Jelenlegi hely

Kikötni az Adrián

Sinkovics Ferenc
Sinkovics Ferenc képe

Montenegró június 5-én a NATO tagja lett. A NATO 29. tagországaként csak jelképes hadsereggel rendelkezik, tengeri, légi és szárazföldi egységei 2200 főt számlálnak mindösszesen. Csakhogy!

A 14 ezer négyzetkilométernyi állam az Adriai-tenger mellett fekszik. Partvonala 293 kilométer hosszú. Monte­neg­rónak nincs jelentős gazdasága, bevételeinek túlnyomó része a tengerparti idegenforgalomból, illetve a halászatból származik. Az ország a délszláv polgárháború után államszövetséget alkotott Szerbiával. Belgrád számára nagyon fontos volt ez a kapcsolat, hiszen a délszláv háború egyik legfontosabb tétjét éppen az jelentette, hogy Szerbia ne veszítse el kapcsolatát az Adriai-tengerrel. Montenegró 2006 júniusában azonban egy népszavazás során kikiáltotta a függetlenségét, azaz elszakadt Szerbiától, s ezzel természetesen megszűnt a szerbek tengeri kapcsolata is.

Ekkor kezdődött meg az a versenyfutás az Egyesült Államok és Oroszország között, melynek eredményeként most a NATO tagja lett a 620 ezer lakosú ország. Mint közismert, a Balkán, de ezen belül is Szerbia Oroszország hagyományos érdekszférájának számít már több száz éve. Moszkva arra törekedett az elmúlt időkben, hogy haditengerészeti bázist alakítson ki Montenegró partjainál, úgy tudni, a Kotori-öblöt találta volna a legalkalmasabbnak nagyobb kötelékek állomásoztatására. Oroszország ezzel számottevő erőként jelenhetett volna meg az Adrián is. Az amerikaiak ugyanígy gondolkodtak, annak ellenére, hogy az adriai olasz kikötők jóvoltából az US Navy már így is domináns hatalomként van jelen a tengeren. Csakhogy Washingtonnak a tengeri jelenléten túl is vannak fontos céljai Montenegróval. Például „rányomulni” Szerbiára, s amennyire lehet, elszigetelni, mint Moszkva egyik leghűségesebb szövetségesét. Montenegró NATO-csatlakozásával most olyan pozíciók alakulnak a szerb határokon, amelyekkel egyre hatékonyabban lehet befolyásolni Belgrád politikáját. A szerbek nem pályáznak NATO-tagságra, a térségben Bulgária, Románia, Albánia, Szlovénia és Horvátország ugyanakkor már tagja a szövetségnek, és Macedónia is felvételére vár. A politikai befolyásolást példázza, hogy Montenegróban már elkezdődött annak a húszfős csoportnak a bírósági pere, amelyet a vád szerint Moszkva bérelt fel arra, hogy terrorcselekményekkel akadályozza meg az ország csatlakozását a NATO-hoz. Oroszország természetesen tagadja ezt, s amennyire tudni lehet, nem is állnak sziklaszilárd lábon a Moszkvával szembeni vádak. A montenegrói hatóságok belekeverték az ügybe Szerbiát is, mondván, onnan szervezték a puccsista csoportot, melynek tagjai amúgy maguk is szerbek.

Washington „mesterkedéseiről” nincs hír, úgy tűnik, az amerikai külpolitikának elég annyi, hogy az a Szocialisták Demokratikus Pártja kormányoz Monte­negróban, amely a két versengő nagyhatalom közül inkább az Egyesült Államok felé húz. Egy széles körben terjedő feltételezés szerint azonban a leleplezett puccsista csoportot és annak akcióit maga a kormányzó párt szervezte, amely az orosz dominancia és erőszak rémével akart ráijeszteni a montenegrói választókra, hogy azok az ország NATO-csatlakozása mellé álljanak. Az ilyen eljárás a CIA egyik kedvenc műveleti taktikája.

Hozzá kell tenni, hogy biztonsági szempontból Montenegró nem egy főnyeremény. A lakosság jelentős részének egyetlen bevételi forrása a csempészés, az országban tevékenykedő drog- és dohánycsempész-hálózatokat pedig egyfelől az albán, másfelől pedig az olasz maffia irányítja. És ezek a szervezetek így vagy úgy, de balkáni szokás szerint mindig szerepet követelnek maguknak az országos politikában. Nem tudni, hogy Moszkva a világ mely pontján vág vissza Montenegróért Washingtonnak, de hogy nem hagyja válasz nélkül az ország NATO-csatlakozását, az biztos.