Összeszámolni sem tudnánk már, hányszor hazudta azt 2010 óta a balliberális elit, hogy veszélyben van a demokrácia, a sajtószabadság. Mostanság éppen a Népszabadság felfüggesztése szolgáltatja az ürügyet, a forgatókönyv a szokásos: magyar és európai politikusi nyilatkozatok, értelmiségi közlemények, tüntetések, világvégét vizionáló véleménycikkek. Bár a balliberálisok szeretnek úgy tenni, mintha a 2002 és 2010 közötti időszak nem is lett volna, mi emlékszünk ezekre az évekre. Így arra is, hányszor lett volna ok abban a nyolc évben félteni a demokráciát.

Aggódhattak volna 2002-ben. Amikor az MSZP és az SZDSZ minimális különbséggel nyerte meg a választásokat, médiaegyensúlynak azonban nyoma sem volt. A polgári ellenzék oldalán csak a Magyar Nemzet, a Demokrata és a Heti Válasz volt, a radikálisabbaknak még a Magyar Fórum. A kormánypártiak ugyanakkor csak napilapból három közül választhattak, aztán ott voltak a hetilapok és egyéb folyóiratok, a rohamosan növekvő olvasottságú internetes portálok, a kereskedelmi csatornák, no meg például a Medgyessy Péter cinikus mondatának („aki saját tévét akar, vegyen magának”) megfelelően lassan kormányközelivé formált közmédia. A balliberálisok azonban nem voltak szolidárisak az ellenzékiekkel, az európai politikusok sem rettegtek az EU-ba vágyó Magyarországon uralkodó állapotok miatt. És ami azt illeti, a fideszes szimpatizánsok nem gyújtottak fel Népszabadság- vagy 168 Óra-példányokat. Inkább egyre nagyobb számban vásárolni kezdték a nekik szóló lapokat, amelyek eladott példányszáma így néhány hónap alatt jelentősen megugrott.

Félthették volna a sajtószabadságot 2009-ben is. Amikor az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc utasítására az állami intézményeknek le kellett mondaniuk Magyar Hírlap-előfizetésüket, természetesen nem is hirdethettek az addigra ellenzékivé alakított lapban, sőt Gyurcsány még rendészeti és igazságügyi miniszterét is felkérte sajtóetikai vagy jogi eljárás előkészítésére. De elmaradt az uniós vezetői aggódás és a baloldali-liberális szolidaritás.

De ha mindez nem is verte ki a biztosítékot, legalább 2006 őszén bebizonyíthatták volna a mostani uniós és hazai rettegők, hogy számukra nem csak az jelenti a demokráciát, ha a ballib pártok vannak hatalmon. Azonban sem az őszödi hazugságbeszéd gondolatai, sem a szeptemberi-októberi rendőri túlkapások nem zavarták őket. Így a forradalom ötvenedik évfordulóján történtek sem, amikor ismét békés polgárokra lőttek a pesti utcán.

A tízéves évforduló apropóján több írásban is visszatekintünk a rendszerváltozás óta eltelt időszak talán legsötétebb napjaira. Szomorúan tesszük ezt, nem csupán a felidézett történetek miatt, hanem azért is, mert a következményeket illetően jókora hiányérzetünk lehet. Bár az áldozatok közül többen kártérítésben részesültek, ám a bűnösök egy része tavaly, első fokon döbbenetesen enyhe büntetést kapott, többük pedig még csak vádlott sem lett. De ez is mutatja, hogy demokrácia van. Hiába nyert 2010-ben kétharmaddal a polgári pártszövetség, hiába tettek meg mindent a törvény adta kereteken belül, hogy feltárják e sötét időszak részleteit, a bíróság elintézte az egészet egy ejnye-bejnyével.

Ez is a demokráciával jár: a bíróság független és olykor téved, a ballib pedig többnyire hazudik. Ám ettől még mi – bár a másik oldallal ellentétben ezt nem bizonygatjuk kényszeresen – demokraták voltunk, vagyunk és maradunk.