Sorsdöntő léket vághat a liberális világrenden, hogy Donald Trump nyerte az amerikai elnökválasztást. A hatalmat évtizedek óta birtokló elit manipulációs technikák egész sorát vonultatta fel a győzelem érdekében, azonban az egyre áttekinthetetlenebb társadalmi viszonyok, a fokozódó faji ellentétek, a tömeges lecsúszás és kriminalizálódás, vagyis az elmúlt évtizedekben összekuszálódott értékrendek a változás vágyát erősítették. A vezérhajó süllyedésével irányt veszíthetnek az Európai Uniót meghatározó politikai erők is.

„A Fehér Ember visszavág.” Ezzel a címmel jelentette meg az amerikai elnökválasztást értékelő publikációját a Time magazin, s jó néhány hasonló megfogalmazás született az elmúlt napok nemzetközi sajtójában. Értékeléseiket a szerzők arra alapozzák, hogy az utóbbi évtizedek fajilag leginkább megosztó választása zajlott az Egyesült Államokban. Ahogy az Independent összegzéséből kiderül: a fehér férfiak 63 százaléka, s a fehér nők 52 százaléka Trumpra szavazott, miközben a feketék 80, illetve 93 százaléka Clintonra adta a voksát. Különösen jelentős volt Trump fölénye az évi 50 ezer dollárnál többet keresők, valamint az idősebb korosztályok körében – vagyis a stabil értékrendben bízó fehér középosztály emelte Amerika negyvenötödik elnökét hivatalába.

„Ez több mint lázadás az elit és a globalizáció ellen” – elemezte a folyamatokat a Marketwatch. Az izraeli Haaretz összegzéséből pedig kiderül: bár jelenleg a fehérek még 61 százalékát adják az amerikai társadalomnak, a jelenlegi folyamatok alapján egy generáción belül elveszíthetik többségüket, s az ettől való félelem, Amerika karaktervesztése tudatosulhatott a választókban. Mert míg a nagyvárosokban élő demokrata-törzsbázisnak ez az egyenlőbb társadalmat és a kulturális sokszínűséget jelenti, addig a tradicionális vidéki lakosság számára maga a rémálom.

Amerikától elszakadva, globális kitekintésben ugyanakkor mindez azt jelenti: az amerikai választóknak elegük lett abból a társadalmi mintából, amely évtizedek óta meghatározza a nyugati világ gondolkodását. Vagyis az egyéni szabadságjogok végtelen kiterjesztéséből, a jogok hangoztatásából a kötelezettségekkel szemben, a rend relativizálásából, a „hátrányos helyzetűnek” mondott csoportok feltétel nélküli kedvezményezéséből – vagyis mindabból, ami a liberalizmus lényegét jelenti. A liberalizmusét, ami a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben épp Amerikából indult világhódító útjára, s aminek legnagyobb nyertese – a globalizáció, vagy legújabban az internetalapú gazdaság miatt – szintén az Egyesült Államok volt.

Pont emiatt az elmúlt évtizedekben elképzelhetetlen lett volna, hogy az átlag amerikai olyan elnökre szavazzon, aki megkérdőjelezi, egyáltalán szóba hozza az úgynevezett háttérhatalom – vagyis a világot uraló globalista erők – vezető szerepét. Most ez olyannyira megtörtént, hogy Trump egyik beszédében „egzisztenciájukban fenyegetve” nevezte az eddigi washingtoni politikai elit tagjait – a globalizmus élszereplői közül jó okkal álltak többen is – köztük Soros György – Hillary Clinton mellé. Az amerikai társadalom azonban nem rettent meg a globális gazdasági szereplők baljóslatú vízióitól, ahogy a liberális világrend kulturális szekértolói – hollywoodi filmipar, népszerű könnyűzenészek – is hiába kongatták a vészharangot.

Az Egyesült Államok lakossága ugyanis napjainkra oly mértékben saját bőrén tapasztalta a liberális értékrend árnyoldalait, hogy ezúttal határozott nemet mondott a folytatásra. Donald Trumppal valójában az illegális bevándorlás folytatódása, a munkahelyek külföldre telepítése, a bankvilág teljhatalmának kiterjesztése ellen tiltakozott az amerikai nemzet. Ahogy a társadalom igényeire ráérezve, az új elnök a határkerítések megerősítését, az illegális bevándorlók (11 millió migráns) hazatelepítését, az olcsó külföldi termékek védővámokkal való távoltartását, a sok családot szegénységbe döntő pénzügyi-ingatlan válság okozóinak felelősségre vonását ígérte. S azért nem jött be a demokraták azon számítása sem, hogy az első fekete elnök után most az első női elnökkel bizonyíthatják demokrácia iránti elkötelezettségüket, mert a liberalizmusból kiábrándult átlagszavazót ezúttal nem vonzotta az újabb hátrányos csoportok felé történő nyitás.

A liberalizmus elleni hangsúlyos amerikai tiltakozásnak beláthatatlan következményei lehetnek a jelenlegi világrendre nézve. Alig négy hónappal a brit népszavazás után ugyanis ez már a második súlyos csapás, amelyben a globalista-liberális rendszer következményei ellen tiltakoznak a választók a regnáló politikai vezetőkkel szemben. S amelyek eredményeként a következő időszakban könnyen utóvédharcokká silányulhatnak azok az erőfeszítések, amiket például az Európai Unió vezető politikusai a „befogadó társadalom” vagy a „kulturális sokszínűség” érdekében erőltetnek, s amit sokan a nemzetállamok felszámolásának tartanak. Ennek megfelelően az uniós vezetők a kampány során példátlan módon elkötelezték magukat Clinton mellett. S közülük többen – a diplomáciában elképesztő módon – még Trump győzelme után is félelmeiknek adtak hangot, amit Ursula von der Leyen német védelmi miniszter „súlyos megrázkódtatásnak” nevezett, Martin Schulz európai parlamenti elnök pedig arról beszélt, hogy megnehezíti az együttműködést az Európai Unió és az Egyesült Államok között. Colleen Bell, az USA budapesti nagykövete mégis Orbán Viktort marasztalta el, hogy „diplomáciailag szokatlan” volt Trump bizonyos állásfoglalásainak kommentálása.

Pedig az amerikai választás eredménye azt mutatja, hogy – a nyugati világ számára meglepő módon – a magyar kormányfő halad a világ folyamatainak fősodrában, s egyre látványosabban igazolódik az elmúlt években követett magyar nemzetvédő politika. Ahogy Christian Kern osztrák kancellár fogalmazott: az eredményből az európai választásokra vonatkozóan is le kell vonni a tanulságokat.

A nyugati világ ébredezik. Az európai-keresztény kultúrkör ragaszkodik gyökereihez. S kiveti magából azokat, akik a politikai korrektség bűvkörébe esve, részigazságokat abszolutizálva, megfeledkeznek legfontosabb feladatuk, a nemzet képviseletéről.