Kisütött a nap, és turkálni kezdtem a szekrényben. A ruha tényleg megmutatja, hogy ki vagy. Manapság ezt magamutogató ostobasággá silányították. Pedig a ruhád olyan, mint az otthonod, vagy a könyvtárad. Megmutatja, ki vagy. Nemcsak a státusod, anyagi szinted – ez másodlagos –, hanem az emberi minőséged, ízlésedet, lelki alkatod és magánéleti helyzeted is.

Fotó: MTI

Ma harc folyik ezen a területen is. A „mutasd meg önmagad” csak akkor, abban az esetben „engedélyezett”, ha kozmopolita, genderfluid idióta vagy. Ha azt akarod megmutatni, hogy a saját kultúrádhoz, nemedhez tartozol, férfias, illetve nőies vagy, az ellenkezik a korszellemmel. Ez alatt nem okvetlen a tarsolylemezes bohóckodásra gondolok. Nem élhetünk a jelenen kívül. Károly Róbert korában sem öltözött senki avar kori ruházatba.

A korszellem irányítói a férfiakat ma szoknyába bújtatják, a nőket pedig férfiruhába. (Bár ezt nem most kezdték, szellemi elődeik ültették fel az asszonyokat a traktorra, ma meg haladó elmebetegek szerint a kismamaruha elnyomás, mert a nő nem szülőgép.) Nem véletlenül. Az identitás felszámolása ezen a területen is folyik, ez kiemelt harctér és frontszakasz. Nem csak egy bizonyos identitás felszámolása zajlik. Nem pusztán a nemzeti, a vallási vagy társadalmi, férfi és nő megjelenítési hagyomány ellen folyik a harc. Minden ellen, ami hagyomány. Minden ellen, amiben tartás van, amihez kötődni lehet. Mert hagyományt ápolni, őrizni valamit, büszkének lenni az eleink által megharcolt útra, követni valamit, ami minőség, az egy lelkiség, egy létszemlélet. A konkrétum szinte másodlagos.

Nem állítom, hogy lényegtelen, csak azt mondom, hogy másodlagos.

Tíz éve még azt mondtam, nevetséges, ha valaki felnőtt fejjel zenekari pólót hord. Ma úgy látom, nem biztos. Alig van hagyományos identitás, tartozás valahová. És van-e korszakok fölött ívelő, idővel dacoló, makacs, régi vágású és férfias szimbólum, mint egy zenekari logó. Jön a tavasz. Lehet, megnézem, megvan-e még a Motörhead pólóm a szekrényben.