A Pöttyös óvoda körül áll a bál. A botrány lassan elér az ország határain túlra, és nemsokára nemzetközi méreteket ölt. „Diktatúra van!” – suttogták az emberek, előbb csak félve, majd egyre bátrabban, magukra találva. „Diktatúra van! Elnyomás!”

Az óvoda vezetője – nyilvánvalóan a zsarnokság embere – próbálta eltussolni az ügyet, de aztán tehetetlennek bizonyult.

– Utáljuk a spenótot! – ezzel a bátor mondattal indult az elnyomott tömegek szabadságharca egy keddi nap, pontban 12 órakor. R. Karcsika, középső csoportos óvodás – egyébként mi az, hogy kis- meg középső csoport, mi ez a merev kategorizálás, ki dönti el, hogy ki milyen csoportba tartozik? – ránézett az ebédre feltálalt zöld trutyira, elfintorította az orrát, és a tányért eltolta.

– Fúj! – jegyezte meg Karcsi, majd elhangzott szájából a legendás mondat, amely egyszer majd a történelemkönyvekbe is bekerül. „Utáljuk a spenótot!”

– Ez a mai ebéd! Ez van. Ezt kell enni – mondta az óvó néni, és megpróbálta elfojtani a vélemény nyilvánításának szabadságát.

R. Karcsika azonban nem hagyta magát. Hetykén feltolta baseballsapkáját, a hatalom bérencének szemébe nézett, és így szólt:

– Nem! Lekváros palacsintát akarunk, és gesztenyepürét. Elég volt. Elég a spenótból, elég a szövegelésből, hogy tápláló meg egészséges. Elég!

Azzal felkelt a piros műanyag székből, és kivonult. Az ajtóból még visszadugta a fejét.

– Tárgyalni akarok az igazgatóval, és ha ez kevés, vitára hívom a miniszterelnököt!

Az esetet az egyik gyermek elmondta egy szülőjének, az egy haladó, európai párt emberének. A hír kijutott külföldre, és most nagy nemzetközi lapok írnak a magyarországi elnyomásról és R. Karcsiról, a szabadság apró hőséről.

Nincs hírünk arról, hogy a miniszterelnök tárgyalt volna Karcsival. A miniszterelnök válaszra sem méltatta őt. Ahelyett, hogy vele vitázott volna, valahol Oroszországban tárgyalt.

Akarunk-e oly világban élni, amelyben a miniszterelnök nem áll le vitázni az ötéves R. Karcsival? Ez a kérdés 8-án. Fontoljuk meg jól!