Friederike Beck könyvének ismertetése

Most a könyv 18. fejezetének ismertetésével kezdünk. Ennek címe: A nemzetközi migrációs kezdeményezés.

George Soros Nyílt Társadalom Alapítványai nemzetközi migrációs kezdeményezést működtetnek. Ennek központja az Egyesült Államokban van, és igen aktívak az európai színtéren. A kezdeményezés jelentős pénzügyi erőforrásait nem a menekülés és a haza elhagyása elleni harc szolgálatába állítja, hanem magát a menekülést, a migrációt önmagában vett értékként emeli fel, mintha annál egy védendő, sőt elősegítendő és betartásában kötelező emberi jogról lenne szó.

Ezzel a pszeudohumanizmussal Soros a háborúk és válságok haszonélvezőit védi, és a háborúk, illetőleg válságok okozóitól tereli el azok kihatásait. Soros ugyanakkor bizonyos mértékben önmagát is védi.

Amikor azt kutattam, hogy 2012-ben miként működött a globálisan aktív Avaaz nemzetközi kampányszervezet, felfedeztem, hogy Soros több síkon is e szervezet mögött áll, írja a szerző. (Hetilapunk épp másfél hete fedezte fel, hogy az Avaaz be akar avatkozni a magyarországi választásokba is, erről honlapunkon írtunk.)

Az Avaaz az úgynevezett arab tavasz kezdetén aktívan beavatkozott a Szíria elleni információs háborúba, és legalább 3 millió eurós összeget biztosított kétes „polgári újságírók” pénzzel való ellátására, hogy azok hazudjanak Szíriáról. Ezeket az embereket az Avaaz előre elkészített alagútrendszereken át Libanonból Szíriába csempészte át. A szervezet ráadásul még a saját oktatási személyzetét is elküldte Szíriába, hogy ott nagyon modern, műholdas kommunikációs rendszerek használatára tanítson embereket.

Friederike Beck kutatásait ezután így foglalja össze: az Avaaz egy, az USA-ból irányított kampányszervezet. Tagjainak ártatlan kampányokkal („Mentsük meg a méheket”) férkőzik a bizalmába. Azt követően az így megnyert bizalmat gátlástalanul a saját céljaira használja, hogy bőkezű pénzadományokkal az Egyesült Államok és elitjeinek külpolitikai programját segítse, például információs háború viselésével is.

A szerző ezután ismerteti, hogy ez konkrét esetekben miként történik, mint például Szíriában. Soros a nemzetközi migrációs kezdeményezés feladatává tette, hogy a migránsok kizsákmányolását, diszkriminálását és az ellenük forduló erőszakot migrációs utazásuk valamennyi szakaszában, mindenáron megakadályozza. Soros ténylegesen az „utazás” szót (angolul „migration journey”) használja. Mely retorika klasszikusan orwelli, ugyanis a hazát elveszíteni vagy elhagyni az emberek számára elképzelhető egyik legszörnyűbb lépés. Akkor hogyan válik a háború elől menekülés pusztán „utazássá”?

Ez és a hasonló álhumanitárius reto­rika riasztó népszerűséget ért el. Két szempontja van Soros az Európába történő bevándorlást elősegítő aktív politikájának: a migrációs folyosóért való fellépése azt jelenti, hogy migrációs kezdeményezése mind a kibocsátó országokban, mind pedig a célországokban aktív. Másodsorban Soros kezdeményezése úgy is aktív, hogy a tőle anyagilag függő NGO-kat politikájával összehangolja, és úgy kísérel meg nyomást gyakorolni. Mint ahogyan azt kifejezte: „A politika és a bíróságok általi közreműködési lehetőségek révén elért változásokkal jelentősen javítani akarjuk a migránsok élet- és munkakörülményeit.”

Soros migrációs kezdeményezésének saját maga által állított céljai közé tartozik még a „fokozott migránsvédelem”, „a migrációs politika javítása” és a nemzetközi migráció jobb irányítása.

A most következő fejezet alcíme: Jogi szakemberek hálózata.

Ezen programon belül Soros mindenek­előtt azon akar dolgozni, hogy leállítsák a migránsok jogai elleni fellépéseket, és lehetővé tegyék a migránsok számára perek indítását.

(Folytatjuk.)