A tapolcai időközi választást mindegyik párt szimbolikusnak tartotta már a kampányban is. Veszprém után Tapolca volt a második barométer, amelyik az országos politikai hangulat alakulását tényleges versenyben megmutathatta. Ugyanúgy, ahogy Veszprémben, itt is minden erőnek megvolt a választás kapcsán a maga nagy kérdése, amelyre választ keresett. S mindenki érezte, hogy ha országos tétje nincs is ennek az egy választókerületnek, mégis pont szimbolikus jellege miatt igenis fontos minden pártnak.

Jól mutatta ezt az is, hogy maga a miniszterelnök is felállt abból a bizonyos évértékelőjében emlegetett karosszékből, és beszállt a kampányba, hogy személyével sarkallja részvételre mindazokat, akik tavaly még a Fideszre szavaztak, de most talán ingadoznak, vagy csak otthon maradnak a foteljükben, mert hát – ugyancsak az évértékelő gondolatmenete kapcsán – ülnek a babérjaikon, és nem harcolnak eléggé. Orbán Viktor világosan megfogalmazta, miben látja a tapolcai mandátum jelentőségét a Fidesz számára: „számunkra ez becsületbeli ügy”. S ennél szimbolikusabbá már nem is tehette az időközi választás tétjét a kormánypárt számára.

A baloldal veszprémi sikere után nagy kérdés volt, hogy az újabb összefogás újabb sikert hoz-e az MSZP, DK és ilyen-olyan helyi kis csatlósai számára? Nyilván egyben az is fontos kérdés volt számukra, hogy valójában ők-e a Fidesz kihívói, vagy veszprémi siker ide, veszprémi siker oda, az MSZP és a DK együtt is csak a harmadik helyre szorul a pártok versenyében, s ahogy azt a közvélemény-kutatások sorra jelzik, a Fidesz kihívója mára a Jobbik lett?

A Jobbik számára ez utóbbi már nem is volt kérdés. Számukra már néhány hónapja világos, hogy ők a legnagyobb ellenzéki párt. Az ő kérdésük az volt, hogy fel tudják-e venni érdemben a harcot a Fidesszel az egyéni mandátumok terén, vagy a kormánypárt instrumentális fölényével, vagyis mozgósításával szemben nincs esélyük. A Jobbik számára ezért volt szimbolikus a tapolcai választás. Itt ők adták ősszel a polgármestert, s bár igaz, hogy Ajka és Sümeg nem az ő birodalmuk, mégis joggal hittek abban, hogy a párt, ha valahol, hát itt megszerezheti első egyéni mandátumát.

És megszerezte!

Ahogy a fontos, szimbolikus kérdésekre is mind válasz született. A Fidesz jelöltje nem tudta megverni a Jobbik jelöltjét. A becsületbeli ügy pedig kapufává vált. Az alacsony részvételi arány – mindössze a választók 38 százaléka ment el voksolni – azt mutatta, a miniszterelnök személye sem volt elég ahhoz, hogy a babérjaikon, karosszékben ülő tavalyi Fidesz-tábor biztos győzelmet hozó része megmozduljon. Pedig a tétet hallotta Orbán Viktortól: ez most becsületbeli ügy.

Az, hogy fej-fej melletti küzdelemben maradt alul a Fidesz jelöltje, semmit nem jelent. A távol maradók mutatják – Veszprémhez hasonlóan –, hogy a „nem küzdöttünk eléggé” és a „jó reggeltes” értékelése az elmúlt fél esztendő eseményeinek egyszerűen téves, hibás. Tapolcán is a Fidesz választói azt üzenték a kormánypártnak, s immár személyesen a miniszterelnöknek, hogy nem a babérjaikon ülnek, hanem sok mindennel és sok mindenkivel nem értenek egyet. Ezért inkább otthon maradnak, vagy netán a radikálisabb részük a Jobbikhoz pártol. De inkább távol marad.

A mozgósítás végeredménye ezért sikertelenséget mutat. Nem azért, mert a kampánycsapat nem ugyanúgy tett mindent, mint tavaly. Nem azért, mert a párt­igazgató nem irányította a helyszínről az aktivistákat. Nem azért, mert nem volt pénz, paripa, fegyver. Nem.

Valami a lelkekben változott meg! És ezt már nem lehet figyelmen kívül hagyni. A Fidesz konfliktusvállalásait és ezek módját értékelte át az elmúlt fél évben a tavaly a Fideszre szavazók tábora. Ha ebben nem lesz stílusváltás, ha marad a „nem küzdünk eléggé” felfogás, hát, nosza, harcoljunk még jobban, még többet, még több fronton, akkor ez már a lejtmenet kezdete. Ha nem lesznek rövid időn belül jelentős személyi változások, akkor a miniszterelnökre is ráég az, ami már környezetében többekre ráégett, miszerint a közjó szolgálata másod-, netán harmadlagos számára (is). Ez végzetes lehet az egész jobboldali tábornak, hiszen ma a Fidesz-szavazók legnagyobb része kizárólag Orbán Viktor személye miatt van (még) a Fidesz-akolban. De ha a jó pásztor nimbusza felőrlődik, akkor a tábor előbb-utóbb szétszalad.

Vagyis a becsületbeli ügyet valóban becsületbeliként kell kezelnie a kormányfőnek is, és előbb-utóbb üzennie kell táborának: ő még mindig a jó pásztor!

