Semmit nem tanultak

„Élesedik az atombomba.” „Eddig tartott Orbán különutas politikája.” „Most megmutatja Brüsszel a renitens magyaroknak, hogy merre van az előre.” Ilyen és ehhez hasonló címeket olvashatunk manapság a hazai és a külföldi „haladó” sajtóban. Ugyanis a liberális mainstream alig várja, hogy végre valami intézmény, testület, bölcsek tanácsa stb. ítéletet mondjon egy, a saját hazájának érdekeit előtérbe helyező kormány és kormányfő felett.

Fotó: MTI

Most éppen az olasz nevű holland képviselő által fémjelzett Sargentini-jelentésben látják Európa és Magyarország progresszívjei a megoldást. Mi, a józan ész talaján állók pedig mindig azzal szembesülünk, hogy a liberális politikai és médiaelit pontosan úgy viselkedik, mint egykor a Bourbonok: semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek. Talán – joggal – nem mindenki emlékszik már a 2013-as „nagy tervükre”, amikor egy szovjet nevű portugál kommunistának mondta tollba a hazai baloldal az Orbán-kormánnyal szemben megfogalmazott hazug vádjait. Akkor Rui Tavares portugál EP-képviselő jegyezte a hazánkat elítélő jelentést, és persze akkor is azt várta az európai baloldal, hogy „ebbe most aztán már tényleg biztosan belebukik a magyar kormány”. Hát nem bukott bele. Olyannyira nem, hogy a Tavares-jelentés elfogadását követő évben, 2014-ben másodjára kapott kétharmados felhatalmazást a Fidesz–KDNP a tavaszi országgyűlési választásokon. Tehát Orbán Viktor maradt, Tavares meg ki tudja, hol van azóta. Majd a második kétharmados győzelmet követően egy rendkívül innovatív ötlettel sikerült előállnia az európai liberálisoknak: „Fogadtassunk el egy jelentést az EP-vel, amely alapján majd felfüggesztik Magyarország szavazati jogát az unióban, és ennek következményeként jól megbukik az Orbán.” Parádésan slágfertig gondolat. Ha pár évvel korábban nem gyengítette, hanem sokkal inkább megerősítette egy hasonló formájú támadás a magyar miniszterelnököt, akkor most nyilvánvalóan működni fog.

Persze röviden érdemes pár szót ejteni arról, hogy az úgynevezett Sargentini-jelentés és az az alapján indult eljárás miért komolyabb némileg a ’13-as Tavares-jelentésnél – de senki ne ijedjen meg, végül Sargentinivel is ugyanaz fog történni, mint portugál kollégájával, ez borítékolható. Tehát amit ma Sargentini-jelentésként emleget a sajtó, azt sokszor hívjuk „7. cikkely szerinti eljárásnak”, amelynek végső szankciója valóban egy adott tagállam szavazati jogának felfüggesztése lehet. A hangsúly azon van, hogy lehet. Jelen cikk írásakor az Európai Parlament még nem szavazott a jelentésről, így a szavazás végeredményének csak a forgatókönyveit tudjuk megvizsgálni.

Mivel a fenti eljárásra még egyáltalán nem volt példa az EU történetében, ezért még maguk az eljárás megindítói sem tudják pontosan, hogy akkor a 7. cikkely emlegetése esetén egy vagy két különböző eljárásról van-e szó? Eljuthat-e az EP döntése alapján indult eljárás odáig, hogy Magyarországgal szemben szankciókat alkalmazzanak-e, vagy sem? A Sargentini-jelentés szempontjából lényegében mindegy is a fenti fejtegetés, hiszen nincsen olyan verzió, amely úgy végződhet, hogy Magyarország szavazati jogát felfüggesztik az unióban. Fontos megjegyezni, hogy könnyen előfordulhat: már az EP-szavazás is sikertelen lesz, hiszen nem könnyű a képviselők kétharmadát egy amúgy is veszett ügy mellé állítani.

