Európa Mohácsa
A magyar köztudatban Mohács jelkép. A pusztulás, a megsemmisülés, a szabadság elvesztése.
A magyar köztudatban Mohács jelkép. A pusztulás, a megsemmisülés, a szabadság elvesztése, a megszállás kezdete és a függetlenség vége. Voltaképpen az akkor leghatalmasabb iszlám birodalom, a török csak 1541-ben, augusztus 29-én, napra pontosan tizenöt évvel később teljesítette be a végzetet Buda elestével.
Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Ezzel azonban nemcsak Magyarországnak, hanem egy egész földrésznek, Görögországnak, Szerbiának, Bulgáriának, Horvátországnak, Romániának és más országoknak, népeknek még a reménye is elveszett. A kilátás, a jövőbeli lehetőség arra, hogy fölszabaduljanak az iszlámot katonai erővel megjelenítő hatalom elnyomása alól. Egészen a XIX. század végéig.
Az iszlámot megtestesítő szultáni hatalommal azonban a magyar nép nem 1526-ban került szembe először. Az utókor által méltatlanul és igazságtalanul lenullázott II. Lajos halála előtt évszázadokkal ütközött meg a magyar királyság az iszlám fenyegetéssel. Sőt, Európa okosabbik és tisztességesebb fele korábban fölismerte a veszélyt. Az 1300-as években Sziénai Szent Katalin, aki hiába figyelmeztette az ostoba Európát az iszlám nyomulására! A vak Európa a pápa tartózkodási helyével és egymással való marakodással foglalatoskodott, és 1453-ban Bizánc, Konstantinápoly elesett egy magyar ágyúöntő rendkívül hatásos közreműködésével.
A sors iróniája, hogy a magyarokat megverő török hadak viszont a legmodernebb nyugat-európai ágyúkkal kartácsolták szét a mohácsi haderőt, a francia technikusok működtek közre később is a török hadak gond nélküli mozgásában, Savoyai Jenő fölszabadító háborúja ellenében.
Ezzel a jelzéssel, fölsorolással azt akartam érzékeltetni, hogy a történelemben mindennek van előzménye és szerteágazó összefüggésrendszere. Mégpedig úgy, hogy mindig kevesen látják előre az eseményeket. De mindig volt kivétel. És mindig akadtak olyanok is, akik saját népük érdeke ellen ügyködtek. Személyes, csoport-, pártérdekek fölülírták a többség, a nemzet, az ország vagy a földrész érdekeit. Európának szerencséje volt, hogy Magyarország megszállásával a szultáni hatalom kifulladt, vagyis, mint írtam, torkukon akadtunk.
A mai migránscunamit évszázadok óta készítik elő a gyarmattartó országok akarattalanul, és semmi történelmi tapasztalatuk nincs a helyzet fölismeréshez. Sőt, azt sem kapiskálják, hogy a mai katasztrofális nemzetközi helyzetet az ő évszázados gyarmati tevékenységük idézte elő, amit azzal fokoztak, hogy odadobták a gyeplőt, vagyis hirtelen magukra hagyták gyarmataikat anélkül, hogy gondosan fölkészítették volna az önálló létre. És az általuk előidézett csőd minden következményét most a nyakunkba akarják zúdítani, holott ők még mindig abból élnek, amit gyarmataikból kiraboltak.
Franciaország helyzete különleges. Őket francia állampolgár „migránsok” lepik el, és ezen még szépségtapasz az, hogy világbajnokságot nyertek nekik Moszkvában. A szörnyű következmények előszele a tettleges antiszemitizmusban és a terrorcselekményekben már megmutatkozik. De furamód nem minálunk és az általuk „kelet-európainak” nevezett országokban, hanem a volt gyarmattartó hatalmaknál, főleg francia területeken. És az a képtelenség, hogy Sargentini, ez a gorgóhajú nő érthetetlen, hisztérikus indulattal viseltetett hazánk ellen.
A fölburjánzó piros, zöld, liberális indulatokat veszedelmes jelenségnek tartom. Mert tömeghisztériához vezetnek. És azt már tudjuk, mit jelent ez egy közösség életében.