Amikor Francois Fillon, a francia jobboldal jelöltje pártján belül megnyerte az előzetes csatározásokat, joggal bízhatott abban, hogy ő lesz hazája következő köztársasági elnöke. A kétfordulós rendszer szavazateloszlási jellegzetességei miatt valószínűnek látszott, hogy ha továbbjut az első körből, könnyedén legyőzi ellenfelét. Fillon azonban nem jutott tovább az első fordulóból, és a Francia Köztársaság elnökét ma Emmanuel Macronnak hívják.

Francois Fillon ellen pontos forgatókönyvet dolgoztak ki ellenfelei, és mi tagadás, tökéletesen megvalósították. Feldobtak egy látszólag ügyetlen rágalmat: Fillon családtagjai állami alkalmazásban fizetést vettek fel, mivel úgymond neki dolgoztak asszisztensként, de valószínűleg nem végeztek munkát. Egy elnökjelöltnek persze feddhetetlennek illik lenni, de előzetesen senki nem hihette, hogy Fillon ezen a banánhéjon csúszik meg. Néhány héttel ezelőtt a francia elnökválasztás esélyeit firtatva a Demokratában azt írtam, hogy a kampányban bármi megtörténhet, és mivel bárkiről, bármi kiderülhet, végső soron még Marine Le Pen elnökségét sem zárhatjuk ki.

Nos, tényleg kiderült egy és más, még Emmanuel Macronról is: de a jelek szerint az, hogy az alapos gyanú szerint egykori tanárnőjével alibi viszonyban élve, homoszexuális kapcsolatait leplezi el, a franciák számára megbocsáthatóbb, mint ha valaki a családi kassza körül ügyeskedik.

A franciák ugyan döntöttek, de nyilvánvalóan fogalmuk sincs arról, hogy miről. Igazából – a liberális demokrácia játékszabályai szerint – néhány szakember bábozott velük az első perctől kezdve. Azonban a végeredmény igazolja a módszereket, és pusztán kommunikációs kérdés, kinek az üzenete jön át, és kié nem. Francois Fillon pénzügyi helyzetéről részleteket talán soha nem tudunk meg, de a lényeg nem is ez, hanem az ügy kozmikussá nagyítása. A demokrácia szemforgatása: az értékek nevében hazugságcunamit gerjeszteni, a tájékozatlan, híreket kicsomagolni képtelen választó érzéseinek irányított befolyásolásával megszerezni a támogatását. Ebből a szempontból teljesen lényegtelen, hogy a kiváltó ügy igaz, félig igaz, vagy teljesen koholt. Magyarországon az úgynevezett köteles beszéd óta tudjuk, hogy nincs az a félremagyarázott mondat, amelyet megfelelő propagandával nem lehetne az égre kiáltatni. Vagy ott az egykori televíziós vita: míg Orbán Viktor ékesszólóan érvelt, Medgyessyvel bemagoltatták, hogy a kórházakban csöpög a csap, és ennyi éppen elég is volt néhány százezer agyhalott elkápráztatására.

Magyarországon a következő szűk esztendőben minden eddiginél durvább, gyűlölködőbb közéleti eseményekre számíthatunk. A sarokba szorított baloldal és a Jobbik utolsó esélye a jövő évi választás, és a tapasztalat szerint a kitörni készülő, megszorított ember nagyot tud ütni, ha az életéről van szó. Ráadásul a piszkos kampánynak a baloldalon már hagyománya van, tulajdonképpen mindig is erre törekedtek, csak néha sikerült, néha nem.

„Ne legyünk szemérmesek abban, hogyan juttassuk el az üzeneteket a polgárokhoz. Ezen a meccsen fair play díjat nem osztanak. Nem érdekelnek az etikai és a választási kódexek, de az ellenfél egyéni szabadságjogait tiszteljük. 2002-ben a két forduló között a Fidesznek minden megengedhető volt. Plakátjainkat vállaljuk, nem névtelenül riogatunk. Mindegy, hogy egy körzetben milyen a szokásjog a pártok és az önkormányzat között, a végén majd megbeszéljük, hogy mennyi a bírság.”

Ezt az intelmet Tóbiás József intézte párttársaihoz egy 2004-es zártkörű értekezleten. Ugyanaz a Tóbiás József, akinek a feleségét évekkel később durva szavakkal jellemezte az egyik jobboldali hírportál. Akkor minden szinten, mindenki, beleértve jobboldali politikusokat és újságírókat, kiállt Tóbiásné védelmében.

Hasonlítsuk össze a két esetet! Ha a fenti mondatokat elolvassuk, nyilvánvaló, hogy az MSZP akkori üdvöskéje törvénysértésre bujtogatott. A magyar közélet viszont nem az erkölcsi és politikai normákat semmibe vevő szocialista politikusra, hanem a megtámadott feleségre emlékszik, és ez sokat elmond a nagyközönség politikai befolyásolhatóságáról.

Hogy a családtagokat kihagyjuk a csetepatéból, a világ legtermészetesebb dolga. Csakhogy a soron következő kampány nem az erkölcsiségben kispályás Tóbiás József, hanem a bosszúra lihegő Simicska Lajos módszereiről szól majd.

Ezekből pedig már kaptunk ízelítőt. A Magyar Nemzetnél Liszkay Gábornak és Csermely Péternek az adta meg a végső lökést a távozásra, amikor Simicska felvetette, hogy Orbán Viktor családjára is lőni kellene. Abban az időszakban az ellenzéki sajtó többet írt Orbán Gáspárról, mint előtte éveken keresztül. Hetekig taglalták Orbán Ráchel képzelt pezsgős kalandjait az Operaházban, és máig téma Tiborcz István, akinek taxizási szokásairól, baráti köréről, tartózkodási helyéről, egyszóval mindenről tudósítanak. A tóbiási értelemben vett etikai kódexet összetépték, sárba hajították. Orbán Viktor családja ellen mindent szabad, minden megengedett – amikor a normális ember hátrahőköl, hogy hohó, ezt azért már mégsem, náluk akkor kezdődik a munka.

Amikor minden idők legmocskosabb kampányát említettük, arra is gondoltunk, hogy Simicska Lajos tényleg nem válogat az eszközökben. Olyan dolgokat egészséges ember még halálos ellenségéről sem nyilatkozik a sajtónak, mint ő Orbán Viktorról (nem beszélve a fiacskájáról, akit zsenge kora és tapasztalatlansága sem tart vissza attól, hogy viktorozva üzengessen az ország miniszterelnökének). Simicska Lajos bosszúra éhes és támadni készül. Jó kérdés persze, hogy ha valóban van valami a kezében, ahogyan híreszteli, eddig miért nem játszotta ki. Ennél a be- és kiszámíthatatlan habitusú embernél az lett volna az életszerű reakció, ha a nagy szakítás után két héttel bedobja, amije van, de nem.

Simicskának tehát vagy nincs semmije, vagy természetével gyökeres ellentétben, taktikusan kivár. Mi inkább az előbbire fogadnánk. De hogy a kampányban valamit bedob majd, és az a valami kifejezetten Orbán Viktor személye ellen irányul majd, az nem kétséges. Nem biztos persze, hogy igaz is lesz abban, amivel előrukkol, de emlékezzünk Francois Fillonra, vagy a köteles beszédre: csakis az számít, hogy mennyire hatásos a mondandó. Hazugságból, féligazságból is lehet politikai bombát eszkábálni, és Simicska habozás nélkül meg is teszi majd, ha eljön az ideje.

Azzal azonban nem vetett számot, hogy alighanem róla is tekintélyes mennyiségű anyag gyűlt össze a megfelelő helyeken. Ha ezeket a gazdasági természetű szerződéseket, jegyzőkönyveket, feljegyzéseket napvilágra hozzák – hogy is fogalmazzunk? –, Simicska Lajos bajba kerülhet. Mondhatjuk erre persze, hogy őt nem érdekli a nagypolitika, nem tervez jobbikos pártkarriert, és hatalmas magánvagyona birtokában sok mindent megengedhet magának – mindez igaz. Csakhogy a Fidesz újabb választási győzelme felbátorítaná az ellenérdekelteket, hogy jogi útra tereljék az ügyeket, és ezzel egyszer és mindenkorra kipipálják a Simicska-kérdést. Bármi megtörténhet, akár évekkel, évtizeddel később is. Elég csak Gyurcsány Ferenc (Dobrev Klára) és Demszky Gábor nemrégiben kipattant botrányaira emlékeztetni. Nevezettek közéleti karrierjük legnehezebb napjait-heteit élik át, mert ha bebizonyosodnak az ellenük felhozott vádak, a vége letöltendő szabadságvesztés is lehet. Ha Simicskának maradt valamennyi józan ítélőképessége, nem faggatja a saját múltját.

Ennek a kampánynak még egy fontos eleme lesz, az a bizonyos bumeránghatás. A Fidesz tábora hűséges, szilárd és eltökélt. Bármilyen koholt vagy koholtnak tetsző vád csak megerősíti őket abban a vélekedésükben, hogy a polgári oldalra szavazzanak. A nagy csinnadrattával megszellőztetett majdani hír – amelyre a jelek szerint az ellenzék mindent feltesz, mert semmi más nem maradt számukra –, éppen ezért hatástalan lesz a jobboldali választókra. Viszont ha a tábor veszélyérzetét felkorbácsolják, akkor mozgásba hozzák az egész gépezetet. Megmozdul az egész ország, és több százezren vonulnak ki az Andrássy útra. A vidéki alapszervezetek százaitól a civileken át a kormányig mindenki dolgozni kezd, és már nem első alkalommal. Ebből a helyzetből pedig semmi más nem fakadhat, mint az újabb választási győzelem. Az ellenzéknek csak akkor volna esélye, ha tömegeket szakítana le a jobboldalról, vagy otthon tartaná őket – megpróbálkoznak majd a legelképesztőbb hazugsággal, ami csak létezik, de még ez is kevés lesz a végelszámolásnál. Figyelünk és várunk.