Süketség

Egy mémet nézegetek.

Anyuka gyermekét öleli, felette szöveg: „Egy süket kisbaba először hallja a szüleit. Több ezer órányi türelmes kísérletezés meghozta az eredményt. A tudomány csodálatos.”

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Alatta egy komment. „Valójában így szólna helyesen: a halló szülők nem tudják, hogyan bánjanak egy süket csecsemővel, ezért döntenek az élete fölött, annak tudomása és beleegyezése nélkül.”

Igen. Az első szöveg szerint szuper, hogy egy eszköz segítségével hall a gyerek, a kommentelő szerint erőszakot követtek el rajta, mert nem tartják tiszteletben a másságát. Igen, a süket közösségen belül sokan vannak, akik áldásként gondolnak a süketségre. És a süketségüket nem gondolják fogyatékosságnak.

Eddig az volt az üzenet, hogy fogyatékosan is élhetsz teljes életet, ne szégyelld, ne zárkózz be. De most már az az üzenet, hogy nem vagy fogyatékos.

Hogy ez téboly? Miért, a meleg büszkeség nem az?

Sokan megírták, millió helyen, filozófiai tanulmányban, elbeszélésben, dalszövegben, politikusi állásfoglalásban, vezércikkben és kocsmai okoskodásban, hogy a szélsőségek találkoznak. A szélek előbb-utóbb bezárulnak, megfogják egymás kezét, összeérnek, és indul újra minden. A kör bezárul.

A hagyományos felfogás szerint minden úgy van jól, ahogy van. Mert ez Isten rendelése. Ember ne akarjon Istent játszani, ne próbálja a sors fonalát bogozgatni. Nem a mi dolgunk. Aztán jött a haladás, a tudomány – rengeteg áldásával és poklával –, és elkezdett belepiszkálni. Megváltoztatta ezt, megváltoztatta azt. Elkezdte kivenni a kártyákat a sors, a végzet kezéből. Majd a haladás továbbment, kezdte felforgatni a társadalmat, és a legutóbbi pár évtized a felismerhetetlenségig kiforgatta azt, ami még megmaradt az elmúlt száz év haladása után. S most íme, a vernei tudomány már reakciósnak számít, mert eljött a kor, hogy a másság, a betegség érték. Mire föl változtatjuk meg? Viseljük büszkén, kérkedjünk vele. Ez pedig nem más, mint a középkor: „Isten így rendelte. Ez így jó.” A kör bezárul.

Lapszám: