A második világháború után a győztes nagyhatalmak deklarálták, hogy az emberiség elleni bűncselekményeket tárgyszerűen kell megítélni, és az elkövetőkre nemzetiségtől és állampolgárságtól függetlenül le kell sújtani. Ennek értelmében a nürnbergi per kettes számú szekciójában tárgyalták a Hirosimára ledobott atombomba ügyét. (A hármas például Nagaszakival, a négyes a Drezdát tüzes pokollá változtató angolszász támadással, a hetes szekció pedig a magyarellenes bácskai vérengzéssel foglalkozott.)

Tibbets ezredes, az édesanyjáról Enola Gaynek elnevezett halálhozó gép pilótája azzal védekezett, hogy parancsra cselekedett. Ezen az alapon azonban minden háborús bűncselekményért kizárólag az aktuális miniszterelnök vagy köztársasági elnök felelhetne, hiszen nála lejjebb mindenki hivatkozhat utasításra. Ha pedig a kormányfőt demokratikusan választották, akkor ő is érvelhet úgy, hogy csak a választói akaratot képviselte, tehát vagy vonják felelősségre a teljes lakosságot vagy zárják be a bíróságot.

A hirosimai iszonyatról túlélők, illetve az áldozatok rokonai számoltak be, lefestve azokat a szörnyűségeket, amikhez foghatót a Homo Sapiens talán még sosem élt át. A bíróság elborzadva a hallottaktól kíméletlenül megbélyegezte az úgynevezett liberális demokráciát mint államberendezkedést, amely ezt a rettenetet kitermelte, és szégyenpadra vonta az Egyesült Államokat, ezt a kíméletlen országot, amely a történelemben egyetlenként bevetette az atomfegyvert.

A jóérzésű emberek, a békeszerető társadalmak nevében a bíróság a leghatározottabban kimondta: Soha többé! Soha többé demokráciát! Soha többé USA-t!

Truman vádlott utolsó kétségbeesett magyarázkodását, miszerint a bomba ledobása nélkül partra kellett volna szállniuk, ami még több áldozattal jár, a bíróság azzal hárította el: akkor ne szálljanak partra, kössenek békét, és nem lesz több áldozat. Az amerikai elnök értetlenségének adott hangot a „helyzet békés megoldása” kifejezés hallatán, és a tolmácsokat hibáztatta.