Orbán Viktor ausztriai látogatása elsősorban arról szólt, hogy miben ért egyet az új ÖVP-s és szabadságpárti (FPÖ) kormány a magyar kabinettel és személy szerint a magyar miniszterelnökkel. Bár az új kancellár, Sebastian Kurz protokolláris feladata lett volna a szomszéd államok körbelátogatása, Orbán Viktor gesztusértékűen eltekintett a formalitásoktól, és ő látogatta meg az ifjú kancellárt és az FPÖ vezérét, az új alkancellárt, Heinz-Chris­tian Strachét. Nyilván azért tette ezt, mert a látogatás ténye most a magyar kormányfőnek volt fontosabb, hiszen demonstrálni tudta, hogy a migrációs kérdésben már korántsem csak a V4-ek támogatják, hanem az új osztrák kormány is.

A látogatás előtti héten az osztrákok Paks II. ügyében kemény, akár az egész folyamatot is veszélyeztető európai bírósági beadvánnyal éltek, ez mégsem rontotta el az Orbán–Kurz-találkozó hangulatát. Zárójelben jegyezzük meg: Ausztria egész XX. századi politikája során Európa leginkább atomellenes országa volt. Ahogy Ulrich Beck megfogalmazta világhírű kötetében, a nukleáris energia és fegyverkezés olyan egyetemes fenyegetettséget jelent, amely nem áll meg és nem állítható meg országhatároknál, amint ezt Csernobil bebizonyította. Az atomkorszakkal pedig az emberiség belépett a „kockázattársadalmi” korszakába, amelyben csakis a nukleáris energia kivezetésével és a nukleáris fegyverek leszerelésével lehet elkerülni a Föld és az emberiség tragédiáját.

Éppen ezért Orbán Viktor, értve az osztrák elvi alapállást, nem is forszírozta Bécsben a paksi kérdés hosszas tárgyalását. Sokkal fontosabb volt számára az, amiben egyetértés van a két kormány között. És ez nem más, mint a hazai fő kampánytéma, a migráció ügye. Kurz már két évvel ezelőtt, külügyminiszterként is kiállt az orbáni politika mellett. Egyetértett abban, hogy kell határzár, és kell fokozott határellenőrzés. Egyetértett abban is, hogy a hadseregnek van és kell hogy legyen szerepe az objektumvédelemben a határon, ahogyan a tömeges népvándorlás feltartóztatásában is. Ám ezek mellett Kurz, de leginkább radikális jobboldali partnere, Strache új integrációs politikát hirdetett meg, amely kőkeményen szigorítaná a külföldiek szociális támogatási rendszerét. Nagyon helyesen – mondtuk korábban. És mondom én ma is.

A migránsokra vonatkozóan az ÖVP–FPÖ-koalíció nagyjából az alábbiakban állapodott meg. Az új osztrák kormányprogram szerint csak az Ausztria érdekeinek megfelelő legális migráció támogatható. Magyarul, az osztrák államnak joga van válogatni azok közül, akik Ausztriában akarnak letelepedni: az orvos jöhet, az analfabéta nem. Ezért több szigorítást is terveznek, leginkább a menedékkérők jogainak átmeneti korlátozását.

Csak egy-két, a magyar sajtóban is már megjelent példa: a menedékkérőknek hozzá kell járulniuk ahhoz, hogy az osztrák hatóságok ellenőrizzék okostelefonjuk adatait, közösségi médiás aktivitásukat, valamint a telefonok által tárolt földrajzi információkat. Aki menekültkérelemmel fordul az osztrák államhoz, annak le kell adnia a nála lévő készpénzt, amit részben az eljárás költségeire fordíthatnának. Az osztrák állam – leginkább Strache szorgalmazására – csak természetbeni juttatásokat adna a lakhatáshoz és az élelmezéshez. A készpénzt, zsebpénzt a jövőben elfelejtheti a kedves migráns. De fontos változás lesz, ha sikerül tényleg megvalósítani, hogy a menedékkérők nem kereshetnek maguknak saját lakást, csak az állam által kijelölt szálláson lakhatnak. A menekültügyi eljárásokban lerövidítik a fellebbezési határidőket, és végre valódi hatékonyságot várnak el az illetékes szervektől az elutasított menedékkérők kitoloncolása kapcsán.

Na és néhány kérdésben már az integráció szigorítását is látjuk. E téren egyébként Ausztria korábban is sokkal okosabb és szigorúbb volt, mint mondjuk Németország, amelynek emlőjén muszlim milliók csüngtek munka nélkül, mert egy dolgozóra három-négy vagy több eltartott jutott, vagy éppen senki nem dolgozott a családból, mert a három-négy gyerek után járó állami ellátás simán fedezte a muszlim nagycsalád igényeit. Sőt még jobb volt a helyzet, ha a gyerekek nem is ott éltek, hanem odahaza, Törökországban, Szíriában vagy valamelyik észak-afrikai országban, és csak fel kellett venni utánuk a jó nagy szociális támogatást, ami otthon a teljes család ellátására is elég volt.

Thilo Sarrazin Németország felszámolja önmagát című könyve tételesen mutatja be ezt a teljes integrációmentességet fenntartó kullancs életformát. Na, pont ez az, amire azt mondta Ausztria, hogy nem. Ebből – is – elég!

A család egy életviteli közösségi egység, amelyet jó esetben egyazon területen a munka és tanulás köt össze a szuverén fennhatósága alatt (vagyis egy országon belül). Ha ez az egység megbomlik, akkor a családtámogatás nem jár, vagy csak annyi, amennyi a gyermek létfenntartásához kell azon a területen, ahol lakik – fogalmaz az új osztrák kormányprogram.

És akkor itt máris tegyük tisztába a másik esetleges konfliktust Ausztria és Magyarország között, ami az Ausztriában élő magyarokat érintheti. Nem mind a 40-50 ezer magyartól akarja elvenni Kurz és Strache a családtámogatást, illetve akar csak annyit fizetni, amennyi Magyarországon jár nekik. Intézkedési csomagjuk csak körülbelül tízezer főt érintene. Azokat, akiknek a gyerekei idehaza élnek, vagy azért, mert határszélről ingáznak a szülők osztrák munkahelyre, vagy azért, mert bár ott dolgozik a szülő Ausztriában, de a család nem ott él.

Ugyanúgy, mint a törökök esetében és minden más migránshátterű munkavállalónál, akik, mondjuk, egy munkavállaló után 3-4 gyerekre vesznek fel támogatást, akik még németül sem tudnak, ám valahol más országban vígan elvan belőle még vagy három nagyszülő.

Persze, mi uniós tagállam vagyunk. Szép dolog, és a magyar miniszterelnök nem is tehetett mást, mint hogy kiáll a magyarok osztrák jóléti rendszerből való juttatásaiért. De ezzel együtt is legyünk őszinték… Én jogosnak tartom az osztrák lépést, és megértem Kurzot és Strachét, hogy nem szeretnének osztrák szinten finanszírozni nem Ausztriában élő, nem osztrák gyerekeket.