Mise után elmentünk sörözni – mert a jó hagyománynak mindkettő része, és a régi vármegyében is láthattuk, hogy a település két alappillére a templom és a kocsma.

Fotó: ShutterStock.com

A mellettünk lévő asztalnál ifjak vitatkoznak. Vagyis dehogy. Okoskodnak.

„Magukat vallásosnak tartó emberek próbálják elvitatni a jogot a nem vallásos emberektől, hogy őszintén szerethetik a hazájukat, hogy tisztességes, lelkiismeretes, jó emberek is lehetnek akár, pont úgy, ahogy a magukat hívőnek mondó emberek között is vannak jó és rossz emberek. Az igazi törésvonalak nem a hívők és ateisták, melegek és heterók, még csak nem is a jobb- vagy baloldaliak, hanem az értelmes és az értelmetlen emberek között vannak.”

Töltöm a sört, és mélázok. Mennyit süketelni, de őszintén. Én az ateistákban azt nem értem, hogy miért nem mindegy nekik? Nem hisznek valamiben, jól van, ha akarják, röhögjenek is, de ők dacosan bizonygatnak. Ez olyan, mint hogy Zolika nem szereti a Depeche Mode együttest, és nem elég neki, hogy nem hallgatja, de ő odamegy az utcán idegenekhez, és bizonygatja, hogy a Depeche Mode együttes nem jó dolog.

A hívők is bizonygatnak, nem vitatom. De a hívők olyasmit védenek, ami szerintük van. Az ateisták meg azt támadják, ami szerintük nincs.

Az ilyenek hallatán mindig úgy érzem, hogy óvodások eszmecseréjébe csöppentem, akik először fedezik fel, hogy nincs Mikulás. És erre ők rájöttek. Ők már „tudják”. Mert ők nem olyanok, mint a „tömeg”. Atyaég. A vallás társadalmi konstrukció. Nem elsősorban a szakállas úr megléte vagy nem léte. Amelyik társadalomban hanyatlik a vallás, az gyengül, nő a bűnözés, csökken a népszaporulat és még valami. (Ezt a srácok az oviban még nem tudják, nekik elég a Mikulás nemlétének felfedezése.) Spirituális vákuum nincs! Ahol luk van, oda beáramlik egy másik, egy életképesebb, és jól elkussoltatja a sok kis „én kételkedek a Mikulásban” óvodást. Ez a vallás társadalmi háttere, és ezért gyermeteg lázadni ellene, még egy nem hívőnek is. Sőt, nem gyermeteg, kimondottan káros.