Miként szítanak forradalmakat, puccsokat és háborúkat a CIA fedőszervei

2000-ben Washington Belgrádban új politikai stratégiát próbált ki. Az USA rejtőzködő háborús vezetése egészen új fejezetet harangozott be. Ellentétben azzal, amit a Nemzeti Demokrácia Alapítvány tett a Szovjetunióban, Lengyelországban vagy Kínában az 1980-as évek végén, Washington most a rendszerváltás új stratégiáját tökéletesítette. Az új eszközzel magát a választási folyamatot vették elő – azon országokban, ahol a jogszerűen megválasztott kormány Washington stratégiai programjának útjába állt.

A felszínét tekintve, ezen új taktikánál arról volt szó, hogy egy állítólagosan spontán és autentikus, demokratikus „népi mozgalmat” indítanak meg. A valóságban a CIA és a Pentagon által kifundált módszert arra használták, hogy a nem együttműködő kormányoktól megváljanak. Az ehhez való teoretikus elemeket több évtizeden át dolgozták ki az USA-ban.

Belgrádban az ottani amerikai nagykövetség azon célból, hogy a népszerű, nacionalista Slobodan Miloševićet megbuktassák, egyszerre több, a washingtoni kormány által támogatott szervezetet vetett be. Nevezetesen a Nemzeti Demokrácia Alapítványt (NED) és annak két kreatúráját, a Nemzetközi Republikánus Intézetet és a Nemzeti Demokratikus Intézetet. Az előbbi a republikánusokkal, az utóbbi a demokrata pártiakkal áll(t) kapcsolatban.

A CIA és az NED által Milošević hatalomból való kiütésére elindított műveletnek a magja egy ellenzéki diák-NGO volt: a Washington által létrehozott és Szerbiába exportált Otpor! (Ellenállás!). Az Otport Gene Sharp Albert Einstein Intézete, a NED, a CIA és az Erőszakmentes Erőforrások Nemzetközi Központja (a Freedom House-hoz kötődő szervezet) oktatta ki az erőszakmentesség technikájára mint a hadviselés módszerére.

A szerb fiatalok és más ellenzéki csoportok felé az Otpor-aktivisták privát NGO-kként mutatták be magukat, miközben valójában az amerikai kongresszus, a CIA és az amerikai külügyminisztérium finanszírozta őket. Az amerikai adófizetőktől származó dollármilliókkal dolgozva az Otport azzal bízták meg, hogy az „erőszakmentes változás” szintetikus mozgalmaként működjenek.

A szerző a hetedik fejezet Egy választás manipulációja címet kapó alfejezetét azzal kezdi, hogy Szerbiának az illegális bombázásokkal 1999 tavaszán történt gazdasági szétverése után Washington „demokratikus” NGO-i eggyel magasabb fokozatba kapcsoltak azért, hogy Miloševićet megbuktassák. Michael Dobbs, a Washington Post riportere első kézből írta le, hogy mi történt Belgrádban. Az elején a dolgok zárt ajtók mögötti titkos megbeszélésekkel történtek, mégpedig 1999 októberében, vagyis több mint egy évvel korábban. Ott tárgyaltak arról, és körvonalazódott az, hogy miként lehet megdönteni Milošević kormányát.

A négy elvesztett háborút, a 78 napon át tartó NATO-légitámadásokat és egy évtizeden keresztül tartó szankciókat túlélő Milošević hirtelen teljesen védtelennek mutatkozott a jól szervezett választási kampánnyal szemben. A kulcsfontosságú elem – mint azt a közvélemény-kutatások mutatták – az ellenzéki egység volt.

A titkos megbeszéléseket egy budapesti luxusszállodában tartották 1999 októberében. Ez volt az a lényeges esemény, amely Miloševićnek egy évvel később a bukását okozta. Ez a startlövés is volt az USA új törekvésének, mégpedig a kényelmetlen kormányfő megbuktatásának, de nem álcázott CIA-műveletek révén, hanem korszerű választási technikákkal. Míg, a szerbiai „demokrácia megsegítésére” indított, 41 millió dolláros amerikai kampány alapjaiban ismert, az ezzel kapcsolatban nyilatkozó több tucat – e műveletben részt vevő – személlyel a helyszínen és az Egyesült Államokban készült interjú arra mutat, hogy az sokkal átfogóbb és részleteiben átgondoltabb volt, mint ahogyan azt korábban sejteni lehetett.

Az említett stratégiai megbeszélés utáni egy évben a kulisszák mögött amerikai pénzügyi figurák döntő szerepet játszottak a Milošević elleni kampány minden aspektusában, mint az időközi közvélemény-kutatásoknál, több ezer ellenzéki aktivista kiképzésénél vagy pedig a rendkívül fontos párhuzamos szavazatszámlálási szervezeteknél. Az amerikai adófizetők nemcsak ötezer flakon festékszórót finanszíroztak, amelyeket a diákaktivisták használtak (ó, Gulyás Márton és társai…), hogy egész Szerbiában falfelületekre fessenek Milošević elleni graffitiket, hanem 2,5 millió matricát is kaptak, amelyen ez volt olvasható: Kikészült (Gotov je), ami a forradalom szlogenjévé vált.

A Washington Post újságírója, Michael Dobbs tudósított arról, hogy az Egyesült Államok kormánya Milošević megbuktatására, mint említettük, 41 millió dollárt adott. A műveletet Richard Miles amerikai nagykövet irodáiból irányították. A külön erre a célra kiképzett ügynökök naiv vagy minderről semmit nem sejtő diákok egész hálózatát vezették félre azzal, hogy ők egy jobb világért harcolnak, az amerikai életmódért (american way of life).

Az Otpor rendszerváltoztató mozgalmát Richard Miles belgrádi nagykövet vezette, aki sokkal inkább volt a rendszerváltás szakértője, mint a hagyományos diplomáciáé. A pénzek Szerbiába vitelének koordinálását az USAID (U.S. Agency for International Development – Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség) végezte. Ez a CIA fedőszervezete, és ez gondoskodott a pénzek szerbiai becsempészéséről és ott különböző szervezeteken át történő elosztásáról.

Dobbs szerint a Nemzetközi Republikánus Intézet (IRI) mintegy két tucat Otpor-vezetőt fizetett, hogy azok az erőszakmentes ellenállásra történő kiképzéseken vegyenek részt a budapesti Hilton Hotelben. Ott a gondosan kiválogatott szerb diákokat arra képezték ki, hogy miként kell sztrájkot szervezni, és hogy miként kell például az ökölbe szorított kézfejjel propagandát folytatni. Megtanulták azt is, hogy milyen módon kell legyőzni a félelmet, és miként lehet aláásni egy diktatórikus rendszer tekintélyuralmát. Az első számú előadó Gene Sharp partnere, Robert Helvey amerikai katonai főtiszt és a Védelmi Hírszerzési Ügynökség korábbi elemzője volt, aki az Otpor-aktivistákat is kiképezte, és 70 ezer példányt osztott ki az erőszakmentes ellenállásról szóló kézikönyvből.

A szerbiai Otpor-aktivisták erőszakmentes stratégiái részben a kaliforniai RAND Corporation elemzésein alapultak, amelyekben Dzsingisz kán hadvezetését vizsgálták meg, és azt modern hálózati technológiákkal spékelték meg, melyek révén az embereket a kiáramló méhekhez hasonló módon kapcsolták össze. A GPS-szatellitképek segítségével az amerikai különleges ügynökök a gondosan kiválasztott, kiképzett Otpor-vezetőket lokalizálni tudták, hogy azután rajtaütésszerű tiltakozásokat tudjanak rendezni úgy, hogy a rendőrséggel vagy katonasággal való érintkezést folyamatosan és igen gondosan kerüljék. Ugyanakkor a CNN-t és egyéb, külügyminisztérium-barát médiumokat előre a megfelelő helyekre vittek, hogy az egész világ felé sugározzák a félelem nélküli, ifjú, nem erőszakos tiltakozókról készült felvételeket.

Ami újdonságot jelentett a Milošević elleni belgrádi puccsban, az az internet és annak különféle kommunikációs alkalmazásai voltak, a mobiltelefonok mellett. Ez négy évvel azelőtt volt, hogy a CIA és a DARPA tökéletesítette a Facebookot és a vele kapcsolatos közösségi médiumokat, amelyek még inkább segítették a CIA által támogatott rendszerváltoztatásokat.

Az Otpor!, azaz a 2000-es év belgrádi puccsa mögötti amerikai kéz volt az első polgári alkalmazása annak a sablonnak, amelyet azután a Pentagon, a külügyminisztérium és a CIA alkalmazott a „demokratikus forradalmaknál” a nekik nem engedelmeskedő rendszerek megdöntésére.

Az új kommunikációs hálózati technológiák felhasználása kis csoportok gyors bevetésére – ez jelentette a Pentagon polgári „forradalmi” doktrínáját, a csoportokat valós idejű hírszerzési és kommunikációs technikákkal irányították. Egy éles szemű amerikai elemző ilyen módon írta le a folyamatot: katonai csoportok vesznek be háztömböket „hírszerzési sisakos” video­ernyők segítségével, amelyekkel azonnal látják a környezetet. Fiatalok bandái előre megadott kereszteződéseknél verődnek össze és egymással folyamatos mobiltelefon-kapcsolatban állnak.

Ha Irak 2003-as amerikai inváziója jelentette a Pentagon katonai doktrínájának erőszakos formáját, akkor Milošević szerbiai megpuccsolása volt a doktrína erőszakmentes, polgári alkalmazása. Ahogyan az iraki és afganisztáni kudarc mélyült, számos amerikai stratéga egyre inkább arról győződött meg, hogy a „polgári” alkalmazás sokkal hatékonyabb a katonainál. Nem volt véletlen, hogy akkora hasonlóság volt a rendszerváltoztatás polgári és katonai modelljei között. Mindkettőt Andrew Marshall, a RAND Corporation agytröszt volt stratégája és a Pentagon egyik osztályának a nyilvánosságtól hátrahúzódva dolgozó feje felügyelte.

Az amerikai kormány tökéletesítette a bármilyen ellenféltől való megszabadulás technikáját, és ugyanakkor meggyőzte a világot, hogy az ellenfelet a szabadságukért masírozó, jóakaratú polgárok spontán dühkitörése sodorta el. A szerbiai Otpor! forradalmát az amerikai kormány szervezte meg, irányította és finanszírozta teljes titoktartás mellett, közvetlenül a CIA irányítása alatt.

(Folytatjuk.)