Jelenlegi hely

Európaiság = Kereszténység 6.

Szalay Károly
Szalay Károly képe

Nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy a keresztény szellemiséget megelőző pogány bölcseletben Cicero, mintegy előzményként, fontosnak tartja a szeretetet mint a nyugodt élet zálogát. És a szeretet fő formájaként a barátságot. Ezt írja: „… a barátság nélkül semmiképpen sem biztosíthatunk az életben szilárd és tartós boldogságot, a barátságot pedig csak akkor tudjuk megőrizni, ha egyformán szeretjük barátainkat és önmagunkat”. Tetszenek idefigyelni? „Szeresd felebarátodat mint tenmagadat” – gondolat. Cicero, Krisztus születése előtt a keresztény európaiság előfutára, a latin-görög szellemiség jelképe.

Furcsa mód Szent Jeromos, a Vulgata megteremtője, a hivatalosan elfogadott és Újszövetségi Szentírás latin fordítója rajongott Ciceróért. Ugyanakkor korholta is önmagát, hogy egy pogány szerző a kedvence. Ám a IV. században föl sem merülhetett benne az az eretnek gondolat, mint most bennem, hogy a nagy szónok filozófiája a kereszténység bárminemű előfutára lehet. De hát idéztem föntebb a krisztusi tanítást megelőző passzust, amit nem én magyaráztam bele. Ez Cicero szövege szóról szóra.

Maradva Cicerónál. Öntudatos római-latin mivolta létére a görög mesevilágból veszi a nagy barátságok példaképeit. Meseszerűen legendássá vált barátságokét, Thészeusz és Peirithoosz, Akhilleusz és Patroklosz, Oresztész és Püladész. Az egyre szorosabbá váló görög és latin szellemi szövetség alapozza meg voltaképpen az európaiságot, amely nyitottsága okán könnyedén magába fogadja a keleti eredetű kereszténységet. A befogadott keresztény eszmény azonban eluralkodik rajta, általában a maga képére és hasonlatosságára, a tőle idegen motívumokat kirostálja, valójában kereszténnyé lényegíti át. Nem véletlen az, hogy az egyházi iskolák fő tantárgya még a XX. században is a latin és a görög, mert szellemiségük beilleszkedett a keresztény szellemiségbe.

No, hát mivel bizonyítom, hogy a felebaráti szeretet mint kulcsfogalom, forradalmian másként fordul elő a krisztusi tanításban, mint más vallásokban? Olvasás közben mániákusan megszámoltam néhány fontos fogalom előfordulását, így a szeretetét is. Mint említettem Zarathrustrában találtam egyet. A zsidó Ószövetségben huszonhét szeretet szót találtam, kettő a testi szerelemre, a többi az Isten iránti szeretetre vonatkozott. Természetesen tévedhettem egyet-kettőt, de esetleges tévedésem számszerűleg nem veszélyezteti állításom lényegét. A terjedelemben kisebb Újszövetség (4 evangélium, levelek Pétertől és Páltól, őskeresztény szövegek) észlelésem szerint viszont 99 szeretet szót tartalmazott. Összehasonlíthatatlanul többször vonatkoztatva az emberre, a felebarátra, mint minden vallás központi alakjára, az Istenre. Az Isten- és az emberszeretet aránya a zsidó és a keresztény vallásban megfordított. A Koránban előforduló vezérmotívum csak a hit. (Ami azonban szörnyűségek forrása is lehet.) A görög és a latin vallásban isten és ember viszonya legföljebb a félelem, az isteni bosszú, és büntetés. Kerényi Károly, a kérdés legjobb tudója a görög vallást mesevilágnak, a görög irodalom részének tartja.

Egyetemista koromban (1947–48-ban) Hajnal István az egyik legnagyobb magyar történész szemináriumában és az ő intenciójára a fölfedezés kori indián vallásokkal kellett foglalkoznom, de nem emlékszem arra, hogy bárminemű kapcsolatot találtam volna az európai, az ázsiai és az indián vallások között, ember–isten vagy szeretet vonatkozásában. Kivétel: a túlvilági lét náluk is megvolt. A kiváló Emmanuel Anati olasz őskori barlangkutató talált indián mitológiai sziklafestményeket, amelyek vonatkozhatnak a teremtés és az ember származásmítoszára. Tehát a kereszténység meglehetősen egyedül áll a vallások között a maga mitológiájával, különösen a szeretettel.

(Folytatjuk.)