Vagy éppenséggel minősíthetetlen ostobaság. Megtestesítője Majtényi László ex-államfőjelölt, a (szegény, jobb sorsra érdemes) Eötvös Károly Intézet igazgatója. Mert azt mondta Kálmán Olgának vagy Rónai Egonnak, hogy a kormányzat migrációs riogatása vagy mi „minősített hazugság”. Eddig sem írtam, ezután sem írok a migrációról, a milliárdosról sem, most sem róluk futtatom az elmém, hanem arról a gyógyíthatatlan kórról, amit történelmünk rossz­hiszemű meghamisításának nevezhetek. Miközben most már Merkel, Kurz, Trump és az olaszok is Bakondi főtanácsadóhoz igazodnak, a többiről nem is szólva. És a magyar ellenzék egyre csak töpörödve, még mindig nem érti, miért sorvadoz. (Amit igenis sajnálok.)

Fotó: MTI, archív, szerk. 

Ez a Majtényi, ez a szép ember, ez a jó ember, ez az okos ember abban a tévhitben él, hogy ő mondja meg a tutit múltunkról és jelenünkről. Azt állítja ugyanis, hogy Magyarország a XIII. század óta mindig is befogadó ország volt. „Ezt a haladó hagyományt csak folytatná, ha befogadná most a dél felől áradó migrációt is.” Minden látszat ellenére most sem a migrációval, hanem a magyar peremértelmiség történelmi gondolkodásának teljes hiányával foglalkozom. Az igazság ugyanis nem a „globális tényekben”, hanem a részletekben búvik meg. A környűlállásokban. Mert bevándorlás és bevándorlás között óriási a különbség. Ezt még az általuk lenézett és lehülyézett Trump is tudja. Lévén Amerika valóban a bevándorlók országa, ő mégis kerítést akar építeni Bakondi-módra. Miért? Mert a Mayflower utasai és a mai mexikóiak között óriási a különbség. Azok az innovatív európai keresztény kultúrán nevelkedve „új világot” teremtettek, ezek viszont, elfeledve őseik gyönyörűséges hagyományait, gyökértelenül zúdulnak az USA-ra.

A mi mai konkrétumunk még ennél is rosszabb. Egy ősei kultúráját ugyancsak elvesztett, de azt a legveszedelmesebb iszlám álvallásváltozattal pótolt, tudatlan és integrálhatatlan óriási tömeg testesíti meg. Ez a SZÖRENCSÉTLEN Majtényi, aki pukkadoz a sértettségtől, összekeveri a szezont a fazonnal.

Első ütemben Szent István magas, keresztény kultúrájú bajorokat telepített be. Ám a XIII. század elején a tatárok a már „európai kultúrájú magyarok” jó részét kiirtották. Béla király az üresen maradt területekre telepített be szászokat. Később kunok és jászok telepíttettek le a lakatlan területekre, mivel kiváló nomád hadviselő népek voltak, s egy újabb tatár lerohanás ellen kitűnő katonai ütőkártya lehettek. Gyanítom, a 150 esztendős török elleni harcokban ezek az elmagyarosodott (eredetileg is rokon) kunok és jászok fontos szerepet játszhattak. Végül említem a Mária Terézia által behívott svábokat, ezúttal a török által elpusztított területekre. Családom kun, jász és XVII. században betelepülő görög ősökre vezethető vissza. De annyira nem volt befogadó ez az ország, hogy az 1700-as évek legelején Kecskemét városa úgy rendelkezett: a városban görög, zsidó, cigány nem lakhat. Alighanem őseim egyik származási ága a másik ellen hozhatta ezt a rendeletet. Ezt egyszerre a Habsburgok és Rákóczi Ferenc fölülírták, vagyis a hadban álló felek szüntették meg 1708-ban. De akár szász, akár sváb, akár görög, akár zsidó is volt a „migráns”, egyfelől a tatár, török által elpusztított lakosok helyére települhettek, másfelől olyan értékes, magas tudást, életvitelt és pénzt (!) hoztak magukkal, amire égető szükségük volt a két pogány közt őrlődő magyaroknak.