Miként szítanak forradalmakat, puccsokat és háborúkat a CIA fedőszervei

Az e heti folytatást, mint ígértük, ennek az alfejezetnek az ismertetésével kezdjük: A dzsihád Boszniába érkezik.

Washington, látván, hogy milyen sikeres volt a CIA Afganisztánban a mudzsahedinekkel folytatott ottani együttműködésében, arra az ötletre jutott, hogy hasonló dzsihádot, szent háborút támogasson. Ehhez be kellett vetni az Afganisztánból való mudzsahedeket – mint központi terrorista- vagy gerillacsapatokat – azért, hogy jelentős muzulmán többséggel bíró más országokban meggyengítsék vagy elpusztítsák az ottani kormányokat.

Ennek során szívesen hagyatkoztak a már bevált vezető személyiségekre, mint például Zalmaj Halilzadra, a Zbigniew Brzezinskihez, Carter elnök volt tanácsadójához nagyon közelálló tanácsadóra, az amerikai mudzsahedin stratégia egyik kidolgozójára az 1980-as években zajlott afganisztáni háború során. Halilzad azt javasolta, hogy az Egyesült Államok a politikai iszlámot agresszív módon használja fegyverként – nemcsak az Afganisztánban gyakorolt szovjet uralom ellen, hanem a Szovjetunió muszlim köztársaságaiban is.

Halilzad Afganisztában született szunnita muzulmán, aki a Reagan-kormány idején felelős feladatokat látott el a külügyminisztériumban. Az 1980-as években tanácsokat adott a szovjetek afganisztáni inváziója és a szintén azon időkben folyó iráni–iraki háború kapcsán. 1990-től 1992-ig közvetlenül George H. W. Bush alatt dolgozott stratégiai tervezésért felelős helyettes államtitkárként. Ez volt az az idő is, amikor a Bush-kormány elhatározta, hogy a mudzsahedin terrorháború modelljét Jugoszláviában és a volt Szovjetunióban is alkalmazza azt követően, hogy a Varsói Szerződés 1991-ben széthullott.

1992-ben a Jugoszlávia különféle szövetségi államaiban folyó belső polgárháború átterjedt a muzulmán kisebbségek által lakott Bosznia-Hercegovinára. E köztársaság a katolikus Horvátország és az ortodox Szerbia között helyezkedik el. Az 1995-ig tartó boszniai háború annak a kirakós játéknak a még hiányzó darabja volt, amellyel megoldást lehetett találni arra a kérdésre, hogy Halilzad afgán mudzsahedinjei átváltoztathatóak-e egy globális dzsihádcsapattá, amelyet később az emberiség al-Kaida néven ismert meg, zárul az alfejezet, amelyet ezzel a címmel írt alfejezet követ: Izetbegovics puccsa.

1992. március 18-án az EU Lisszabonban tervet készített, amelyet a brit Lord Carrington és a portugál José Cutileiro gondolt ki. A kísérlet célja az volt, hogy megakadályozzák a véres polgárháborút a muzulmánok, az ortodoxok és a katolikusok között. Ehhez a vallási települések demográfiai arányainak megfelelően osztották fel az országot. Ezt a három politikai vezető – Radovan Karadžić a boszniai szerbek, Mate Boban a boszniai horvátok és Alija Izetbegović a muzulmánok részéről – aláírta.

Az aláírást követő pár napon belül Warren Zimmermann, a belgrádi amerikai nagykövet Szarajevóba repült, hogy ott találkozzon Alija Izetbegovićtyal, a boszniai muzulmánok vezetőjével. Sherman szerint Zimmermann biztosította Izetbegovićot az USA teljes támogatásáról egy teljes mértékben független, Izetbegović irányítása alatt álló nemzet iránt. Zimmermann Izetbegovićnak minden politikai, diplomáciai és katonai (!) segítséget is felajánlott, ha vállalja a Lisszaboni Szerződéstől való visszalépést. Izetbegović később pontosan ezt tette.

Lawrence Eagleburger, az akkori külügyminiszter és korábbi belgrádi nagykövet arra utasította Zimmermannt, hogy azonnal repüljön Szarajevóba, és vegye rá Izetbegovićot aláírása visszavonására. Az EU-egyezmény sokak véleménye szerint meg tudta volna akadályozni a háborút a Bosznia-Hercegovinában élő ortodox keresztény szerbek, a boszniai muzulmánok és a horvát katolikusok között. Éppen ez volt azonban, amit az USA nem akart. Az USA háborút akart Boszniában, hogy azzal megvalósíthassa geopolitikai stratégiáit mind Európában, mind pedig más földrészeken.

Washingtonban elhatározták, hogy ismét a radikális iszlám kártyájára tesznek, és hogy Izetbegović – az elegáns kinézetű filozófiaprofesszor és őszülő hajú szunnita muzulmán, akit a bosnyákok „nagyapónak” neveztek – lesz az emberük. Néhány nappal Zimmermannal való találkozóját követően Alija Izetbegović visszavonta aláírását, és elhatárolta magát attól a béketervtől, amelyhez Lisszabonban beleegyezését adta. Pár hét múlva pedig megindult Boszniában a háború.

Izetbegović 1990-ben kétséges eszközökkel nyert választást Boszniában. Elnökké választása után már módosította azt a szabályt, hogy az elnök hivatalát csak egy évig tölthesse be, és úgy változtatott, hogy „rendkívüli körülmények” esetén meghosszabbítható legyen. Washington segítségével egyedül ragadta magához a hatalmat, úgyhogy a hivatal átadását az arra váró szerb vagy horvát kollégájának gyakorlatilag lehetetlenné tette.

„Ez volt az első lépés egy, az USA által támogatott muzulmán Bosznia-Hercegovina irányába”, írja William Engdahl, a világ egyik legkitűnőbb geopolitikai elemzője. Ez nagy lépés volt az etnikai polgárháború kirobbanása felé Jugoszláviában, amely összes szörnyűségével együtt csaknem egy évtizeden át dühöngött. Akkor Bosznia-Hercegovina népessége csaknem pontosan háromosztatú volt: egyharmad muzulmán, egyharmad szerb ortodox és egyharmad horvát katolikus. Hamarosan a külvilág felé azt a képet igyekeztek kialakítani Bosznia-Hercegovináról, hogy annak lakossága túlnyomórészt muzulmán. Ami nem volt igaz.

A következő alfejezet címe: A handzsár SS-t újra életre keltik.

Alija Izetbegovićtyal az USA vitatott választást tartatott a boszniai elnöki székének megszerzéséért. Izetbegović a II. világháború idején a boszniai ifjúsági szervezet, az egyiptomi muzulmán testvériség mintájára alakult „Mladi Muslimani” tagja volt. A Mladi Muslimani „ifjú muszlimoknak” nevezte magát. A boszniai Mladi Muslimani – és Izetbegović személyesen is – a háború idején Hein­rich Himmler Waffen-SS-ének parancsára együttműködött a nácikkal és a horvát usztasákkal a zsidók, ortodox szerbek és a kommunisták likvidálásában.

Amikor Németország 1941-ben elfoglalta Jugoszláviát, létrehozták a horvátországi bábállamot, amihez még Bosznia-Hercegovina és Dalmácia egy része tartozott. Hitler az usztasa Ante Pavelićet juttatta hatalomra. Pavelić katolikus irányultságú usztasa mozgalmában Hitler ideológiai szövetségesre talált, és Pavelić usztasa milíciája „a pápa tényleges áldásával” országában „brutális népirtást” hajtott végre. Ebben az Izetbegović által toborzott boszniai muzulmánok döntő szerepet játszottak. 1941 és 1945 között Bosznia a „Független Horvát Állam” részévé vált, ahol „a szerbeket éppen olyan könyörtelenül üldözték, mint a zsidókat a náci birodalomban, egyebek között a Waffen-SS handzsár hadosztálya által, amelyet Amin al-Husszeini jeruzsálemi főmufti szervezett, és később barbár népgyilkosságot követett el. Al-Husszeini Himmler és Hitler barátja is volt.”

Izetbegović 1943 márciusában Szarajevóban lépett a Mladi Muslimaniba, ahol ifjú muszlimokat toborzott az SS handzsár hadosztályának, mégpedig a német elhárítással és a Gestapóval együttműködve. 1943 tavaszán Izetbegović a szarajevói Mladi Muslimani parancsnokaként személyesen üdvözölte Amin al-Husszeini jeruzsálemi főmuftit annak Szarajevóba érkezésekor. 1946-ban, a háború után Izetbegovićot háborús bűneiért letartóztatták, és három év börtönre ítélték. Ettől az amerikai külügyminisztérium 1992-ben szándékosan eltekintett, és a nyilvánosságban azonnal demokratikus hősként mutatta be.

1970-ben Izetbegović „iszlám nyilatkozat” címmel fogalmazott meg egy manifesztumot. Ebben kifejtette nézeteit az iszlám, az állam és a társadalom kapcsolatáról, s elmondta, az államnak támogatnia kell az iszlámot. Izetbegović éppen olyan fanatikus dzsihadista volt, mint az egyiptomi Muzulmán Testvériség vezetői. Egyfajta visszatérést akart a XIX. századba, amikor Bosznia még az Oszmán Birodalom része volt. Akkor a saria szigorú betartása volt napirendben, és a keresztényeket annak teljes mértékben kiszolgáltatták.

Amikor Izetbegović 1970-ben Jugoszláviában nyilvánosságra hozta az iszlám nyilatkozatot, azt a hatóságok úgy értelmezték, hogy az felhívást jelent a saria bevezetésére Boszniában, ezért betiltották. 1983-ban Izetbegovićot más fundamentalista muzulmánokkal együtt letartóztatták. Ezután államcsínykísérlet és iszlamista propaganda terjesztéséért börtönbe csukták.

A boszniai háború 1992-es befejezését követően Izetbegović azokat a muzulmánokat, akik a háborúban elestek, „suhadának”, azaz „a hit mártírjainak” nevezte. Ezzel azt akarta jelezni, hogy egy dzsihádról, azaz szent háborúról van szó, nem pedig a multietnikai demokráciáért folytatott harc, mint ahogyan azt Izetbe­gović Ruder Finn PR-cége adta el ügyesen a nyugati médiumoknak. A cég tökéletes munkát végzett a washingtoni és általában a nyugati propagandaháború manipulációjával.

(Jövő héten e témával folytatjuk a könyv ismertetését.)