„Megyek a városban és lépten-nyomon hazug gyűlöletkampány-plakátokba futok. Ennyi pénzt elkölteni? Hol vannak a menekültek? SEHOL. Lesznek-e valaha? Innen a magyarok is menekülnek, ember. Szíriában háború van. Ha otthon marad, az biztos halál…” Ízelítő egy facebookos sivításból, melyre véletlenül bukkantam. Sok ilyen van. Mondják – a Caps Lock billentyűt el nem engedve. Ennek az illetőnek is bőven idézhettem volna a soraiból.

Az gyűlölet, hogy az ember nem enged be a hazájába agresszív, őrjöngő bűnözőket? Az ilyen a lakásába beengedi vajon? Az gyűlölet, ha az ember kettéválasztja a MI és ŐK fogalmakat, a MI érdekünk meg a NEM a MI érdekünket?

Ha valaki nem tud különbséget tenni a mi érdekünk és az ő érdekük közt, az életképtelen. A biológia szerint az ilyen kihal. Adja meg a címét – mondanám neki –, ma önnél vacsorázok. Kérek egy új cipőt, bőrkabátot, és szeretném az első kiadású 100 kötetes Jókai összest. Meg költőpénz. Mivel ön szerint nincs különbség a mi érdekünk meg az idegen érdeke közt, ezt elvárom, különben ön gyűlölködő.

Minden bizonnyal elzárkózna. Megnéztem az adatlapját. Harmincas évei végén járó, vezető beosztású, egyedülálló nő. Család, gyerek nélkül. És magára – meg ránk is – zúdítana egy tömeget, mely őt a puszta létéért gyűlöli. Gyűlöli és elpusztítaná, ha tehetné. Mi az, hogy nő létére vezető? Hogyhogy nincs férje és gyereke? Ez elegendő a megkövezéshez. És nem érti, mert ennek a családja az eszme. Világpolgár. Nemzeti kötődése nincs. Gyereke se. Egy dolgot félt, babusgat, megszállott rajongással. A kis ideológiáját. Ami annyira életellenes, annyira semmi köze a valósághoz, mintha ma valaki azt mondaná, nem fürdök tíz évig, mint Szent Katalin, vagy felmászok egy oszlopra, nem jövök le évekig, s ettől majd megtisztulok. Ezt így hívták: oszlopszent. A szabadság ideológiájában hívő nő meg az oszlopszent realitása megegyezik.

Jaj, nem. Az oszlopszent csak magát teszi tönkre. Az ilyen meg minket is.