Nyugat-Európa: epizódok a megszállásból

Nyugat-Európában zajlik az élet. Arrafelé szerencsére elmúltak már azok a letargikus idők, amikor unatkozó lakói kénytelenek voltak szürke egyhangúságban tengetni mindennapjaikat. Hála az Afrikából és a Közel-Keletről milliószámra importált „kulturális színesítőknek”, immáron ők is kedvükre élvezhetik a multikulturalizmus vibráló változatosságát, amelyet sokáig hiába irigyeltek az elképzelhető összes társadalmi deviancia kikísérletezésében mindig is élenjáró amerikaiaktól.

Egy berlini család befogadott az otthonába egy Afganisztánból menekült 13 éves kisfiút, aki hálából „orvososdit” játszott a 4 éves nagylányukkal, sorozatosan. Mahdika 2016 elején érkezett Németországba, nem voltak okmányai, de azt állította, hogy 2004-ben született, a hatóságok pedig hittek neki. Miért is ne hittek volna? Elvégre a messziről jött idegenek közmondásosan igazat mondanak. Igaz, hogy amikor egy „menekült gyermek” bűncselekményt követ el, és közelebbről megvizsgálják az ügyét, általában kiderül, hogy kamuzott az életkorát illetően.

A német zsaruk is éltek a gyanúperrel, hogy a kis Mahdi talán mégsem olyan kicsi, mint amilyennek mondja magát, és orvosi becslést szorgalmaztak tényleges életkorának megállapítására. Az ügyésznő (!) azonban elutasította javaslatukat, és vádemelés nélkül ejtette az ügyet. Az afgán orvostanonc időközben lelépett Svédországba (hova máshova?), ahol Ahmadnak hívatja és még fiatalabbnak adja ki magát. (Miss­brauchs-skandal. Verging sich Flüchtling an Tochter (4) der Pflegefamilie?, berliner-kurier.de, 2018. január 21.)

Az ottani helyzetet ismerve szép karriernek néz elébe. Svédországban ugyanis az a gyakorlat, hogy „kiskorúként” kezelnek minden kedves megszállót, aki nem néz ki legalább 40 évesnek (Merit Wager, twitter.com).

Az egyik svédországi migránsdédelgető intézmény 45 éves női alkalmazottja szintén hazavitt a munkahelyéről egy 18 éves, alig használt afgán szexuális játékszert. Abdul Dostmohammadi cserébe nemcsak őt, hanem a 12 éves lányát is bevezette a halal szex (a Káma-szútra muszlim változata) rejtelmeibe. Anyuci azonban óvakodott jelenteni az esetet, attól félvén, hogy a selyemfiúját netán visszaküldik Afganisztánba. (Swedish mother dating an Afghan refugee REFUSED to report him to police when he abused her 12-year-old daughter, dailymail.co.uk, 2018. január 24.) Ennek egyébként gyakorlatilag minimális az esélye. A skandináv feminista édenkertből ugyanis jellemző módon még a legsúlyosabb bűncselekményeket elkövető migránsokat sem deportálják a (többnyire sokkolóan enyhe) büntetésük letöltése után, nehogy maradandó lelki sérülést okozzon nekik a kiutasítási eljárás. (Ez nem vicc!)

A burzsoázia szeret felvágni. Most, hogy a jachtok lassanként már a plebs számára is megfizethetővé válnak, Olaszországban is új státusszimbólumot kellett találnia a szomszédok froclizására. Elég adoptálni egy 31 éves menekült gyermeket Afrikából. (Egykor az amerikai Délen is kinézték a jobb társaságból azt a fehéret, akinek a családjában nem volt legalább egy néger − a házimunkára.) Ez akár szórakoztató is lehet (elvégre minden perverziónak megvannak a fanjai), egészen addig, amíg a befogadó család 12 éves hercegkisasszonya be nem kapja a cecelegyet. Utána már kevésbé az. Főleg, hogy a (szó szerinti) kismama − akiről csak három hónap elmúltával derült ki az áldatlan állapota − kénytelen volt világra is hozni az egzotikus házibaráttal eltöltött légyottjai szülöttét. Más kérdés, hogy aztán gyorsan elpaterolták az efféle esetek diszkrét kezelésére szakosodott intézmények valamelyikébe. (Terni, Incinta a 12 anni dopo lo stupro, arrestato l’amico di famiglia 31enne, perugiatoday.it, 2017. január 4.)

A különböző migránsajnározó szervezetekben serénykedő fehér naivák gyakran csak a saját kárukon (a menthetetlen esetek még azon sem) tanulják meg a multikulturalizmus hollywoodi narratívája és való életbeli gyakorlata közötti antinómiát. Egyesek közülük drasztikus formában, mások már csak post mortem. Nem tudni, hogy az a belga vöröskeresztes alkalmazott vajon észhez tért-e, akit a munkahelye pincéjében erőszakolt meg „verbálisan és fizikálisan” az egyik 16 éves afgán védence nem sokkal azután, hogy jeles eredménnyel abszolválta a nők tiszteletére oktató kurzust. (Un jeune réfugié afghan arrêté pour le viol d’une jeune femme dans la cave d’un centre d’accueil à Menin, rtl.be, 2016. február 19.)

Ugyan ki sejthette volna előre, hogy az efféle fejtágítások talán mégsem elég hatékonyak? Szörnyűséges rasszistákon kívül ez fel sem merülne senkiben. Egyébként Belgiumban a lakosság számához viszonyítva kilencszer több nemi erőszakot követnek el, mint Lengyelországban. Csak szörnyűséges rasszisták vetemednek arra, hogy ezt az adatot összefüggésbe hozzák a Belgiumban squattoló afrikaiak és arabok számarányával.

Maria Ladenburger 19 éves német egyetemista számára viszont fatálisnak bizonyult az ébredés a „szegény menekültekről” szőtt rózsaszínű leányálmaiból. Apjához, az uniós csinovnyikok karikaturisztikus mintapéldányához hasonlóan ő is a nyitott határok, a fajkeveredés és a „sokszínűség” ügyének volt az aktivistája. Míg Clemens Ladenburger az Európai Bizottság jogtanácsosaként, addig lánya az egyik helyi menekültszállás önkénteseként ügyködött azon, hogy Európa a harmadik világbeli megszállók plein air kuplerájává váljon.

Végül egy magát 17 évesnek mondó afgán „gyermek menekült” személyesen is ízelítőt adott neki a multikulti értékeiből azzal, hogy megerőszakolta és megfojtotta. Husszein Khavariról, aki „kísérő nélküli kiskorúként” kért menedékjogot a németországi ficki-fickisztánban, csak a bírósági tárgyalásán derült ki, hogy valójában már 33 éves is elmúlt. („Child refugee” who raped and murdered the daughter of an EU official is 33 YEARS OLD his father tells German court, daily­mail.co.uk, 2017. december 13.)

Vajon a lányukkal történtek legalább helyrebillentették Landenburgerék fals világnézetét? Szó sincs róla. Éppen ellenkezőleg. Arra kérték a gyászolókat, hogy virágok helyett a bangladesi katolikus egyháznak és az egyik migránsbarát diák­egyesületnek szánt adományokkal róják le kegyeletüket. Egyeseken, úgy látszik, már a lehető legsokkolóbb terápia sem segít. De legalább nem unalmas az életük.

Lapszám: