A sátánizált Horthy 19.

Kimondani is szégyenletes. 1938. július 6. és 15. között az egész, még szabad világ elárulta a kelet- és a közép-európai zsidóságot. Ekkorra vált köztudottá a németországi zsidóság fenyegetettsége. Ezért Roosevelt nemzetközi megbeszélést javasolt, hogy megállapodjanak valamiféle zsidómentő akcióban. A Genfi-tó partjára tervezték az összejövetelt. Svájc azonban megijedt és kérésére a franciaországi Évian-les-Bains-ben rendezték meg a konferenciát. Harminckét ország részvételével. Persze Németország, a Szovjetunió, a fenyegetett közép- és kelet-európai országok nem képviseltették magukat. A náci érdekszféra árnyékából ki volt mégis ott? Nem hiszitek el, hitvány defetisták! Magyarország. Hans Habe (regényt is írt erről), az apja, Békessy Imre és Sós Endre zsidó hitközségi funkcionárius mint Horthy nem hivatalos megfigyelője! Jól ismertem, erről azonban hallgatott. Sőt a Kádár-korszak kiadványaiból is hiányzik ez az éviani adat. Még az 1998-as Nagylexikonból is, noha tanulságos. Máskülönben Hitler lelkesen üdvözölte az ötletet és azt mondta: „Csak remélhetem, ez a másik világ, amely rokonszenvvel viszonyul ezekhez a bűnözőkhöz (ti. a zsidókhoz – a szerk.), elég nagylelkű lesz, hogy hangoztatott rokonszenvét gyakorlati segítségre váltsa.” Hitler mint mindenben, ebben is tévedett. Nem voltak nagylelkűek. A harminckét, jobbára gazdag ország közül csak egyetlenegy vállalta a segítségnyújtást: Dominika. 48 ezer négyzetkilométerével (Dunántúl 38 ezer), Haitivel egy karib-tengeri szigeten. Mintegy 800 zsidó menekültet be is fogadott.

Az maga az aljasságig fokozódó őrület, hogy a nagy területekkel rendelkező országok elutasították a veszélyeztetett zsidók megsegítését. Ausztráliától az USA-ig, Nagy-Britanniától Kanadáig. Svédország, Norvégia, Új-Zéland, Dánia, Hollandia is elzárkózott a zsidómentéstől. Amit persze nem tudhattak előre: közülük több ország is a náci agresszió áldozatává vált nemsokára, de közönyös magatartásuk így is kiábrándító.

Egyes híresztelések szerint Hitler fejpénzt kért volna a megmentendő zsidókért. Azt viszont nem tudom, Dominika fizetett-é értük? Faragho Gábor 1946-os népbírósági vallomása szerint Horthyt mérhetetlenül fölháborította, hogy a nácik pénzért adtak el zsidókat 1944-ben. Mert azt az üldözötteket emberségükben megalázó cselekedetnek tartotta. Ezért utasította a tőle megszokottnál indulatosabban Faraghót, hogy csendőrei fegyveresen is álljanak ellent a zsidók elhurcolásának. A sátánizált Horthy. Ugyanebben a sorozatomban említem: Sós Endre tanúja volt az 1960-as években romániai zsidók szörnyű körülmények között, marhavagonokban Nyugatra szállításának, akiket mint valami két lábon járó árucikket adott el „a rossz szomszédság, török átok.” E tényt éppúgy fekete fátyol fedi, mint az éviani konferenciát.

Nagy kérdés: mióta és ki tudhatott a koncentrációs táborok viszonyairól és a zsidóság nagyipari kiirtásáról? Homályosan emlékszem Robert Bresson 1956-os filmjére (Egy halálraítélt megszökött), amelynek főhőse egy náci koncentrációs táborból kimenekült zsidó volt. E film alapján gyaníthatom, hogy a nyugatiak kellett hogy tudjanak a haláltáborokról már működésük idején. Macartney és mások is azt írják, hogy sokáig senki. Amit kétlek. Nem működtek volna a nyugati kémhálózatok? Az viszont tény, hogy a mi térségünkbe csak 1944 áprilisában jutott el hír a szörnyűségekről. Vrba és Wetzler Szlovákiába szökött a haláltáborból és hiteles jelentésüket, az „Auschwitzi jegyzőkönyvet” július 3-án ismerte meg szűk magyar kör. Horthyhoz még később került a híre, s amikor ezt megtudta, több hiteles forrás szerint is azonnal letiltotta a zsidó deportálásokat.

(Folytatjuk)