Az MSZP–DK formáció helyére került. Oda, ami ma számukra a magyar politikai realitás. Tóbiás József és Gyurcsány Rikárdó nem kergethetnek vágyálmokat. Nincs veszprémi modell, amivel befuttatható egy baloldalról sokak által grundolt jelölt. Egyszer volt Veszprémben kutyavásár, és hogy még hol, mikor lehet az országban ilyen, vagy egyáltalán lehet-e, az most már a kérdés. És 2018-ban a DK-alapító nagy kalandor egyértelműen az önálló indulásban lesz érdekelt, és be is fog jutni, ha ilyen szívósan dolgozik. Az MSZP pedig agonizál Tóbiás József vezetése alatt. Már Mesterházyval is a masszív lecsúszás korszakát élte, de most már a teljes kiüresedés felé halad. Nincs program, nincs vízió, nincsenek vezetők, akik pedig vannak, azok meg olyanok is.

És egy nagy közös összefogás maximum néhány egyéni jelölt – netán független jelölt – megerősödését hozhatja, amiben Tóbiás és pártja már korántsem lesz olyan fölényeskedő, mint amilyen elődje volt az összefogás-tárgyalások menetében.

És végül nézzük a győzteseket! A Jobbik is megválaszolta a maga kérdését. Megérte a „cukiság” kampány, megérte stílusban a néppárti váltás, megérte a mozgósítási trükk átvétele és megérte a régi, rendszerváltó politikai osztály folyamatos támadása, és az az igyekezet, hogy őket a múlt dimenziójába próbálták szorítani. Ez a Jobbik a választópolgárok szemében már nem a régi Jobbik. Lassan, de biztosan a legnagyobb ellenzéki párttá vált. Fiatal szavazók tömegei pedig teljesen más típusú erőforrásokat biztosítanak számukra, mint a többi párt esetében, s a mozgósítási módszerek tekintetében lassan Szabó-listákról is beszélhetünk, pártigazgatójuk után, amelyek egyébként ma már talán pontosabbak, mint a Fidesz hasonló mozgósító listái.

Programjuk továbbra sincs. Legalábbis olyan versenyképes, kormányzatot mozgatni tudó, aminek alapján váltópártnak mondhatná magát. Mégis lassan váltópárti jelleget ölt a Jobbik. Azért, mert el tudja hitetni szavazóival, és a feléjük kacsintgató protesztszavazókkal, hogy reális alternatíva lehet az ő választásuk. Tapolcán ezt igazolták. Meg lehet, meg tudják verni a Fideszt. Igaz, eddig mindössze egyszer tudták, de lélektanilag a maguk szempontjából jókor. Aztán hogy 2018-ban lesz-e még másutt is számukra kutyavásár, az más kérdés. De most sikerült.

A keleti országrészekben pedig biztos, hogy sikerül stabilizálniuk második helyüket. Ami számukra azért fontos, mert ha a kormányfő és a kormánypárt stiláris, személyi kérdésekben és konfliktuskezelés terén nem vált, s erősödik a proteszt hangulat, akkor sokan arra fognak szavazni, akiről elhiszik, hogy meg tudja verni a Fideszt.

Ezt már Tapolcán is láttuk. Sok szoci inkább a Jobbikra szavazott, csak bukjon a Fidesz. És ha a Jobbik rendre a közvélemény-kutatások második legnagyobb pártjaként szerepel majd, akkor felé fognak húzni a Fideszből kiábrándultak is. Azok, akik a baloldalra soha nem szavaznának, de úgy érzik a Fidesz kapcsán, hogy „nem ez volt megbeszélve”.

És bizony a Fidesz polgári politikájának plebejusra cserélése sok tekintetben a Jobbik irányába csúsztatta a Fidesz szavazótáborát. Így hatott az állandó harciasság, így hatott a radikális EU-ellenesség, így hatott a Fidesz-kommunikáció számos nyelvpolitikai átalakulása, így hatott a pártpretoriánus államfelfogás, így hatott a „jó tőke – rossz tőke” felfogás és minden konfliktusban felvett pozíció. A Fidesz ezekben nem húzott éles vonalat maga és a Jobbik közé – polgári, konzervatív értékrend tekintetében –, hanem állandó hiperaktivizmusával és radikalizmusával a Jobbik mellé parkoltatta szavazótáborát.

A Jobbik pedig néppárti fordulatával, úgy tűnik, hogy szó szerint örül ennek. Merthogy ez nem tőle visz el, hanem hosszabb távon neki hoz. És bizony számtalan területen már látszik, hogy nem a Fidesz oldotta fel a Jobbik eszméit, hanem a Jobbik tintacseppjei színezték el a Fidesz táborának egy jelentős részét.

Tapolca után a kormánypárt újra kell hogy értelmezze eddigi politikáját, a miniszterelnöknek stratégiai újragondolást kell végrehajtania, és meg kell fontolnia, hogy újít-e, frissít-e csapatán. A kormány gazdasági teljesítménye jó, stabilizálta az országot, stabilizálta a forintot. Megkapaszkodtunk az EU jól teljesítő országai között.

Most a belső stabilitást, kiszámíthatóságot, konszolidálást kell elvégezni. Mindegy, hogy tetszik ez a szó, vagy sem. A feladat ez.

Ha ez nem következik be az elkövetkezendő két esztendőben, akkor az nem más, hanem a Fidesz és a kormányfő saját történelmi hibája lesz, és mindegy, hogy ki jön utána, az ország agonizálni fog, csapdába kerül az orbáni idők reziduumai és az új titánok között. Ha a konszolidáció sikerrel jár, akkor 2018-ban újra harci sípot lehet fújni a jobboldal egységbe fogására, a kormányzati eredmények megvédésére, folytatására. De addig még sok mindenben változtatni kell.

Ez Tapolca üzenete.