Merkel Németországa megint átlépte a Rubicont. Ha a törvényhozás elfogadja a javaslatot – és lényegében biztos, hogy elfogadja –, a jövőben korlátozzák majd az uniós bevándorlók és munkavállalók szociális jogait, juttatásait. Uniós bevándorlónak és munkavállalónak elsősorban azokat a kelet-európai polgárokat tekintik, akik német földön, a német gazdaság keretei között keresték és keresik ma is a boldogulásukat. 2017-től csak az az uniós bevándorló részesülhet a német szociális rendszer juttatásaiban, aki előzőleg már öt esztendőn át képes volt eltartani magát Németországban. Számítások szerint a jogszabály körülbelül 130 ezer kelet-európai ember egzisztenciáját rendíti meg egyik napról a másikra.

Szó sincs meglepetésről. Először Belgiumban vetődött fel az uniós „segélyturisták” kiutasítása, talán hogy helyet csináljanak a beérkező muszlim tömegeknek, s minél bőkezűbben pátyolgathassa őket a belga szociális rendszer…

Hogy mindezt mennyiben lehet diszkriminációnak, netán rasszizmusnak tekinteni, azt döntse el mindenki saját maga. Annyi bizonyos, hogy a véleménye senkit sem érdekel majd az uniós elit köreiben, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke számtalan esetben kifejtette már, hogy az európai társadalmak politikai súlya a nullához közelít, a földrész sorsa a brüsszeli elit kezében van. Nemcsak lehengerlő eredménye miatt okozott pánikot az unió csúcsain a magyar referendum, de azért is, mert az Orbán-kormány a népszavazással egyértelműen és immár a legteljesebb nyíltsággal ment szembe Juncker elitista politikai filozófiájával. Nagyon infantilis válaszok születtek erre Brüsszelben. Nevetgélések, lekicsinylő legyintgetések, vagy a LIBE nevű bizottság sürgős összehívása. A csoport múlt hétfői ülésén döntő részben balliberális EP-képviselőnők és a hozzájuk csapódott, egzisztenciálisan tőlük függő szakértők vettek részt. A migránsválság kapcsán kialakult helyzetről sokszor kifejtett és általános véleményük az, hogy „inkább egy erőszakoló, mint egy rasszista”. Amit a LIBE ezen szárnya művel, az a nemzetközi politika vulgáris paródiája. Egyszerűen átgázol a tényeken és a valóságon. Talán a bolsevik propaganda lehetett ilyen az 1930-as évek elején. A Pesti Srácok portál helyzetjelentéséből tudjuk, hogy van olyan LIBE-tag, aki szerint éppen az 1956-os magyar menekültek miatt jött létre a nemzetközi menekültjogi szabályozás. Orbitális ostobaság. A nemzetközi menekültpolitikát keretbe foglaló egyezmény ugyanis 1951-ben született Genfben. Ana Gomes, a LIBE portugál szocialista tagja pedig nemcsak a magyar referendum eredményét, de már az abban feltett kérdést is náci alapvetésűnek tartja. Nincs egyedül a LIBE, szokásos tempóérzékével kapta el a fonalat a hazai baloldal, amely a Népszabadság felfüggesztését elefánttá fújta föl, s az ügy kapcsán megint jogállamisági eljárást követel Junckeréktől saját hazája ellen.

Ez az egész már csak egy olcsó, vásári színjáték, amiben a buta szolga szerepét osztották ki a kelet-európai nemzetekre. Nagy baj lenne, ha ezt elfogadnánk, még akkor is, ha a hajlongó szolga alakját a lázadó, odamondogató okos szolga karakterére cserélnénk. Aki folyton azt várja, annak a jeleit lesi, hogy no lám, mégis megjön végre az uraságok és a dámák esze. Ma már egyáltalán nem érdekes, hogy mit beszél, milyen nyilatkozatokat tesz, miként és miért váltogatja retorikai irányait a Juncker-féle elit, és mindenekelőtt Angela Merkel. Befogadás, szolidaritás, demokrácia és demográfiai krízis… Mind-mind lejáratott és hazuggá, hamissá tett fogalmak. Bízni abban, hogy Merkel belátja a migránskérdésben elkövetett hibáit és tévedéseit, s visszatér a jó útra? Egészen gyerekes remény. Az uniós elit, amely egyáltalán nem véletlenül olyan kontraszelektált, amilyen, egészen egyértelműen elmondta többször is, hogy mi történik, s hogy mit miért tesz. Szó sincs már a német, illetve az európai munkaerőpiacról, a háborús menekültek nehéz sorsáról, de arról sem, hogy mi lesz azzal a másfél millió migránssal, aki most „csak úgy van” Németországban. Már a fajkeveredésről is nyíltan beszélnek egyes politikusok, mint kívánatos fordulatról az európai civilizáció történetében! A világot ma a szuverenitás és a globalitás politikai ellentétpárja irányítja. A brüsszeli elit a globalitást szolgálja. Az ehhez szükséges instrukciókat pedig a nemzetek fölött álló pénzhatalomtól kapja.

Ma még a pénz határozza meg ennek a hatalomnak az erejét, holnap viszont az a technikai és technológiai fölény, ami az alávetett rétegeket szakadékszerűen választja el a világlettől. Ha a kultúrájukhoz, hagyományaikhoz és identitásukhoz ragaszkodó népek meg akarják tartani önmagukat, akkor szintet kell lépniük nekik és az általuk választott vezetőiknek is. Abban a szimulált politikai térben, amit a pénzhatalom teremtett Európában, és amiben hason csúszva szolgálja ki ezt a hatalmat a Juncker-féle elit, nem juthatnak eredményre.

Martin Schulz beszélni akar Orbán Viktorral, úgymond a magyar referendum után kialakult helyzetről, s természetesen a migrációs politikával kapcsolatos magyar álláspontról. Csakhogy ez nem egy klasszikus, egyezkedésekkel tűzdelt politikai konzultáció lesz, hanem az Európai Parlament elnöke üzenetet hoz „kitartóitól”.

A magyar és a kelet-európai nemzetek politikai vezetésének ezzel a helyzettel és a „kitartók” szinte felfoghatatlan gazdasági, katonai és technológiai erejével kell szembenéznie immár a nyilvánosság szintjén is. El kell hagyni az eddigi udvariassági formulákat, folyton a „mi is úgy gondoljuk, de…” című taktikai formulát használni már nem lehet.

A minap nyilatkozta Jarosław Ka­czyński, a lengyel kormánypárt, a PiS vezetője, hogy vagy megváltozik az unió, vagy elvész Európa. És a változtatás lehetősége most a kelet-európai tagállamok kezében van. Elfogadni a feladatot nem mérlegelés vagy bátorság kérdése, hanem történelmi szükségszerűség. De talán jobb és igazabb, ha úgy fogalmazunk: a Mindenható rendelése. Csak egyetlen dologban érezhetjük magunkat fölényben ellenfeleinkkel szemben: morális tartásunkban. Aminek része őseink és hagyományaink féltő tisztelete is. Adja magát a gondolat, hasonló helyzetben érezhették magukat a marathóni síkon felsorakozó görögök is annak idején. De talán jobb és minden tekintetben közelibb példa a pozsonyi csata. Ki akartak irtani bennünket a nyugati hadak. Ezzel a paranccsal érkeztek. Sokkal kevesebben voltunk, mégis győztünk. Végre ezt is tanítani kellene már az iskolákban.