Nem kell gender

A nemrégiben lezajlott „genderbotrány” hajnalán – azaz pár nappal azután, hogy kiderült, a kormány megszünteti a társadalmi nemek tanulmánya című egyetemi szakot – ültem egymagamban egy agglomerációbeli autómárka-kereskedés várójában, és a barbárian korai időpontban erősen unatkoztam. A gépjárművet a szokásos műszaki vizsgáztatásra kellett vinni – ami viszont közel három óráig tart. Visszamenni „a városba”, majd újból kijönni értelmetlen, várakozni az autószalon közepén pedig azért úgy hosszú távon, valljuk be, idegőrlően ingerszegény. (A „szervusz, uram!”, köszöntésnek nevezett emberiségellenes bűncselekmény már fel se tudott bosszantani.) Szóval, hogy oldjam a monotonitás feszültségét, megnéztem, milyen a lapkínálat a pult melletti „újságosstandon”, és szemet szúrt az ismerős fotó egy címlapon. Az Éva magazin 2017. novemberi számát tartottam a kezemben, rajta egy kilencéves kissrác rémisztő képével, amit már láttam tavaly év elején a National Geographic „Genderforradalmat” hirdető különszámának borítóján: a rózsaszínbe öltöztetett kisfiú, Avery négyévesen kijelentette, hogy szerinte ő valójában kislány. Az orvosok „genderdiszfóriát” állapítottak meg nála, a szülők pedig szó nélkül belementek a „nemformáló terápiába”, hogy a gyermekük megkapja, amire vágyik. (Én kiskoromban először kalózkapitány, aztán igazából bankigazgató szerettem volna lenni, de idővel rá kellett jönnöm, hogy hajót zsákmányolni nem tudok, a matek meg nem igazán megy. A szüleim megsimogatták a fejemet, és kedvesen azt mondták, hogy „jól van, menj szépen játszani tovább!”)

Na, de az Éva magazin – a „Tepsis örömök” és a „Női kütyük” rovat közé szorítva – hosszú speciális riportot közöl gendertémában „Ádám vagy Éva?” felütéssel. Van itt interjú Vay (Mártonnal) Blankával, cikk a transzneműség történetéről (mert hát ugye már az amerikai indiánok is elfogadták ezt, csak mi, mucsai magyar ciszheterók vagyunk erre képtelenek), jó tanácsok transznemű gyermekkel rendelkező szülőknek, kommentek, negédesen és őszintétlenül modoros írások. Utóbbiak között zászlóshajó a főszerkesztő (persze laza, trendi, tegeződő stílusban írt) levele: szerinte a konzervatív egyenlő a prűddel, ugyanis „egy társadalom fejlettségének, érettségének (sic!) egyik fokmérője (boá!) az, hogy mihez kezd azokkal a polgáraival, akik eltérnek az átlagtól”, ezért „beszélnünk kell a transzneműségről is”, mert – figyelem! – „ez viszi előre a világot!”.

Megvallom őszintén, igen kellemetlenül éreztem magam a tüchtig, tiszta és rendezett autószalon várójában. Az ügyintéző igaz buzgalommal vitte gépre a folyó ügyeket, a recepciós elirányította a kivizsgált autójukért mosolygó arccal érkező tulajdonosokat, a szervizesek készségesen magyaráztak, melyik kocsin mit kellett reparálni. Én viszont úgy voltam vele, hogy az említett címlap okozta vizuális környezetszennyezés következtében vagy odahányok a váró közepére, vagy elüvöltöm magam – de inkább megírtam ezt a kis cikket. Mert leesett: genderügyben (is) egész pályás letámadás megy, a legkifinomultabb eszközökkel. (Jó, persze, nem ott és akkor esett le, de a magazin rám gyakorolt hatása nagyon plasztikus volt.)

