Újra itt van a nagy csapat

Nem, az Új Kezdet Pártot nem Gémesi György alapította. Mint mondja, tudott a kezdeményezésről, de merő véletlen, hogy az ő nevére jegyezték be az internetes domainnevet. Ennek pusztán az az oka, hogy az idősebb szimpatizánsok nem neteznek, ő pedig éppen arra járt. Ráböktek, hogy itt jön Gyuri bá, hát, talán így lehetett valahogy. Ráadásul az Új Kezdet Párt elnöke nem is ő, hanem Fábián Zsolt. Nyilván teljesen véletlen az is, hogy Fábián a volt gödöllői alpolgármester, valamint a Magyar Önkormányzati Szövetség főtitkára, amely szervezetnek viszont nemcsak domainnevében, hanem valóságosan is Gémesi György az elnöke, egyidejűleg pedig ő Gödöllő polgármestere is. Mennyi véletlen. Valaki itt nagyon hülyének nézi az embereket.

Az Új Kezdet Párt máris meccselhet a Büdös Nagy Hazugságban Fogant Párt, esetleg az Előbújni Nem Kívánó Polgármester Mozgalom címért. Gémesi a jelek szerint tényleg azt hiszi, hogy most roppant taktikusan és intelligensen, rejtőzködve, de egyúttal finoman előkukucskálva, sziluettjét megvillantva alakított pártot. De a lényeg nem is ez, hanem maga a program, hiszen a Fidesz-féle vasdiktatúrában konkrétumokkal illik kirukkolni. Idemásolom az Új Kezdet Párt – bírósági adatok szerinti – céljait:

a) demokratikus értékek képviselete, a jogállami normák érvényesítésének elősegítése

b) a magyar állampolgárok jólétének növelése, a gazdaság fenntartható fejlődésének a biztosítása

c) a magyar nemzet összetartozásának erősítése

d) olyan politika megvalósítása, amely hozzájárul ahhoz, hogy hazánkat a demokráciák megbecsült tagjaként ismerjék el

e) kedvező feltételek biztosítása a fiatalok tanulásához, munkába állásához és családalapításhoz

f) országgyűlési és önkormányzati, valamint európai parlamenti választásokon képviselők állítása

g) tagjai számára biztosítani a közéleti szerepvállalás lehetőségét

Pompás, mondta volna Rémusz bácsi, és tovább talpalja a balettcipőket, eltűnődve azon, hogy a blabla helyett valami punkosat, lázítót is felírhattak volna a listára. Mondjuk, hogy Gödöllő felett zöldre festik az eget, vagy hogy holnapra megforgatják az egész világot. Magyarországon furcsa járvány ütötte fel a fejét: eljött az igazi-konzervatív-gondolkodók kora. Az igazi-konzervatív-gondolkodás lényege, hogy csakis ők testesítik meg a „konzervatív értékeket”, ők „demokráciadeficitet” érzékelnek és „állampárti törekvéseket”, egyúttal aggódnak a „fékek és egyensúlyok rendszere miatt”, és „elmélyültebb európai integrációban érdekeltek”.

Az igazi-konzervatívokat úgy ismerjük fel, hogy tizenöten búsan összeülnek egy nagyobb tanteremben, három bóbiskoló újságírót körbekínálnak száradt szendviccsel, majd fejenként fél órát beszélnek. Az igazi-konzervatívok szeánszain gyakran feltűnnek sóhajtozó nagykövetek, akik nem mondhatnak semmit, de jelenlétükkel sugallhatják, hogy a demokratikus értelemben vett hócipőjük tele van a kétharmados zsarnoksággal. Olykor feltűnnek régi SZDSZ-sek is, akik serényen odahajolnak az igazi-konzervatívokhoz, és valami olyasmit suttognak a fülükbe, hogy innen hamarosan mennünk kell, elfogyott a demokratikus értelemben vett levegő. Mégse higgyük, hogy az igazi-konzervatívok feladnák a harcot. Dédelgetett álmuk, hogy a fenti frappáns programmal kiszakítják a magyar választók közül azt a néhány százezer embert, akik állami támogatáshoz juttatják pártjukat, és így őket is, ilyetén módon legközelebb is lesz pénz terembérletre és száraz szendvicsre.

Jelenleg több erőtér is működik, más szóval, igazán színes társaság az igazi-konzervatív tábor. Gémesi György, aki alighanem képviselőjelölti ambíciói miatt épített pártot maga köré, csak egy a sok közül. Itt van Ángyán professzor, aki nagyjából három és fél éve habozik, hogy az LMP-ben vagy a Jobbikban sértődjön tovább. Vagy Mellár Tamás, a jeles közgazdász, aki káprázatos jóslataival az egész világot elkápráztatta már, csak éppen itthon nem sikerült kabátot vennie a gombhoz. Ne feledkezzünk el Illés Zoltánról, aki a rendőr fejét is leordítja, ha meggörbül egyetlen fűszál a Városligetben. Igazi-konzervatív Sólyom László egykori köztársasági elnök, hajdani alkotmánybírósági elnök is, a „láthatatlan alkotmány” tüzének csiholója. Ő kétségkívül megmarad a magyar nemzet emlékezetében, és rögtön két nevezetes eseményről is. Az egyik a Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvény elkaszálása, amelynek eredményeként Biszku Béla halálba teniszezhette magát a villájában, a másik pedig, hogy nem mert átmenni a komáromi hídon, amikor átmehetett volna.

Ki van még? Giczy György, aki ma már a Népszavának ír harmatos cikkeket. Dávid Ibolya, aki olyan príma pártelnök volt, hogy évekig szabadláb és tömlöc között szteppelt. Herényi Károly, a régi zsúrok kedvence, aki végkimerülésig meg fogja határozni magát Orbán Viktorral szemben, mert neki az jó. Pusztai Erzsébet, aki Sándor Mária tiszteletére feketében parádézik, és Bokros Lajossal szerkeszt videoüzenetet. Ungváry Rudolfról az utolsó emlékem, amint egy ATV-s vitában azt ordítja, hogy ő aztán konzervatív a javából, én pedig megrettenek a képernyő előtt, hogy ha ő tényleg konzervatív, akkor én mi vagyok? Havas Henrik éveken át úgy vezetett műsort, hogy a nyakában lógó kereszt biztosan látsszon adásban, olykor pedig nyekergett valamit arról, hogy tökös sváb katolikus gyerek. És ott van még Debreczeni József, akiről per pillanat semmi nem jut az eszembe, de a választások időszakában mindig új könyvvel szokott előbújni igazi-konzervatív kuckójából.

Itt van mindenki, aki kiszorult – vagy talán bele se lépett, mert ezt kérték tőlük – a Fidesz–KDNP erőteréből. Mindenki, aki személyes sértettsége miatt most bizonyítana. Mindenki, aki már régen a baloldalnak gazsulál, de magánmitológiája szerint maradt, aki volt, csak ugye, a galád Fidesz elárulta a rendszerváltást, bármit is jelentsen ez a mondat.

Megszokhattuk őket. Volt, amikor MDNP-nek hívták őket az akkori progresszív választással szemben. Máskor Centrum Pártként torpedózták meg a jobboldal győzelmét. Aztán kései MDF-ként éppen becsusszantak a parlamentbe, és kapásból kizárták az együttműködést a valódi jobboldallal. Valahogy mindig kap egy kis naftát az igazi-konzervatívok elakadt automobilja. Mindig utánuk nyúlnak, mindig akad pénz és segítség pártalakítási hóbortjaikra.

Belefér, persze, belefér a közéleti izgágaság, csak éppen mennyivel lélekemelőbb volna, ha a hölgyek és urak végképp elhagynák a politikát. Ahol a fránya erő és rátermettség mindig legyűri a lelkek mélyén parázsló dühöt és tehetségtelenséget. n