Sokféleképp lehet szeretni a hazát. Bumfordi bombasztikusan, hőzöngve, veszettül mellet döngetve, bortól, pálinkától plöttyedten, fehér asztalnál összehajolva és zokogva népünk keserű sorsán, föl­áldozva májunkat és eszünket a haza oltárán, de lehet értelmesen is. Hasznosan, értéket gyarapítva, hagyományt és múltunkat mentve – ahogyan azt Szíj Rezső hirdette egész életében. Talán úgy is mondhatnánk – a gyakorlatias hazaszeretet – a patriotizmus legmagasabb rendű formája. Egy román politikus azt mondta: szültétek volna tele a Kárpát-medencét, akkor nem lett volna Trianon, nem lett volna nemzetiségi kérdés, nem szakítják le a Felvidéket, Kárpátalját, Erdélyt, Délvidéket, a Várvidéket (Burgenlandot is csak részben, mert az Ausztria és Magyarország közötti határ meglehetősen képlékeny volt a történelem folyamán, tiszta osztráklakta vidékek is tartoztak hozzánk olykor.)

Miért szaporodhattak el a betelepült szlovákok és románok? Mert a 150 éves török nyomás ideje alatt az Erdélybe betörő tatárok és törökök a lankákon, völgyekben élő magyarokat pusztították, a hegyekben pásztorkodó tótot és oláhot nem. A magyarok kardja védelmében így nyugodtan szaporodhattak. Azután a magyar arisztokrácia szívesen fogadta az igénytelen havasalföldi embereket mezei munkára, s nem követelte meg, hogy magyarul megtanuljanak. Vallásuk fölvételére sem kényszerítették őket, ahogyan azt tették évszázadokon át a magyar jobbággyal, paraszttal. A szerbek egyértelműen a török elől menekültek hozzánk (a görögök mint kereskedők települtek meg), s ugyancsak menekültként, a szlovákság délről szaporodott (főként Tótországból). Részben tehát a magyarok hibájából, részben a történelem menete folytán alakult ki az adott helyzet. Aminek orvoslását Szíj Rezső csak az okos, gyakorlatias hazafiságban látta. A legutóbb emlegetett Aniszi Kálmán-könyvben van egy beszélgetés Für Lajossal „Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk” címmel. Ebből idézem az adatokat. 1920-ban 3,35 millió magyar került kisebbségi sorba, és alig hetven esztendő múltán lélekszámuk 2,65 millióra csökkent. Ma a helyzet ennél rosszabb. Oka: menekülés, kivándorlás. Asszimiláció, beolvadás vagy központilag irányított erőszakkal, vagy beházasodással. Ugyanakkor a magyarság értékesebb része idegen rémuralom alatt az elszakított részeken él. A történelmi Nagy-Magyarország adta Bólyait, Aranyt, Adyt, Bartókot a sok-sok között. Létkérdés tehát a határon túlra szorult magyarság helyben megmentése, mert az összmagyarság különleges erőforrása, utánpótlása. Ők magyarabbak és hazafiabbak, mint az anyaországbéliek. Ezért buktatták meg ama hírhedetté vált népszavazást a gyurcsányi álszocialisták és az újliberantyúk.

Mivel lehet megakadályozni a „kisebbségbe”, idegen uralom alá került magyarság elenyészését? Először is lelki tényezőkkel, azzal, hogy érezzék, törődik velük a többségi nemzet. Ennek irtózatosan fontos eleme a Fidesz és más civil szervezetek által is szorgalmazott kettős állampolgárság bevezetése. Miért rémüldözik ettől a szlovák, az ukrán? Mert ő is kapiskálja ennek tömeglélektani jelentőségét, ahogyan tudta, vagy nem tudta a mai ellenzék. A másik tényező az anyagi, gazdasági kapcsolatok kiépítése. Ami erősítené a magyarok otthonmaradásának föltételeit. A harmadik a kulturális támogatás, amely a fiatalok barátkozásának kiépítésével, a média hatékonnyá tételével lehetséges. Az EU-tagállamokban ez elvben jól pöröghetne. De a románok is, a szlovákok is (az ukránok is) többszörösen sértik meg Trianon és az EU megállapodásait, törvényeit. A mai magyar politika tehát jó úton halad. De ne áltassuk magunkat. Még csak az út legkezdetén tartunk.