Egy blog bejegyzéseit olvasgatom. „A menekültproblémáról.” „A Fidesz után.” „A nacionalizmusról.” Kitalálta-e a t. olvasó, hogy milyen jellegű a blog? Milyen szellemiségű? Kerestem még egy címet. „Mítoszrombolás: magánügy-e a hit?”

Igen, így van, talált. Egy libsi oldalról mazsoláztam, melynek címét direkt nem írom le. Ne reklámozzuk a mérget. Inkább másolok egy rövid részletet. „Mondjuk ki a konklúziót: A vallások közvetlenül is, kapcsolódásukban is, tevékenységükben, és következményeikben is károsak az emberiség egészségére. Nem magánügyek, hanem nagyon is közügyek, és mindaddig azok lesznek, amíg fertőző daganataikat nem sikerül levágni a felvilágosodó civilizáció testéről.”

Tehát a toleráns liberális úgy áll hozzá, hogy az ember otthon, a négy fal közt, a saját magánszférájában se lehessen vallásos, mert az „közügy”.

A liberalizmus itt sem csinál mást, mint a szabadságra hivatkozva felszámolja az intim szférát. És amikor a liberális jogharcos amazon azért hisztizik, hogy neki joga van nyilvánosan szoptatni, gyakorlatilag a saját intimitását szünteti meg.

Maradt-e még bármi intimitás a modernizmusban? A test titkai eltűntek. Az egykor szégyenlősen rejtegetett felületek önként vannak közszemlére téve, és ha akarom, a villamoson a diáklányról meg tudom állapítani, hogy milyen az alsóneműje, mert ha leül velem szemben, mindent látok. Még akkor is, ha nem akarom. A „haladás” szerint nekem tudnom kéne, hogy Béla a férfiakat szereti – holott nem érdekel –, mert ő felvonul, és hirdeti ezt. A „felvilágosodás” szellemében nemcsak kölykök, de meglett családapák hirdetik ruhadarabjukon, hogy áhítattal hallgatják valamelyik beleket daráló együttes zenedarabjait, holott ez is csak rájuk tartozna. Én sem járkálok „Rajongok Edvi Illés Aladár festészetéért” pólóban.

Van-e még olyan egyáltalán, ami intim? Amit az ember titokban, a négy fal közt, csendben végez? Bocsánat, beugrott. Mussolinit titokban szokás hallgatni.

Atyaég, micsoda világ! Hitler egy intim dologgá vált!