Miután a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDP) szeptember 3-án végrehajtotta 6. kísérleti atomrobbantását, ezúttal egy hidrogénbombával, a „nemzetközi közösség” és a kontrollált média valósággal fuldoklik a felháborodástól a kommunista rezsim „újabb provokációja” miatt. Rögtön az elején nem árt azonban tisztázni, hogy a nyugati propagandaszólamokkal ellentétben a KNDK egyáltalán nem sérti meg a nemzetközi jogot, 2003-ban ugyanis felmondta az atomsorompó-egyezményt, és senkinek, még az ENSZ Biztonsági Tanácsának sincs törvényes felhatalmazása egyoldalúan megtiltani bármelyik államnak, hogy megválassza a fegyverzetét, ha azt nem használja támadásra.

Önmagában ennek a kvázi egyhangúságnak is kritikus óvatosságra kellene ösztönöznie minden racionális elmét ezzel a kötelező konszenzussal szemben. Már csak azért is, mert azoknak, akik a legdühösebben fenyegetőznek, a legkevésbé sincs erkölcsi alapjuk Phenjan atomprogramjának elítélésére: a Biztonsági Tanácsot ugyanis állandó jelleggel éppen az az öt nagyhatalom alkotja, amelyik összehasonlíthatatlanul több atomfegyvert birtokol, mint Észak-Korea. Köztük három nyugati ország, az Egyesült Államok, Franciaország és az Egyesült Királyság különösen jól ismertek békés, konfliktuskerülő és mérsékelt magatartásukról, a vezetőiknek pedig soha, de soha eszükbe nem jutott, hogy ellenségesen vagy fenyegetően viszonyuljanak más országokhoz, ugyebár.

Ami a „nem hivatalos” atomhatalmakat illeti, amelyek esetében senki sem vitatja vagy nehezményezi ezt a státuszukat, ezek meg egyenesen a pacifizmus mintapéldányai. Így például alig néhány napja India és Pakisztán ismét és már sokadjára sodródott a fegyveres összecsapás küszöbére a kasmíri vitatott területek miatt. Nem is beszélve Izraelről, ahol a fegyveres erőszak szomszédok elleni vagy a megszállt területeken történő alkalmazásának az egyszerű említése is általános felháborodást váltana ki mind a hatalom berkeiben, mind a lakosság körében. Így tehát kizárólag Észak-Korea atomfegyverkezése jelent fenyegetést az emberiségre nézve, hiszen – mértékadó körök teljesen logikus magyarázata szerint – az ország jelenlegi vezetője, Kim Dzsongun, akárcsak az elődei, „irracionális és kiszámíthatatlan”.

Nos hát, azt gondolhatunk a KNDK-ról, amit akarunk (és ajánlatos is a lehető legrosszabbat gondolni a világ egyik utolsó országáról, amelyik még egy nyamvadt tőzsdét sem képes létrehozni), de ha van valami, amivel semmiképpen sem vádolhatjuk, az az irracionális magatartás. Éppen ellenkezőleg: a koreai háború (1950–1953) befejezése óta ez az ország jottányit sem engedett legfőbb külpolitikai célkitűzése tekintetében, hogy ti. biztonsági garanciákat kapjon, és ehhez békeszerződést kössön az USA-val. Több mint fél évszázada azonban Washington hallani sem akar erről. A két ország közötti közeledési próbálkozásokat az amerikai fél mindig meghiúsította. Ezek után Phenjanban arra a nagyon is észszerű következtetésre jutottak, hogy a nukleáris elrettentés birtoklása lényegében az egyedüli hatásos módszer egy esetleges amerikai agresszió elhárítására.

A KNDK-ról egy csöppnyi sütnivaló birtokában aligha feltételezhető, hogy megtámadná, lerohanná és elfoglalná akár Japánt, akár az Egyesült Államokat. Történelmi tapasztalatok mutatják, hogy a fordítottja egyáltalán nincs kizárva. Akkor tehát az észak-koreai vezetők szenvednek paranoiától? Néhány éve a naivak még ezt a nótát fújhatták. Afganisztán lerohanása, Irak megszállása és Líbia lerombolása után azonban magától adódik a felismerés, hogy ha ezek az országok rendelkeztek volna atomfegyverrel, az amerikai stratégák nyilván kétszer is meggondolták volna, mielőtt bevetik ellenük a haderejüket, az ismert eredménnyel.

A múlt és a közelmúlt történelemleckéiből tanulva az észak-koreai vezetők nagyon is tisztában vannak vele, hogy végzetes hiba, gyakorlatilag öngyilkosság lenne a részükről, ha engedelmeskednének Washington egyoldalú lefegyverkezést követelő nyomásának. Arról nem is beszélve, hogy Észak-Korea az egyetlen ország a világon, amelyet súlyosan szankcionálnak az USA és nyugati csatlósai (sőt újabban Kína és Oroszország is) az önálló nukleáris elrettentő képesség kifejlesztése miatt. Az a tény, hogy Izrael és Pakisztán, az USA szövetségesei atomfegyverrel láthatták el magukat, egy nyilvánvaló kettős mérce alkalmazását bizonyítja az atomsorompó elvének tekintetében mind az amerikaiak, mind a – velük ebben a kérdésben láthatóan (látszólag?) egy húron pendülő – kínaiak és oroszok részéről. Annál is inkább, mert míg az észak-koreaiak 2009 óta mindössze hat atomrobbantást hajtottak végre, addig az amerikaiak ugyanezen időszak alatt több mint ezret, ráadásul ez utóbbiak joggal gyanúsíthatók azzal, hogy folytatják nukleáris arzenáljuk modernizálását laboratóriumi keretek között, amely így kívül esik az atomkísérleteket tiltó megállapodás kontrollmechanizmusán.

Egyébként is köztudottan az USA az egyedüli ország a világon, amelyik a múltban már bevetett atomfegyvert (Hirosima és Nagaszaki ellen 1945-ben), és ugyanezt tervezte a koreai háború alatt is, tehát joggal feltételezhető róla, hogy a jövőben sem riadna vissza a használatától. Ez az opció (ti. az Oroszország elleni „megelőző atomcsapás”) nyíltan is szerepel a Pentagon stratégiai terveiben, maga Trump elnök pedig az egyik szokásos Twitter-bejegyzésében legutóbb éppen a KNDK-t fenyegette meg burkoltan ugyanezzel, „tomboló tüzet” (fire and fury) helyezve kilátásba vele szemben, miközben Kim Dzsongun észak-koreai vezető hasonló megnyilvánulásai – a két ország közötti erőviszonyok ismeretében – nem jelentenek valós veszélyt, és sokkal inkább a pszichológiai hadviselés eszközének tekintendők.

Hallucináns prédikátorok a globális plutokrácia nevében egyoldalúan úgy döntöttek, hogy néhány másik ország társaságában Észak-Korea alkotja a „gonosz tengelyét” békés bolygónkon, és ezt az ellenségképet kinyilatkoztatott „igazságként” szajkózva szüntelen fanatizáló kampányokkal ellenük hergelik a világ közvéleményét. A Michigani Egyetem 1971-es tanulmánya szerint az emberek minél többet néznek tévét, annál kevésé tájékozottak. Amint a mellékelt ábra is mutatja, azóta a helyzet csak fokozódott.