Ezt Brüsszelben senki nem akarja hangosan kimondani, de Orbán Viktor nyerésre áll a migrációs vitában – írta múlt pénteken a Politico.eu hírportál, hozzátéve, az uniós vezetők többsége az utóbbi időben átvette a magyar álláspont egyes elemeit. A Politico szerint a migrációs válság 2015-ös csúcspontja után a magyar miniszterelnök nézőpontja érvényesült, amely a bevándorlás akadályozását részesíti előnyben az érkezők integrációjával szemben. A brüsszeli hírportál példaként említette Jean-Claude Juncker évértékelő beszédét, aminek, mint írták, több elemét könnyedén mondhatta volna a magyar kormányfő.

Annak, aki egyetért Orbán Viktor migránskérdésben képviselt álláspontjával – a magyar társadalom többsége így van ezzel –, nyilván jó olvasni ezeket a sorokat, de valahogy mégsem tudunk felhőtlenül örülni. Például azért, mert épp a cikk megjelenésének napján egy londoni robbantás, valamint két franciaországi – késes, illetve kalapácsos – támadás emlékeztetett bennünket arra, hová is jutott Európa az elmúlt két-három évben. És az is eszünkbe juthatott, milyen állapotok uralkodhatnának ma Magyarországon, ha nincs a két évvel ezelőtt szintén szeptember 15-én „üzembe helyezett” határvédelmi kerítés, a szigorú ellenőrzés.

De nincs okunk örömre akkor sem, ha Juncker említett beszédének egészét nézzük. Mert igaz ugyan, hogy az Európai Bizottság elnöke beszélt a gazdasági bevándorlók visszaküldésének felgyorsításáról vagy a határvédelemről mint közös ügyről, ám a másik oldalon ott volt a közös gazdasági és pénzügyminiszteri poszt, valamint valutaalap létrehozásának ötlete, nem beszélve arról a felvetéséről, hogy bizonyos külpolitikai kérdésekben ne egyhangúlag, hanem minősített többséggel hozhassa meg döntéseit a tagállami kormányokat tömörítő tanács. Vagyis, bár igyekeznek szebben becsomagolni, az Európai Egyesült Államok terve továbbra sem került le a napirendről.

Nem kell sokat gondolkodnunk, hogy rájöjjünk, kinek a nagy álma a nemzetállamok jogainak radikális csökkentése: George Sorosé.

„Ma az államok inkább a saját szuverenitásukat erősítik, mint hogy még többet adnának fel belőle. Pedig ha az együttműködés haszna kézzelfogható lenne, akkor változhatna az európai népek véleménye is, ahogy a kooperációs készségük is” – írta például június elsején megjelent cikkében Juncker atyai jó barátja (egyesek szerint gazdája), aki ugyanezen a napon a Brüsszeli Gazdasági Fórumon így beszélt a bevándorlásról: „A tagállamok a saját érdekeikben hoznak döntéseket, ami hátráltatja a közös európai megoldást. Nem szabad feladnunk azt a reményünket és meggyőződésünket, hogy a migráció jót tesz Európának.”

Bár az elmúlt két és fél, három év történései a magyar álláspontot igazolták, s a brüsszeli (berlini) vezető politikusok – érezve a közvélemény nyomását – időnként mintha hangnemet váltanának, az EU-n belül húzódó választóvonal sajnos továbbra is jól látható. Amint arra hétfői, parlamenti felszólalásában Orbán Viktor is utalt, az egyik oldalon a bevándorlást helyeslő, sőt időnként szervező országok állnak, a másikon azok, amelyek ragaszkodnak a biztonsághoz, nemzeti, vallási, kulturális identitásukhoz. S nekünk, akik „magyar Magyarországot akarunk” és „egy európai Európát is szeretnénk” – a hasonlóan gondolkodó államokkal együttműködve –, továbbra is küzdenünk kell a Soros-terv megvalósulása ellen.