A jólét elképesztő fokozódásával milliók kelnek útra Európa minden szegletéből, hogy a divatos idegenforgalmi célpontokat felkeressék. Emiatt aztán a nyugati nagyvárosok, a műemlékek környéke elviselhetetlenül zsúfolttá válik, s míg néger bevándorlók csoportjai hűsölnek az olasz parkokban, autók tömkelege araszol vagy álldogál a méregdrága itáliai autópályák imitt-amott hibás aszfaltján, vagy vár sorára a fizetős kapuknál, hogy a többórás cammogás borsos árát leróhassa. (Nem tárgya az írásnak, de messze a magyar matricarendszer a legolcsóbb, leg­praktikusabb és a leghatékonyabb az idő/megtett út viszonylatban.)

Egész múzeumvárosok jöttek létre, ahol lépni sem lehet a turistáktól (Velence, Róma, Prága), internetes foglalással lehet bejutni a jelentősebb képtárakba, de olykor a tengerparton is hajnalban kell helyet foglalni, ha napozni akar valaki.

A pénz szemlátomást többé nem akadály, ezért a beutazást tesztek kitöltésével lehetne korlátozni. (A migránsok beutazásának korlátozására is van javaslatom, de arra még nem érett meg a helyzet, hogy le merjem írni.) Aki tengerpartra készül, az a vízminőségről, a tengerparti városok korábbi hovatartozásáról, hőfokról, esetleg az apály-dagály jelenségről kapna kérdéseket. A híresebb gyűjtemények felkeresésére készülőknek már bonyolultabb feladatokat kellene megoldaniuk. Például: kinek a megbízásából készítette Miche­langelo az Utolsó ítéletet? A Louvre-ba jegyet váltótól azt kérnék: említsen párhuzamokat Hammurapi törvénykezése és az Ószövetség között; kit ábrázol voltaképpen Leonardo festménye, a Mona Lisa, milyen elméletek születtek erről? Az Olaszországba vágyóktól: milyen családi kapcsolatot tud említeni a velencei dó­zsék és az Árpád-ház között? Mi a közös jelzője Szent Antalnak és az első világháború végén kötött tűzszünetnek?

Így csökkenne a zsúfoltság, és egy-egy nevezetességet csak az nézne meg, aki valóban kíváncsi rá, valóban értékelni is tudja, és nem pusztán a pénze van meg hozzá.