A sikeres budapesti akció után a MoMo most vidéki témákra koncentrál. Alsóbuzogányfalván a Rákóczi utcát le akarják aszfaltozni, de marha sokba kerülne, inkább a felsővárosiaknak adjanak fűtéskorszerűsítést ennyi pénzért. Az sokkal előremutatóbb, és meg kell kérdezni az embereket. A Rákóczi utcaiak kivételével mindenki aláírja a gyűjtőívet: nem kell aszfalt. Nem is lesz. Böhönyén Tria­non-emlékművet akartak állítani, de a mozgalmárok aláírásgyűjtéssel ezt is megakadályozták. Úsznak a boldogságban, most tervezik, hogy megfúrják a bivalybürgözi fóliasátor-beszerzést, a tornaterem-építést, a szülőotthont. Ezek helyett nem is javasolnak mást, pusztán a pénzspórolás vezérli őket. A tornaterem például kétszázmillióba kerülne, a népszavazás százhetvenbe, az így megspórolt harmincmilliót pedig fel lehetne használni egy betonból készült aláírásgyűjtő asztal elhelyezésére, mert a múltkor néhány felbőszült helybeli összetörte a Pestről idehozott műanyag kisasztalukat.

Innen Tiszabalambérra vonulnak, a víztározó megépítése ellen kampányolni. Tíz év múlva lenne kész, addigra talán becsapódik egy meteorit vagy kiszárad a Tisza, ki lát olyan messzire, inkább csökkentsék a kocsmában a hosszúlépés árát tizenhét forinttal, évtizedekig ihatja mindenki az olcsóbb fröccsöt Balambéron annak az értelmetlen tározónak az árából.

A sok egyedi probléma között a Momentumnak sikerült megfogalmaznia általános érvényű mondandót is: „Egy fillér közpénzt se költsenek beláthatatlan, jövőbeli megvalósulású dolgokra. Élj a pillanatnak, azaz élj a momentumnak! Ezentúl kizárólag az állampolgárok napi szükségleteire fordítható bármi is a költségvetésből. Fejenként két zsömle, egy liter tej és tíz szál cigi. Mennyivel értelmesebb, kézzelfoghatóbb és az egyszeri ember számára is értéket teremtő beruházás ez, mint például uszodát építeni, ahol majd a fideszesek pancsolnak évekig, már persze ha nem lopják el a termálvizet, de úgyis ellopják.”