Jelenlegi hely

Identitás

Ungváry Zsolt
Ungváry Zsolt képe

Új gyerek érkezett az osztályba. Bejött, vagyis inkább begurult a terembe, hiszen rettenetesen kövér volt. Kati néni megkérte, mutatkozzon be.

– A nevem Dani, régebben Miskolcon laktunk. Szeretek legózni, matekból négyesem volt. Érdekel a szimfonikus metál. A hajam barna. Sovány vagyok.

A kitörő röhögés hallatán a pedagógus erélyesen rászólt a nebulókra:

– Mi nevetnivalót találtok ezen?

– Hát… Azt mondta, hogy sovány – szólt megszeppenten egy kislány.

– És nem úgy látod? – kérdezett vissza Kati néni. A diák elbizonytalanodott, és a vállát vonogatta. – Szerintem Dani nagyon kedves, sovány kisfiú. Miért ne hinnénk el neki? Azt elhittétek, hogy szeret legózni? Vagy hogy Miskolcon lakott? A haja barna. Úgy vélem, szavahihető srácnak ismertük meg. Akkor miért kételkednénk abban, hogy sovány?

Hirtelen fölállt az utolsó padban Máté, az osztály leggyengébb tanulója.

– Én például jó matekos vagyok.

Mivel most már kevesebben nevettek, bátran pattant fel egy alacsony srác.

– Én remekül tudok kosarazni!

– El sem látsz a palánkig, Géza!

– Gyerekek! – csitította őket Kati néni. – Géza igazi kosaras alkat. Így van?

– Igen – bólogatott az eminens az első padban. – Dani sovány, Máté matekzseni, Géza kitűnően kosárlabdázik.

– Én lány vagyok – jelentette be drámai hangon Marci. – És tesiórán a lányöltözőben szeretnék öltözni.

Mivel erre a lányok sikongatni kezdtek, Kati néni közbeszólt:

– Ha Marci lánynak tartja magát, akkor természetesen használhatja a lányöltözőt. Dani sovány, Máté jeles matekból, Marci pedig lány. Ez így kerek. – Hangjában némi szomorúsággal hozzátette: – Kicsit irigyellek benneteket, hogy ti már ebben a megengedő, szép világban fogtok felnőni. Annak idején nekem technikaórán palacsintát kellett süt­nöm, pedig fém hamutálcát szerettem volna kalapálni, mint a fiúk. Úgyhogy – csillant fel a szeme – ezentúl ne szólítsatok Kati néninek. Schwarzenegger vagyok, a rettenetes.