Festészeti oldalakat nézek. „Eladó festmény – alkotó portál”. Az egyik közösségi oldal csoportja, ahová mindenki a maga által pingált műveit teszi ki.

Eleve az indulatot nem értem. Józsi bácsi miért fest, miért nem horgászik? Vagy Ibolyka? Vagy rendben, Ibolyka otthon van a gyerekkel, és ráér. A sorozatokat meg unja. De Ibolyka, ha fest, miért adja el? Kér érte 5 ezer forintot? Azzal mit csinál?

Miért nem teszi el a képet, mutatja meg később a gyereknek, és akkor mindenki örül? Miért hiszi magát művésznek, és legfőképp miért akar ezzel keresni? Ráadásul ennyit. Ha vállal otthoni munkát, többet keres. Nem értem.

Ibolyka képe csiricsáré. Rikító színek, édibédi. Nehéz eldönteni, hogy a pofátlan avantgárd krikszkraksz vagy a rózsaszín flamingó (akril, 40×60 cm) a rosszabb.

Egy másik anyuka nőt fest. Szép nőt. Mindegyik anyuka szép nőt fest itt, de mindegyik Lajos bácsi és gimnazista fiúcska is. Átlagembert nem fest senki soha. Persze, értem én. Az átlagember megformálásához átlagon felüliség kell. Ellenben az átlagember mindig hőst akar ábrázolni, meg gyönyörű nőt. Mint amikor a tehetségtelen költő a várnai csatáról, Mohácsról meg Pákozdról ír ezer vers­szakos verset, s azt hiszi, ha nagyszerű a téma, majd nagyszerű és magasztos lesz alkotása is.

Az átlagembernek nem való az átlag. Sem megformálni, sem megérteni nem tudja. Tisztelni se. Az átlagember a nagyság feltűnő jegyeit tiszteli. A híres színészt az autója, a pénze meg hírneve miatt tiszteli. Ha elbocsátják, és villamossal jár, már nem tiszteli. Még bele is rúg. Mert amíg nagy ember volt, nem tehette, és különben is, átverte, mert ő azt hitte, nagy ember, közben meg itt nyomja a leszállásjelző gombját a 4-es, 6-oson.

Knopp Imrének van egy vászna. Magyar nemesasszonyt ábrázol. Nem szép a nő. De ahogy a haján megtörik a fény, ahogy a fejét tartja, ha sokat nézed, széppé válik. Lehet, Ibolyka ezt nem venné észre. Azt hiszem, az átlagembert nemcsak megformálni, hanem meglátni benne a szépet is némi átlagon felüliség szükségeltetik.