Sajnos, a kaliforniai levegő elpusztítja az agysejteket, ezért a hollywoodi stúdiókból értelmetlen baromságok tömege árad a világra: technikailag fantasztikus, felnőtteknek szánt, de egy nagyjából tízéves gyerek szintjén mozgó gügye mesefilmek pók- és denevéremberekről. Ha véletlenül jó anyaghoz nyúlnak, abból is valami egyenhülyeséget hoznak ki. Ennek esett áldozatul Pierre Boulle zseniális regénye, A majmok bolygója is, amelyik szerintem Huxley Szép új világa és Orwell 1984-e mellett a legpontosabban megjósolta korunk problémáit. A történet, amelyben a majmok uralkodnak az emberek felett, valójában a fogyasztói társadalom kritikája; az elhülyülő, lusta (európai) ember nem akar dolgozni, csak felélni és élvezni, ezért átengedi a majmoknak a kevésbé népszerű munkákat. Ők utánzóképességüknek köszönhetően elsajátítják ezeket, fel- és kihasználják a rendszer gyenge pontjait, és szép lassan átveszik az (európai) ember helyét. Idővel azt vesszük észre, hogy az addig lenézett majmok irányítanak: majmok vannak a hivatalban, a hadseregben, a focicsapatban, az elnöki székben. Lemásolják a létező civilizációt, s kifordítják a maguk javára. Csakhogy ez a civilizáció újat létrehozni nem tud, mert nem érti a dolgok lényegét, hiszen a puszta utánzásra alapul.

Boulle másik – Hollywoodban félreértett – regénye, az 1952-es Híd a Kwai folyón ugyancsak napjaink halódó európai kultúrájáról szól. A második világháborúban a japánok brit hadifoglyokkal építtetnek a dzsungelben egy hidat, amelyen hadseregük utánpótlását tudják biztosítani – a britek ellen. Az angol ezredes be akarja bizonyítani a „vadaknak”, hogy a nyugati ember mennyivel felsőbbrendű, és tökéletes hidat épít. Közben a brit titkosszolgálat diverzánsokat küld a híd felrobbantására, amit végül az ezredes akadályoz meg; hiszen ez az ő hídja, az ő önmegvalósítása, nem számít, hogy a saját honfitársai elleni harc eszköze. A regényben az emberi önzés, hiúság, ostoba önmegvalósítás arat diadalt a közösségi érdek felett.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció