorolt törvényekből csak idézzük a menedékjogra vonatkozó 18. paragrafus 2. bekezdését, amely így hangzik: „A külföldinek meg kell tagadnia a beutazását, ha 1. egy biztos harmadik országból (26/a paragrafus) érkezik.”

Ami pedig a bevándorlók ellenőrzését illette, az botrányos volt. Így például 2017 áprilisában a német hadsereg egyik katonája tesztelte, hogy mi történik, ha menekültként jelentkezik. Így is tett, és szíriai menekültnek adta ki magát. Befogadták. Senkit nem érdekelt, hogy nem tud arabul.

A német szövetségi rendőrség adatai szerint 2016 januárjában a migránsok 77 százaléka például mindenfajta személyazonosságot igazoló okmány nélkül érkezett Németországba. Miután 2016 januárjától áprilisig a migránsok 80 százalékának nem volt személyazonosító okmánya, a CSU belügyi szakértője, Stephan Mayer azt követelte, hogy útlevél nélküli migránsokat ne engedjenek be az országba. Azt mondta: „Biztos vagyok benne, hogy akkor sokan dokumentumokkal érkeznének”. Ez a mai napig nem történt meg.

(Folytatjuk.)