Korszakok és érzékenységek

Szatmárnémetiben ismeretlen tettesek a főtéren álló, március 15-én felavatott Széchenyi István-szobor talapzatára ezt írták: AICI E ROMANIA, ami magyarul annyit tesz: EZ ITT ROMÁNIA. Ami vitathatatlan tény. Ám az ismeretlen firkáló nem bontotta ki az igazság minden részletét. Segítsünk neki. Két szó ugyanis lemaradt. (Nem tudok, nem is akarok megtanulni románul, a Google fordítóprogramját hívom segítségül): AICI E ROMANIA. ASTAZI. Ami magyarul: EZ ITT ROMÁNIA. MA MÉG.

Fotó: MTI

Természetesen nem cél a legendásan ingatag román politikai elitet hergelni, van nekünk bajunk elég, de talán mégsem árt legalább virtuálisan a firkálók értésére adni: amint nem mondunk le azon jogunkról, hogy az elmúlt évszázadok, évezredek történelmére pontosan és hibamentesen emlékezzünk, éppen úgy fenntartjuk magunknak azt a jogot is, hogy a jövőt illetően megfogalmazzuk azon szilárd meggyőződésünket, hogy miként a múltban is sikerült akár hosszú és szívós pusztítás után – lásd török megszállás – helyrebillenteni a dolgokat, erre képesek leszünk a jövőben is. Okos románok ezért bölcsen teszik, ha nem játszadoznak a magyarok érzékenységével… Sapienti sat.

Ami pedig az érzékenységet és öntudatot illeti, lapzárta után jött el a soron következő próbatétel. Hét percet kapott Orbán Viktor magyar miniszterelnök az Európai Parlament plenáris ülésén, hogy reagáljon a Sargentini-jelentés megállapításaira. Viszontválaszra nem adtak lehetőséget. A hírek arról szóltak, hogy a Soros-blokk közben azon mesterkedett, a tartózkodó szavazók szavazatait ne vegyék figyelembe, csak az igenek és a nemek számítsanak, mert így talán kijön a szükséges kétharmad, ami a hazánk elleni eljárás megindításához kell.

Nem láttam a hétfői lapzártakor a jövőbe, nem tudtam, hogy kedden miképpen állt helyt a magyar miniszterelnök, de abban bizonyos voltam, hogy Orbán Viktort nem olyan fából faragták, aki könnyedén tűri, hogy sarokba szorítsák. Arra számítottam (az eredményt már ismeri a tisztelt olvasó), hogy szokatlanul kemény, eltökélt, a lényegre pontosan rávilágító beszédet tart majd (tartott) a rendelkezésére álló hét percben a magyar kormányfő. Arra gondoltam ugyanis, hogy Orbán Viktor pontosan tudja, ennek a csatának nem az a tétje, hogy a Soros-maffia miképpen tud kellemetlen perceket szerezni Magyarországnak, hanem az, hogy az Európai Unió ötszázmillió polgárából azok, akik még képesek látni és gondolkodni, felfogják-e, hogy ez a koncepciós per elvezetheti őket egy új, az eredeti, kommunista változatnál is szörnyűbb diktatúrához.

Egy olyan diktatúrához, ahol a szavak szintjén minden szép és szabad lesz, mint a népi demokráciákban, ahol mint láttuk és elszenvedtük, a szavak szintjén minden hatalom a dolgozó népé volt. Egy olyan diktatúrához, amelyben a „minden ember egyenlő” azt jelenti majd, hogy ha pár agresszív bevándorló megöli, megveri vagy csak megerőszakolja a családodat, akkor neked tilos lesz arra gondolni, hogy ez miért történt. Egy olyan diktatúrához, amelyből a népességcsere egy szintjén túl már nem lesz kiút sem, legföljebb csak az, ha kivándorolsz, de mivel szegény bevándorlók nemigen tudnak munkával bíbelődni, hiszen minden energiájukat leköti az alkalmazkodás, egy idő után lezárják majd a határokat, hogy legyen, aki dolgozzon.

Nem tudtam, Orbán Viktor mindezt miképpen fogja szavakba önteni hét percben, de arra számítottam, hogy ez a beszéd megnyit egy új korszakot.

Lapszám: