Cukisodás, identitászavaros ideológia, távozó tagság, hitehagyott értelmiségi holdudvar – az egyik oldalról… Néppártosodás, kormányváltó erő, Simicska teremtette jelenlét és sok-sok befolyásos liberális figura – a másikról… Tény, hogy a Jobbik kacskaringós útja csupa-csupa csalfasággal és csalódással van kikövezve. A haszonszerzés, a lehetséges szavazatmaximalizálás és a matekozás mellett érdemes szólni olykor a politikai ethoszról, hiszen a közösségteremtésnek mindig van morálisan mérhető minősége, és persze óriási felelősség is egyben. Akár a nemzet irányítása – ha tetszik, ha nem.

Az „ősjobbikos” undorodik, becsapva érzi magát. Távozik, lelép és káromkodik egyet. Jobbat nem tehet, mert ez a hajó már elment. A párt vezetői a pőre politikai érdekek oltárán feláldoztak mindent, ami miatt a Jobbik valaha létrejött. Persze, ők azt állítják, hogy csupán a külcsín változott, a mondanivaló ellenben állandó maradt. De ez pestiesen szólva marhaság. (Máshol trágárabban szokták megszólni az ilyet.)

Nézzük csak meg a Jobbik 2010-es vagy a 2014-es választási programját! Tanulságos olvasmány… Hol van már a rendpárti szólam, a Szent Korona-tan visszaállításáról szóló ígéret vagy a mindig is kétesen csillogó nemzeti radikális máz? Hová tűnt a kereskedelmi televíziók megszüntetésének (máshol földig rombolásának) gondolata, vagy hol van az uniós szerződés felülvizsgálata, esetleg a népszavazás kiírása a tagságról? De elkenődött a papíron a „magyar–cigány együttélés” című fejezet minden pontja, leginkább a „cigánybűnözéssel” kapcsolatos javaslat; ahogy Izrael külpolitikájának kritikája (vájt fülűeknek: zsidósággal kapcsolatos vélemény) is. Mint ahogy eltűntek a jó szándékú, becsapott gárdisták. És sorolhatnánk még pontról pontra azt a fajta átváltozást, amelyben a Jobbik, a liberális értelmiség szemében, csúnya árpádsávos hernyócskából varázsütésre szivárványszínben pompázó pillangó lett.

De hát istenkém: a Jobbik ma már mindent megtesz azért, hogy olyan elfogadható, européer, szalonképes formáció legyen, akiket akár a Bitó-szalonban is tárt karokkal, hangos üdvözléssel és váll-lapogatással fogadnak. Ki tudja, eljöhet még a pillanat, mikor a hírhedt szereposztó díványon fog majd Vona is ülni…

Az elmúlt évben boldog és boldogtalan baloldali, liberális és annak metszetében élő (értsd: volt kommunista) közéleti személy nyújtotta ki baráti balkezét Vona Gábor és társai felé. Se szeri, se száma azoknak, akik a „teljes ellenzéki összefogás” sürgetésében fejezték ki szimpátiájukat, de vannak olyanok is, akik már Vonát vizionálják mint leendő közös miniszterelnök-jelöltet.

Heller Ágnestől kezdve Medgyessy Péteren át egész Horn Gáborig… De Vásárhelyi Mária, Haraszti Miklós, Herényi Károly is – ha csak a régi, de még befolyásos nagyágyúkat nézzük. Sőt: az év elején Gyurcsány Ferenc és Molnár Gyula is tesztelte ennek átvihetőségét egy-két halovány mondatban, habár Botka lemondása után, a csalódott MSZP-szavazókért folytatott marakodás miatt ideiglenesen kicsit változott a helyzet. Még akkor is, ha a tényleges parlamenti vagy az egyes önkormányzatokban nyíltan vállalt együttműködés ma már szokványos gyakorlat, leginkább, ha a Fidesz vagy az Orbán-kormány támadásáról van szó.

De jól láthatóan kezdenek felsorakozni az olyan „celebritások” is, mint Puzsér Róbert, továbbá a Hír TV Heti Hetes remake-jének, a Szabadfogás című zagyvaléknak számos szereplője, vagy legutóbb Lovasi András zenész a Magyar Narancsban adott interjújával: „Matematikailag csak úgy lehet ezt a kormányt leváltani, ha a balosok meg a kispártok az LMP-től a Momentumig összehoznának egy választási koalíciót a Jobbikkal. Ennek a koalíciónak az lenne az egyetlen célja, hogy a Fidesz–KDNP-kormányt elküldjék…” Ebben benne van minden, leginkább az egyetlen cél, amit Vona báránnyá szelídüléséről és a liberális értelmiség baráti odafordulásáról el lehet mondani.

A liberális értelmiség voltaképp szembeköpi ezzel saját múltját (persze van kivétel), de a Jobbik is teljesen kilúgozza egykori alapító nyilatkozatának fun­damentumát. Elárulva így azokat a százezreket, akik a politikai közösséget megteremtették – akár tagként, tanácsadóként vagy egykori szavazóként.

De Vonáról tudjuk, hogy ő egy közösségi lélekkufár…

Eszembe jut a zseniális humorú Karinthy egyik krokija, amelyben egy hajóhintáról ír, amibe beleszállva szédülés fogja el az írót, mert hol jobbra, hol pedig balra lendül ki a benne ülő vadászkalapos nemesnek, illetve a bőrkabátos esztergályosnak, a prolinak köszönhetően. (Nem mellékesen a novellában egy öreg zsidó férfi rángatja a hintát a földről.) Nos, Vona ugyanígy szédíti meg szerencsétlen szimpatizánsait. Hiszen a hinta először jobbra lendült ki, majd most balra, a benne ülők közül pedig egyre többeknek van hányingere ettől a szédítő tempótól.

(A szerző filozófus, a Jobbik egykori alelnöke.)