A hajós befogja a szelet, de nem ő támasztja. Valahogy így lehetne megfogalmazni, hogyan is viszonyul egymáshoz egy demokratikus jogállamban a végrehajtó és törvényhozó hatalom, valamint az igazságszolgáltatás. Azonos térben működnek, kapcsolatban vannak, de a kormánynak és az aktuális parlamenti többségnek nincs ráhatása a bíróságok és az ügyészség működésére, legfeljebb reagálni tud azok döntéseire. A korábbi szabályokhoz hasonlóan az Alaptörvény is azt deklarálja, hogy „a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak”, illetve rögzíti, hogy „a legfőbb ügyész és az ügyészség független”.

Mindezt azért szükséges rögzíteni, mert – mint az sajnálatosan „köztudomású tény” – a 2006 őszi rendőrterrornak nem volt (büntető)jogi következménye, a politikai és „szakmai” irányítókat az igazságszolgáltatás nem vonta felelősségre. Súlyos politikai következményei persze voltak az őszödi beszédnek, a szeptemberi és októberi szakmaiatlan és brutális rendőri fellépésnek – azonban ez aligha nyújt vigaszt annak, akit jogellenesen tartottak fogva, „viperáztak meg” vagy aki a rendőri ámokfutás következtében fél szemére megvakult. Tény – azonban ez a felelősségre vonás elmaradását nem pótolja –, hogy a demokratikus Magyarország történetében azelőtt és azóta sem hallott-látott hazugságförgeteg és hatósági erőszak, illetve ezek hatása a szociálliberális koalíció végleges meggyengüléséhez, a koalíció felbomlásához, Gyurcsány lemondásához vezetett. A folyamatot az MSZP 2010-es katasztrofális választási veresége koronázta meg, s a habos torta tetejére a konyakos meggyet az SZDSZ megszűnése tette fel. Az is tény, hogy az „összbaloldali összefogás” a mai napig azért lehetetlenül el folyamatosan, mert bár továbbra is Gyurcsány Ferenc (a rendelkezésre állók közül) a legtehetségesebb és leginnovatívabb baloldali politikus, amoralitása és büntetőjogi kategóriákat súroló cinikussága miatt úgy ódzkodnak tőle a „demokratikus ellenzék” soraiban is, mint a leprástól.

Ahogy azonban írtam, mindez mit sem von le abból, hogy jogi felelősségre vonás a nyilvánvaló tények és események ellenére nem történt. A középkori németalföldi jogtudós Hugo Grotius mondta, hogy „az nem lehet, hogy súlyos bűntett ne legyen büntethető” – most azonban ennek vagyunk szemtanúi. Ki hát a felelős mindezért? Nézzük mindenekelőtt a 2010 előtti időszakot: az akkori hatalom nyilvánvalóan semmit sem tett az igazság feltárásáért – s ebbe beleértendő az akkori rendőri vezetés is. De miért is tettek volna, hiszen saját magukat kellett volna felelősségre vonniuk! Formáljelentések készültek, de az átfogó tényfeltárás elmaradt. Mi sem bizonyítja jobban a balliberálisok akkori cinizmusát, minthogy Petrétei Józseftől elkezdve Kuncze Gáboron át az akkor éppen a Helsinki Bizottság elnöki tisztét ellátó Kőszeg Ferencig vállt vállnak vetve érveltek: a szeptemberi és októberi rendőri fellépés „összességében” arányos, törvényes és szakszerű volt. Persze, elszigetelten indultak eljárások azonosítószám nélkül intézkedő rendőrök vagy kényszervallatások ügyében, de azok „bizonyítottság hiányában” jellemzően felmentéssel végződtek; nevetségesen kevés azon ügyek száma, melyben brutálisan intézkedő hatóságiakat jogerősen elítélték volna, vagy az áldozatoknak értékelhető kártérítést állapítottak volna meg (2016 őszéig mindösszesen három jogerős kártérítési ítélet született a 2006 őszi rendőrterror miatti perekben).

A lényeges ügyekben (tévészékház szakszerűtlen és káoszt okozó „védelme”; október 23-ai, szervezett és felsőbb utasításra történt rendőri erőszak) azonban nyomozati cselekményre 2010-ig egész egyszerűen nem került sor. 2010-ben az újonnan megválasztott Országgyűlés egyik első intézkedése a 2006 őszén rendőri intézkedés miatt jogsérelmet szenvedett áldozatok kártérítéséről, illetve a bocsánatkérésről szólt. Ez fontos, sőt kötelező lélektani momentum volt – azzal a hibával, hogy nem azok kértek bocsánatot, akik felelősek voltak a bűnök elkövetéséért. (Az MSZP frakció jelenlévő képviselői természetesen mind nemmel szavaztak.) Továbbá az Országgyűlés 2011 májusában fogadta el a 2006-os rendőrterrorral összefüggő ítéletekről szóló semmisségi törvényt, mely a jogtalanul elítélt civilek esetében semmisítette meg a törvénysértő, jellemzően kizárólag rendőri tanúvallomásokon alapuló bírósági ítéleteket. Amit tehát a törvényhozó, illetve végrehajtó hatalom meg tudott tenni 2010 után a 2006-os jogsértések orvoslása érdekében, azt megtette.

Egyedül a bűnösök bírósági felelősségre vonása nem történt meg megfelelő módon – és az igazságszolgáltatás ténykedésének hiányosságai mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Bene László esetében például felmentő ítélet született, de Gergényi Pétert is csupán megrovásban részesítették a 2015 októberében első fokon (ez részint a vádirat hiányosságainak, részint annak következménye, hogy a 2010 előtti tétlenség miatt több bűncselekmény egyszerűen elévült). Pedig a különböző bizottsági meghallgatások során teljesen egyértelműen kiderült egyes rendőri vezetők tanúvallomásaiból, hogy komoly jogsértések történtek, melyeknek egy olyan hierarchikus szervezeten belül, amilyen a rendőrség, kell hogy legyen felelősük. Már a tévészékház ostroma okán meg kellett volna a bíróságnak állapítania, hogy a jogsértésekért ki a felelős – hogy az ártatlan emberekkel szembeni erőszakos intézkedésekről, maradandó károsodást okozó testi sérülésekről ne is beszéljünk. Az igazságszolgáltatás az igazság szolgáltatásával tehát e körben adós maradt mind a mai napig.

Hiába tesz meg mindent a másik két hatalmi ág a demokráciában példátlan mértékű és mennyiségű jogsértések orvoslása érdekében, ha a bíróságok nem megfelelően látják el feladatukat. Ez egyfelől persze „bizonyíték” arra nézvést, hogy Magyarország még mindig jogállam, ahol az igazságszolgáltatás nem utasítható. Másfelől szomorú következménye annak, hogy a bíróságok lassacskán valóban csak a formális jogszolgáltatást érzik feladatuknak. Grotiusszal egyetértve csak abban bízhatunk, hogy legalább Gergényiék perében igazságos ítélet születik majd másodfokon. Majd. Valamikor.

A szerző az Alapjogokért Központ
igazgatója