Thorsten Schulte Az uralom elvesztése című könyvének ismertetése

Múlt heti ismertetésünket a 2. fejezet (Készpénzünk lopakodva hal meg) elején szakítottuk meg. A fejezet azzal folytatódik, hogy amikor választások előtt állnak, a német és osztrák politikusok a készpénz eltörlésének kérdésében igen óvatosan viselkednek, mert pontosan tudják, hogy ezzel a témával egyetlen szavazatot se tudnak nyerni.

De senkinek ne legyenek illúziói, ugyanis a pénzügyileg erős intézmények és szövetségek dolgoznak azon, hogy készpénzünket vagy eltöröljék, vagy legalábbis korlátozásokat vezessenek be a használatában, mint ahogyan ez például Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban, Görögországban, Franciaországban és Belgiumban már évek óta folyamatban van. És talán a kedves olvasó csodálkozik azon, írja a szerző, hogy az Európai Központi Bank vezetése milyen csöndben és hirtelen temette el az ötszázeurós bankjegyet. Halkan arra hivatkoztak, hogy ezzel küzdenek a nemzetközi terrorizmus és a pénzmosás ellen.

Nem érdekes, hogy 1964. július 27-től Németországban forgalomban volt ezermárkás bankjegy is, anélkül, hogy ettől akár a szövetségi bank, akár bármely politikus ideges lett volna? Mai vásárlóerejét tekintve az akkori ezermárkás több mint kétezer eurónak felelt meg. Ezt a bankjegyet akkor találtuk hasznosnak, amikor például használt autót akartunk venni, vagy pedig elmentünk az ékszerészhez egy drága ékszert vagy órát vásárolni. Svájcban továbbra is használatos az ezerfrankos bankjegy, ami átszámítva sokkal többet ér az ötszázeurósnál. De akkor miért lenne éppen az 500 eurós bankjegy a bűnözés meleg­ágya, és miért az esett áldozatul? Tényleg elhiszi azt valaki, aki még az eszénél van, hogy az Iszlám Állam és más hasonló szervezetek terroristáit zavarba hozza, ha nem tudnak utazgatni szerte a világon egy ötszázeurós bankjegyekkel teli bőrönddel? Nem, emögött egy egészen más stratégia van, amit az alábbi bizonyít.

A 2.1. alfejezet ad erre magyarázatot ezzel a címmel: A Nemzetközi Valutaalap PR-tanácsadóként, avagy: Biedermann és a gyújtogatók.

Ebben arról van szó, hogy Alekszej Kirejev, az IMF elemzője azt ajánlja a kormányoknak, hogy „viszonylag ártatlan lépésekben” töröljék el a készpénzt. Ebben kifejezetten említi a nagy címletű bankjegyek, mint például az ötszázeurós kiküszöbölését, valamint a készpénzfizetésekre vonatkozó felső határok alkalmazását, és olyan „ártatlan” példákat említ, mint egy csésze kávé megrendelése mobiltelefonnal.

A szerző ezután a fejezet következő alcíme alatt az indiai példát tárgyalja. Ezt azzal kezdi, hogy 2016. november 8-án, pontosan azon a napon, amikor az Egyesült Államokban elnököt választottak, Indiában az elnök, Narendra Modi megfosztotta értékétől az ország bankjegyeit. A gazdaság megbénult, és a nemzet megindult a káosz felé. Természetesen, írja gúnyosan a szerző, a kormány azt állította: mindez azt a célt szolgálja, hogy az országban mindent átható korrupció ellen küzdjenek, és a hamispénz-forgalmat megállítsák. Az eredmény pánikszerű vásárlás volt. Az országban a bankok előtt óriási sorok kígyóztak. A só ára a hússzorosára ugrott, és a kereskedőknek nem volt aprójuk. Új-Delhiben az egyik bankfiókban az alkalmazottaknak a vécében kellett menedéket keresniük, hogy ott rejtőzzenek el a felháborodott emberek elől. A kormánynak ez az intézkedése tizenhat emberéletbe került. A kísérlet áldozatai nyilván nem a korruptak lettek, hanem az indiai társadalom legnyomorultabbjai.

Azt persze tudni kell, hogy Indiában – a Világbank felmérése szerint – minden második embernek van csak bankszámlája.

De mi volt az oka, hogy az indiai kormány ezt a kísérletet pontosan az amerikai elnökválasztás napján indította? Egyszerű: a világon mindenki az Egyesült Államokra figyelt. Arra, hogy Hillary Clinton vagy Donald Trump nyeri-e a választásokat. Kit érdekelt, hogy Indiában betiltják a készpénzt?