Felmerül a kérdés, hogy ha tudják, hogy végső soron el fognak bukni, akkor valójában miért csinálják az egészet? Ez valóban egy jó kérdés. Nekünk, józanul gondolkodó, közélet iránt érdeklődő embereknek nehéz is elképzelnünk, hogy miért pazarolják egyesek bukott ügyekre energiáikat. A liberális-progresszív logikának azonban az a sajátossága, hogy hiányzik belőle a logika maga: érzelmek és nyers düh vezérli a Magyarországra támadó baloldali politikusokat is. Semmi más nincs a jelentés és az eljárás megindítása mögött, mint az, hogy Magyarország az EU-ban elsőként lépett föl határozottan az illegális bevándorlással szemben. Az európai baloldal ezt a magyar döntést nem tudja megbocsájtani nekünk, és a haragtól beszűkült tudatuk arra vezeti őket, hogy ugyanazt a támadást és a saját részükről hibát kövessék el, amit 2013-ban a Tavares-jelentéssel elkövettek. Akkor is volt természetesen mögöttes szándék. A médiatörvény, az új Alaptörvény, illetve a nemzetközi nagy cégekre, bankokra kivetett különadók miatt estek neki a haladók Magyarországnak. Most pedig az nem tetszik nekik, hogy Magyarország, kiegészülve a V4-ekkel, nem hajlandó bevándorlólerakatot csinálni Közép-Európából. Aztán emellett ott van még az az egyáltalán nem elhanyagolható tényező is, hogy Európában a bevándorláspárti politikusok és pártok éppen lejtmenetben vannak, ezért kiváltképp fontosnak érzik, hogy felhívják magukra a figyelmet: „Még létezünk, itt vagyunk!” „Védelmezzük az emberi jogokat, ezért választottatok meg bennünket!” Egy dolgot felejtenek el ilyenkor Sargentiniék, hogy az európai választók jelentős része már régen nem azon aggódik, hogy pár száz kilométerrel arrébb lévő közép-európai tagállamban éppen érvényesülnek-e az emberi jogi tényezők (egyébként igen, érvényesülnek), hanem azon, hogy a családjuk biztonságban tud-e majd élni, illetve a gyerekeik számára is olyan jövőt tud-e majd biztosítani a saját országuk, illetve az EU, amilyenben ők felnőttek. Európa-szerte erősödnek azok a politikai erők, amelyek nemzeti érdeket képviselnek, és a hagyományos értékeket tűzik a zászlajukra. Éppen ezért messzemenőkig kontraproduktív az a megbélyegző és hazug politika, amit Magyarországgal, Lengyelországgal és egyre inkább Olaszországgal szemben is folytat az európai baloldal.

Valójában teljesen mindegy, hogy az EP megszavazza-e a Sargentini-jelentést, vagy sem. Azért mindegy, mert nem a szavazás végeredménye, hanem a körülötte kialakult vita fogja meghatározni az európai közbeszédet. Egyfelől azért, mert a magyar miniszterelnök szerepe az utóbbi években meghatározóvá vált Európa-szerte, az európai átlagember is odafigyel arra, amit Orbán Viktor mond, másfelől megtörtént az, amire a liberálisok mindig is vágytak: összeurópai téma mentén fog eldőlni a soron következő, 2019-es EP-választás. Emlékszünk még, amikor azon siránkozott Európa haladó fele, hogy az európai parlamenti választásokon a szavazópolgárok nem az uniót érintő kérdésekről, hanem nemzeti ügyekről döntenek valójában? Hát most megkapták, amit akartak. Itt van egy európai ügy: a migráció. Ez fogja meghatározni minden tagállamban az EP-választások végeredményét. És ebben az összeurópai kontextusban egy fontos mérföldkő az, hogy Magyarországot mint a szigorú bevándorláspolitika zászlóvivőjét elítéli-e az alapvetően ’68-as, baloldali európai elit.

Mi, magyarok faramuci módon köszönettel tartozunk az unió liberális politikusainak, hiszen 10, pontosabban 15 milliós nemzetként nyilvánvalóan kisebb erővel tudnánk az érdekeinket és az igazságunkat képviselni nemzetközi porondon. Viszont azzal, hogy például a 65 milliós Franciaországnak, a hivatalosan sok százmillió embert képviselő uniós intézményrendszernek migrációs kérdés tekintetében Magyarország vált az első számú ellenfelévé, egyértelműen felértékeli szerepünket az európai politikában.

Lapszám: