Friederike Beck könyvének ismertetése

A könyv ezen fejezetének ismertetésekor különösen nehéz szinte nem minden sorát lefordítani, olyan kulcsfontosságú mondatokat találunk benne az európai migrációs katasztrófáról. Folytassuk hát azzal, hogy a szerző, Friederike Beck miként idézi kontinensünk migráció melletti ideológiai harcának egyik „minden lében kanala”, Ulrike Guérot különféle megnyilatkozásait.

A hölgy egyébként nem akárki. Nem csak Európa különböző fősodratú sajtótermékeiben nyilatkozik széltében-hosszában, de pozíciói is mutatják, mennyire fontos szerepet tölt be a migráció ránk erőltetésében. 2014-ben Berlinben ő alapította az Európai Demokrácialaboratóriumot, és számos gondolatgyár („agytröszt”) tagja, mint az Európai Külkapcsolatok Tanácsa és hasonlók, egészen Ausztráliáig.

És amit a szerző már nem tudott megírni, mert könyve 2016. augusztusi megjelenése után, 54 éves korában meghalt, az az, hogy Guérot-nak tavaly novemberben jelent meg Miért kell Európának köztársasággá válnia című könyve, amelyről gyanítani lehet, hogy Angela Merkel és Martin Schulz egyik kedvenc olvasmánya.

Hogy ki is volt a halálakor is inkább negyven-, mint ötvenévesnek kinéző Frie­derike Beck, arról csak egyetlen cím az őt búcsúztató, nem fősodratú, független német médiumokban megjelent cikkekből: „A nő, aki megtanította félni Sorost.”

Beck idézi egyebek között Guérot azon mondatát, amelyet a közszolgálati Deutsch­landfunknak mondott, és amelyben a mai migráció melletti egyik érveként megjegyezte, hogy amikor az európaiak politikai okokból vagy az őket sújtó éhínség miatt a XVIII. és XIX. században Amerikába menekültek, akkor ott „újjáépítették városaikat”.

Csakhogy, veti közben a könyv szerzője, az Amerikába kivándorolt európaiak ugyanazon kultúrkörhöz tartoztak, mint a fogadó országban élők. Majd emlékeztet arra, hogy a gondolatgyárak és az európai demokrácialaboratóriumok elitjei saját projektjük megvalósítása érdekében a nemzeti szuverenitást és a nemzetállamot kifejezetten ellenségüknek nyilvánították. És mi is lehetne hatékonyabb ezen törekvésük számukra kedvező fordulatához, mint hogy a „világvándorlási mozgalom” résztvevőit letelepítsék Európában, akik azután több párhuzamos társadalmat létrehozva szerveződnek például Németországban.

Ezután figyelmeztetésként hozzáteszi: aki Ulrike Guérot vízióit intellektuális lázálomban fogant fantáziának és felelőtlen emberkísérletnek tekinti, az téved. Ugyanis a szegregáció és a nemzetállam ezzel járó feldarabolódása Európában, így Németországban is már régóta folyamatban van, és nagyon is várható ennek a folyamatnak a felülről megkívánt és elősegített jövőbeni felgyorsulása. Angela Merkel éppen azért vált ezen elitek ikonjává, mert ő az, akit semmiben nem zavar a nemzeti érdekek érvényesülésének kérdése, ami alapvetően fontos eleme az EU-projekt továbbhaladásának.

Márpedig az előbb említett két elem – a bevándorlás elősegítése és a nemzeti érdekek elhanyagolása – egymással a lehető legszorosabban kapcsolódik össze. Így Merkel esetében a nemzeti érdekek figyelmen kívül hagyását egyáltalában nem lehet egykedvűséggel és nemtörődömséggel magyarázni, mert az a migrációs agenda nagyon is tudatos, aktív elősegítése, ami az EU számára további tervei és projektjei szempontjából oly fontos.

Ulrike Guérot szerencsére még egy további kulccsal is szolgál Angela Merkel politikájának, főként a német határok 2015. szeptemberi megnyitásának megértéséhez, amit korábban messze nem láttunk világosan. Ezt pedig a jövő heti számunkban fogjuk ismertetni.

(Folytatjuk.)