Szenteste után két nappal lehetett, hogy összekülönböztem egy hülyével. (Nevezhetném haladó szellemű felvilágosult humanistának is, de a kettő ugyanaz.)

Fotó: MTI Archív

A hülye kiposztolt egy képet, ami a Blahán ételért sorban álló embereket mutatta, és odakörmölte: „Megdöbbentő”, majd nagybetűkkel: „SZÉGYEN!”

Nos döbbenet, hogy minden korban vannak, akik imádnak potyázni, illetve döbbenet, hogy az emberi természet semmit nem változik, és minden korban lesznek olyanok, akik a saját sorsukért egy lépést nem tesznek és másoktól várnak mindent. És döbbenet, hogy az ilyesmit minden korban felhasználják propagandára. Hihetetlen, hogy az ember mindig ember marad.

Azt hiszem, némi vállrándítással bele kell törődnünk, hogy az emberek közt mindig lesznek naiv lelkek, akik elhiszik, hogy egy ember sanyarú helyzetéért elsősorban a világ a hibás, aztán a gyerekkor, meg a társadalom, az elnyomás és legutoljára ő maga, illetve patetikus hatásvadász lelkek, akik mások – akár önhibájukból, akár mások miatti – rossz helyzetét a politikai ellenfeleik lejáratására, illetve az „én jó vagyok és különb meg nemeslelkűbb, mint te” versenyben való dobogós helyezés elnyerésére használják.

Valami ilyesmit hozzá is szóltam, mire a kenetteljes stíl rögtön ment a kukába, és azonnal „fityeszes idióta”, barom, valamint nem emberi lény lettem, akit fel kéne lógatni.

Vajon miért van az, hogy a „humanista” mindig rajong az „emberiségért”, de nem tud mit kezdeni az élő, eleven emberrel? Viselkedése még inkább elültette lelkemben az emberbarátok iránti mérsékelt rajongást, noha eddig is hátul álltak a sorban. A sintérek és a BKV-ellenőrök egész szerethető élőlények egy „emberbaráthoz” képest. Egy dél-amerikai junta diktátora kedvesebb, szerethetőbb és emberibb lény, mint egy-két véresszájú tolsztojánus filantróp. De hogy a realitásokhoz több köze van, az biztos.

Az ételcsomagokat a „rászorulók” egy része mellesleg egy sarokkal lejjebb ezresért árulta, mert hisz ebben az orbáni diktatúrában minden fillérre szükség lehet.