Jelenlegi hely

Tradíció

Pozsonyi Ádám
Pozsonyi Ádám képe

Megyek le a boltba zsemléért, és látom, valami plakátfélén kakaóport hirdet valami cég, szép színesben. „Kevesebb cukor”. Ez piroslik a kép felső részén. Meg ez: „kevesebb tejtartalom”. „Kiegyensúlyozott reggeli”.

Nekem az anyám úgy tanította, hogy a kakaó az édes. De az benne a jó. A halászlé meg fűszeres. És azért szeretjük. Gyermekkoromban az ember azért vett rövidnadrágot, mert rövid, és azért hallgatott metált, mert hangos. Senki nem várta el a kakaótól, hogy cukortalan legyen, és a négyjegyű függvénytáblázattól, hogy ne legyenek benne számok. A mellette lévő plakáton is hirdettek valamit, amiben nem volt glutén, meg laktóz, meg még valami, de már nem olvastam el.

Hallom a rádióban, hogy ifjúsági sommelier-világbajnokság lesz nálunk. Régóta nem értem: miért nem lehet a „sommeliert” a régi nevén, pohárnoknak nevezni? Ráadásul a késő-középkori oláh vajdaságokban a pohârnic a magyarból átvett kifejezés. Konyhafőnök vagy főszakács helyett séfek vannak, és még jó, ha nem chéfek. Az abálás manapság konfitálás, a roston sütés grillezés, a hosszan, lassú tűzön főzés posírozás, a vákuumfőzés sousvide-olás. A puliszka polenta lett, a bolt shoppá változott.

Gyerekkoromban, ha egy nadrág elszakadt, az ember vagy megvarrta, vagy átkerült a „lakásfelújításhoz vagy a telekre még jó lesz” kategóriába. Ha tovább szakadt, azt mondtuk rá, hogy rongyos és kidobtuk. Az apámnak eszébe nem jutott volna olyan kor, amiben a rongyosságot előre, gyárilag elkészítik a nadrágon. Azt pedig végképp nem hitte volna, hogy a rongyos drágább, mint a „rongyostalan”.

A buszon hallottam a minap az alábbi kifakadást. „Az én nadrágom nem gyárilag rongyos, mint ott szemben annak a libának. Az enyém magától szakadt el. Ezek autentikus, természetes szakadások és lukak, nem úgy, mint a fogyasztói tömegembereknél.” Hiába, az emberi természet örök. Szüksége van arra, hogy kilógjon a tömegből. És éppúgy szükség van tradícióra, hagyományra is.