„Sokkot kapott a menekült úszó, amikor megtudta, hogy Budapesten lesz a vébé” – írja a humanizmus és felvilágosodás honi fáklyavivője, az Index. Akiben van némi tolerancia, és szorult valamennyi nyitottság, az igazán beleérezhetné magát szegény lány helyzetébe. Nem volt segély, sem Refugees Welcome feliratú tábla alatt vigyorgó hülyék. Maga a diktatúra.

Nem ő volt kint az olimpián a menekültek csapatával? Vajon a vele együtt érkező terroristákról mi a véleménye? Párizstól, Londontól nem kapott sokkot? Csak a magyaroktól, akik takarókkal, meleg étellel várták őket, ők meg az egész pizzákat a kukába vágták, mert csak a kebabosban bíztak?

Már attól a kifejezéstől is a hideg ráz, hogy „menekült úszó”! Olyan ország nincs! Ő is valamely nemzet vagy ország szülötte, nevezze meg azt.

„Talán nem tudták átérezni a helyzetünket, nem találkoztak még ilyesmivel korábban. De ezért nem hibáztatom őket. Én sem tudtam, mit jelent az, hogy menekült, amíg nem lettem az.” Ó, dehogynem. Szögi Lajos is biztos átérezte utolsó perceiben, milyen a befogadott és nem asszimilálódott kultúrával való találkozás. Szerencsétlen német nők is érzik minden másodpercben, amikor utcára lépnek. Fura a német néplélek. Nem ismer középutat. Ha valamiért lelkesedni kell, olyan minőségben produkálja, mint az autógyártást. Ha nemzeti melldöngetést kell magas szinten nyújtani, és menetelést, teljes erőbedobással végzi. Most a nemzeti önfelszámolás a cél, és abban sem marad alul.

Amikor a sajtótájékoztató végén arról kérdezték, hogy szíve szerint melyik ország színeiben indulna a következő olimpián, azt felelte, hogy Szíriát és Németországot is boldogan képviselné, de arra is nagyon büszke, hogy tagja a menekültek csapatának. „Ha lenne egy zászló, amiben ez a három mind benne van, az alatt vonulnék a legbüszkébben.”

Ebből is látszik, hogy identitás nélküli. Nekem hiányérzetem lenne, ha ebből a történetből nem készülne film. Kell bele majd egy fekete, egy transznemű, na meg egy kisfiú egy beteg kutyával. Tuti Oscar.