Mert miről is szól a mostani nagy „botrány” – „Európai tudósok kritizálják az Orbán-kormányt”, figyelmeztet feltartott mutatóujjal a címadással önmaga paródiáját megvalósító Index –, a gender szak betiltása? Hát persze, hogy arról. Hát persze, hogy arról, hogy a természet vélelmezett „hiányosságait” társadalmi mérnökösködéssel pótolni igyekvő liberálisok kaptak egy gyomrost. A színvonalában a dialektikus materializmus című tantárgyra hajazó áltudományos kurzusukat kivették a képzési listából – és bár az egész genderprojekt nyilvánvaló, a polkorrekt mennyországhoz érzékenyítő módszerekkel eljutni igyekvő politikai célokat szolgál, most az érintettek felrohannak a „tudomány” saját maguk számára kisajátított elefántcsonttornyába és „politikai támadásról” meg az „egyetemi autonómiába történő beavatkozásról” hadoválnak. Pedig miről is szól a „gender­elmélet”, a „társadalmi nemek” diszciplínája? Az identitásról: pontosabban arról, hogyan bizonytalanítsák el végső soron a hétköznapok emberét nemi identitásában. Az alapállítás ugyanis az: a nemi identitás, pontosabban a nemiség nem a teremtés által biológiailag meghatározott adottság, hanem társadalmi konstrukció, a külső elvárásoknak történő megfelelési kényszer következménye – és mint ilyen, dekonstruálható is. Azaz ha megváltoztatjuk a társadalmi elvárásokat, felfogásokat az egyes nemi szerepekről, azok csereszabatossá is tehetők – sőt, nem is kell nemi binaritásban, azaz férfi-női felosztásban gondolkodni, hiszen az is csak mímelt béklyó. Bátran legyünk hát „transzok”, átmeneti neműek, esetleg fluidok, interszexek vagy androgünök!

És ez a központi eleme az egész progresszív-liberális maszlagnak, ami körüllengi életünket, ami élteti a globális korszellemet: kreáljunk minden- és bármiféle emberi vágyból, igényből emberi jogot! Erről szól a „valósítsd meg önmagad!”, „bontakozz ki!”, „döntsd le a korlátokat” világszerte hallható üvöltése. A normalitást jelentő tabuk ledöntése, „sérülékeny” kisebbségi csoportok kijelölése vagy kreálása, azok folyamatos felszabadítása, a többségi társadalom érzékenyítése (bűntudatkeltéssel fűszerezve), végül a korábban abnormálisnak tekintett jelenségek normalitásként történő tételezése és boszorkányüldözés azokkal szemben, akik – az abnormalitás érzékenységét sértve – meg merik kérdőjelezni az új liberális dogmarendszert.

Sajnálatos tény – és fenti példa is azt mutatja –, hogy a politikai korrektség és elfajzásai általában nem primer politikai módszerekkel támadnak: számos esetben, sőt, döntő többségükben inkább a populáris kultúra és életmódtrendek felületein. Észrevétlenül szivárog be nappalinkba, munkahelyünkre, egymás iránt tanúsított viselkedésünkbe és ami még lényegesebb, nyelvünkbe, mindennapi kommunikációnkba. Multikultit propagáló marketingkampány az egyik nagy ruhaforgalmazótól, sokszínűséget éltető reklám a másik telekomcégtől, szolgáltatásait homoszexuálisokkal mutogató tömegközlekedési vállalat – és igen, transznemű „lánnyal” a címlapján megjelenő szexlap (nem, nem az Éva, hanem a Playboy). Ezt pedig – lassú víz partot mos – megszokjuk, sőt, átvesszük, normálisként fogadjuk el: hiszen a fogyasztói trendek tömegesen felénk áramló üzenetei, az általuk közvetített magatartásminták és kódok mind a liberális progresszió sötétségének „fényvivői”.

A remélt magyar konzervatív korszakváltás számára is kihívás, hogy a politikai korrektség – inkluzíve gendermánia – hogyan küzdhető le, illetve szorítható vissza, ha már „kulturális térfoglalásról” beszélünk. Tapodtat sem engedhetünk: ha a kisujjunkat nyújtjuk, a karunk kell nekik. Mivel a kielégítetlen emberi vágyak sora végtelen, az érzékenyítésnek és felszabadítási hevületnek a balliberálisok részéről sosem lesz vége. Tegnapelőtt elbizonytalanították a nyugati fehér embert vallási meggyőződésében, tegnap a nemzetiben, ma a nemi identitásában szeretnék: és ne legyenek kétségeink, már megvannak az új, „érzékenyítő nyelvi lelemények” a pedo- és zoofíliára is.

Mindennek őszintén és bátran ellent kell állni, és ennek remélhetően csak az első lépése a gender szakok felszámolása. Én a magam részéről pedig a kuka mélyére süllyesztettem az autószalon Éva magazinját.

Lapszám: