Meghalt Fidel Castro. Megvallom, nem is emlékeztem rá, hogy még él. Nem mintha nem tudtam volna. Ha valaki az utcán megszólít, mondván: „Pozsonyi úr, nagyon szeretem az írásait, maga egy zseni. Mit gondol, él még Fidel Castro, a kubai diktátor?”, én nyugodt szívvel vágtam volna rá: „Köszönöm, tudom, hogy zseni vagyok, bár a díjakat nem hozzám dobálják. Igen, él még a gazember.”

Szóval tudtam, de agyam hátsó fertályában volt, mint a hatodikos kémiafüzet a pincében, az úttörőzsebkönyv – igen, az is megvan –, meg a bőrlaszti, mit húsz éve nem vettem elő. Tudja az ember, hogy léteznek ezek, de mintha nem is lennének.

Castro meghalt, s most a világ überdemokrata vezetői, akik kioktatnak minket demokráciából meg emberi jogokból, ma Junckertől Trudeau-ig egy olyan kommunista tömeggyilkos diktátort méltatnak, aki egész életében lábbal tiporta az emberi jogokat, sortüzeket vezényelt, embereket kínoztatott halálra. Soha nem választotta meg senki, a demokráciát, szólásszabadságot meg egyszerűen betiltotta! Vajon mi lenne, ha jobboldali politikusok Hitlert méltatnák ugyanígy? A választ tudjuk. És közben beállt a sorba a BBC, a CNN, sőt maga a pápa is! A magyarországi baloldal képviselői úgyszintén, mondjuk tőlük nem is vártam mást. Úgy látszik, a tömeggyilkosság is megbocsátható, csak elvtárs legyél. Ha viszont hétköznapi emberként másra szavazol, más a véleményed, vagy nem vagy hajlandó követni a PC juhnyájat, rögtön szélsőséges leszel, és az sokkal rosszabb, mint bármely véreskezű diktátor.

A Castro-rendszer halálos áldozatainak száma megközelítheti a százezret, az ártatlanul bebörtönzötteké pedig akár a félmilliót is.

„Fidel Castro elvtárs örökké fog élni” – reagált az egykori kubai vezető halálhírére Hszi Csin-ping kínai elnök.

Mert mint tudjuk, a baloldali tömeg­gyilkosokat mindig a jó szándék vezette, a nép érdekében gyilkolták a népet, mert az emberek nem akarták belátni, hogy saját érdekükben kell pusztulniuk.