Néha még jobboldali, konzervatív emberek is bedőlnek a cselnek. Néha még ők is azt gondolják, hogy az úgynevezett civil szervezetek szabályozása, még ha csekély és szükséges mértékben is, de korlátozza a demokráciát. Holott a dolog éppen fordítva áll. Magukat civilnek mondó szervezetek azok, amelyek alapvetően kérdőjelezik meg a demokrácia, a nép uralmának érvényesülését. Az európai civilizáció egyik legnagyobb vívmányát védelmezzük tehát, ha világosságot teremtünk ebben a kérdésben, és felmutatjuk, hogy a civilség álarca mögött senki által meg nem választott és senki által el nem számoltatott politikagyártó vállalatok működnek Magyarországon és szerte a nagyvilágban.

Fotó: MTI, archív, szerk. 

Mindenekelőtt nézzük, mit is jelent a civil szervezet valójában. Ma Magyarországon nagyjából hatvanezer ilyen létezik, döntő többségük az egyesületi törvény hatálya alatt, egyesületi formában. Ez jogilag azt jelenti, hogy valamennyinek tagdíjfizető tagsága van, a tagság megfelelő keretek között, közgyűlés, küldöttgyűlés során meghatározza a saját céljait, alapszabályt alkot, tisztségviselőket választ, költségvetést fogad el, majd a tisztségviselőket beszámoltatja a munkájukról.

Vannak egészen kicsi szervezetek (legalább tíz tag kell), és vannak óriásiak, sok ezer, akár több százezer taggal. Egy dolog azonban szinte mindben közös: a valódi civil szervezet alapvetően a tagjaiért van. A Magyar Országos Horgász Szövetség a horgászokért, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete az alkotóművészekért, A Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesülete a virágkereskedőkért, a Várkapitány Lovagi Torna Egyesület a „lovagi tornászokért”.

Vannak persze közhasznúak is, tűzoltó, polgárőr, állatvédő, szegényeket segítő egyesületek, de ezeknek is elsősorban a tagok tevékenységének segítése a dolguk – hogy a lehető leghatékonyabban tudjanak tüzet oltani, polgárt őrizni, állatot védeni, szegényeket segíteni. Röviden: a valódi civil szervezetek tevékenysége elsősorban a saját tagjaik felé irányul. Az önkéntes tűzoltó-egyesületnek nem az a dolga, hogy harcoljon a gyufa betiltásáért, hanem hogy beszerezze a fecskendőt, beossza az ügyeletet és rendet tartson a szertárban. Mindez azt is jelenti, hogy a vezetők és munkatársak elsősorban a saját tagjaiknak tartoznak elszámolással.

És van még egy fontos jellemzőjük: a működésükhöz szükséges pénzt elsősorban a tagoktól, tagdíjakból szerzik. Persze elfogadnak támogatást, sőt gyakran pályáznak is ilyenre, de a civilségnek az anyagi függetlenség, a tagok általi finanszírozás is nélkülözhetetlen része.

A modern nyugati társadalmak azonban az elmúlt két-három évtizedben kitermeltek egy egészen más karakterű civil szervezettípust is. Formálisan ez is egyesületként működik, van tagsága, formálisan működteti az összes, törvény által előírt egyesületi intézményt, a közgyűlést, a választott vezető testületeket, a tényleges működése azonban a vállalatokénak felel meg. Nem véletlenül, ezek a szervezetek ugyanis valóban terméket gyártanak: a politikához szükséges eszközöket, érdekcsoportok szervezését, érvkészleteket, eseményeket, médiamegjelenéseket, lobbizást, tüntetéseket, gondolatok elnyomását és támogatását, választói szándékok befolyásolását.

E szervezeteknek, amelyeket félrevezető módon NGO-knak (Non Governmental Organisation, nem kormányzati szervezet) is nevez a nemzetközi szakirodalom és a sajtó, közös tulajdonsága, hogy a tagságuk létszáma elenyésző, a tagok közül is számosan magának a szervezetnek alá-fölérendeltségi viszonyban lévő alkalmazottai. A szervezet tevékenysége a tagokhoz nem kapcsolódik, azok csupán a törvényi megfeleltetéshez szükségesek. Az ilyen szervezetek tagdíjbevétele szintén elhanyagolható, viszont fizetett alkalmazottakból álló munkatársi gárdájuk van, felszerelt irodával, olykor nagy értékű eszközökkel. A működésükhöz szükséges forrás szinte teljes egészét külső támogatóktól kapják.

A legnagyobb ilyen szervezetek tökéletesen megfeleltethetők a multinacionális vállalatoknak, globális központtal, regionális alközpontokkal, országonkénti igazgatóságokkal, esetenként többezres alkalmazotti gárdával, amelynek tagjai, ha hűségesek a „cég”-hez és jól dolgoznak, éppolyan nemzetközi karriert futhatnak be, mint egy állateledelt vagy mosóport gyártó multinál.

Ezek a szervezetek a multikhoz hasonlóan a legjobb szakembereket szerződtetik a saját termékeik kutatás-fejlesztésére és gyártására, ugyanúgy használják a reklámeszközöket, ugyanúgy csoportosítják át anyagi és szellemi eszközeiket az éppen kiemeltnek minősített piacokra, aminek eredményeképpen a multikhoz hasonló sikerrel terítik az árujukat. Mindezt vidéki dalárdák, baba-mama klubok és szakmai szervezetek mögé rejtőzve. Mintha a McDonald’s falusi őstermelőként árulná a hamburgert.

Az NGO-k mára a pártokkal közel egyenlő súlyú szereplőkként vesznek részt a politikai küzdelmekben szerte a világon. A kettő között azonban van egy hatalmas különbség: a politikai pártoknak a hatalom megszerzéséhez el kell nyerniük a választók, a nép támogatását, és legkésőbb a következő választásokon el kell számolniuk a tetteikkel és mulasztásaikkal. Az NGO-kat azonban nem választja meg és nem is tudja elszámoltatni senki. Esetükben egyetlen akarat érvényesül: azé, aki az egészet fizeti. Teljesen mindegy, hogy az NGO alkalmazottja meggyőződéssel képviseli-e, amit a szponzor, a politikai tőkés vár tőle, vagy puszta konformizmusból teszi ezt. A tőkés az, aki a sokféle nézet képviselői közül kiválasztja a neki tetsző munkatársat, ő szerződteti és ő rúgja ki, ha nem tetszik neki az alkalmazott munkája.

Ebben a veszedelmes, a demokráciát alapjaiban kikezdő játszmában a világon a legnagyobb szereplő, a legnagyobb politikai tőkés Soros György. Nincs igazi jelentősége annak, hogy miért teszi ezt. Lehet, hogy a hatalom megszállottja, lehet, hogy még több pénzt akar keresni, de az is lehet, hogy jobbá akarja formálni a világot – mindez igazából egyre megy. A tény az, hogy egyedülállóan nagy mennyiségű pénzt költ arra, hogy a világban a saját akaratát érvényre juttassa, a választókat szerte a világon a számára ellenszenves pártoktól elfordítsa, és neki tetsző pártok támogatására bírja – hogy felülírja a nép akaratát.

Ismételjük: teljesen érdektelen, hogy a Soros György által finanszírozott szervezetek munkatársai őszintén hisznek-e abban, amit tesznek, vagy puszta megélhetésnek tekintik. Hiszen Soros intézményhálózata az, amely kiválasztja az őszintén vagy színleg vele egyetértőket, hogy velük legyártassa azt a politikai terméket, amelyet Soros piacra akar dobni. Ha nem azt teszik, repülnek, ahogy egy gyárból is elbocsátják azt a munkást, aki a tőkésnek nem tetsző terméket állít elő.

Gondolhatnánk, hogy ez végül is nem olyan nagy baj, az egyik NGO-szponzor ilyen, a másik olyan, a különböző törekvések kioltják egymást, és végül mégiscsak a nép dönt. Erről azonban szó sincs. A világ nagy (és kis) NGO-i valójában a nyugat-európai, globalista, liberális elit leképeződései, amelyek tökéletesen illeszkednek a globális gazdasági struktúrákhoz. Éppen ebből merítik az erejüket is, természetes szövetségesük és támogatójuk az a globális tőke, amely ideális társadalomnak a nemzeti és családi kötöttségeitől megfosztott individuumok alkotta világfalut tekinti.

Mindez világjelenség, és a világ sok országában egyre többen vannak, akik felismerték, hogy az NGO-k térnyerésével az egyik legbecsesebb európai örökségünk, a demokrácia került veszélybe. A politikai küzdőtérre olyan jól képzett és jól megfizetett szereplők léptek, akik nem a népnek, hanem néhány, vagy akár egyetlen embernek engedelmeskednek. Már nemzetközi kifejezés is született a jelenség megnevezésére, NGO-izálódásnak nevezik a különböző helyi mozgalmak és szándékok becsatornázását a professzionalizált és intézményesült szervezetekbe, azonban még kevés politikus merte venni a bátorságot, hogy ennek a veszélyeit is megfogalmazza.

A magyar kormány most megtette ezt. Számítanunk kell arra, hogy az NGO-k teljes globális apparátusukkal, érdekcsoportok összehozásával, érvkészletek kimunkálásával, események szervezésével, médiamegjelenésekkel, lobbizással, tüntetésekkel, gondolatok elnyomásával és támogatásával megpróbálják majd meghátrálásra kényszeríteni. Csakhogy Magyarország demokrácia, itt a választók döntenek. És amíg kitartanak a kormánypártok mellett, az NGO-k vereségre vannak ítélve.