Mindenki tudta, ha Bergengóciában egyszer véget ér a kommunista diktatúra, az élet minden területén az addig háttérbe szorított keresztény, konzervatív értékeket vallók jutnak szóhoz. Aztán mégsem így történt.

– Azt vártuk, hogy a fiókokból előkerülnek az elnyomottak zseniális művei, de nem kerültek – vigyorgott a régi rendszer dédelgetett szerzője. Azt senki sem merte neki megmondani, hogy az ember regényt nem ír a fióknak, mert a semmibe ennyi energiát beleölni sem kedve, sem ereje nincs senkinek. Visszajelzés és támogatás hiányában a művek meg sem születnek, és igazán ez a legnagyobb bűne az azóta is kivételezett helyzetben lévő bergengóc írói klikkeknek.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

– Ha volna megfelelő felület, kellő propaganda (nyílt és suttogó), tisztességes terjesztés és egyebek, előbb-utóbb megszületnének a megfelelő könyvek – vélte Szervác Pongrác Bonifác. – Azt mondták, nem létezik bergengóc alapvetésű publicisztika. Lettek bergengóc nemzeti szellemű újságok, és azokban megszületett az igaz szívű bergengóc publicisztika. Mondták, a bergengócok genetikailag alkalmatlanok televízió működtetésére. De lett bergengóc nemzeti tévéadó, és lettek benne tényfeltáró riporterek, műsorvezetők, hírszerkesztők és celebek. A színház alapvetően liberális, baloldali, kozmopolita és homoszexuális, hirdették a színházak liberális, baloldali, kozmopolita és homoszexuális vezetői, mígnem lettek nemzeti, konzervatív, keresztény színházigazgatók, és nem omlottak le Thália falai. Senki sem olvas kortárs szépirodalmat, a brancsbeliek szövegei ugyanis unalmasak, témájuk érdektelen. A biztos megjelenést a trágárság mellett a balmákok üldöztetésének szemléletes bemutatása biztosítja, ez azonban a bergengóc közönséget hidegen hagyja. A kiadást, terjesztést, ösztöndíjak odaítélését és állami díjakra történő felterjesztés lehetőségét uraló klikk a bergengóc múltat és dicsőséget eleve tagadja. De most ennek vége! Ezentúl itt leszek én, megmondani a frankót.