2018. május: a Budapestre látogató japán miniszterelnök kíváncsian néz körül az üres repülőtéri várócsarnokban; nem fogadja az új kormány részéről senki. Karácsony magába zuhantan ül otthon („A f.sznak vállaltam ezt az egészet…”), Gyurcsány megsértődött, Vona kozmetikusnál, Bernadettet elfújta a szél. Végül Persányi Miklós elviszi őket az állatkertbe; az államközi kapcsolatok ápolása helyett közösen örökbe fogadnak egy vombatot.

A parlamentben képtelenek elfogadni a törvényeket. Az ötven függetlenként bejutott képviselő mindegyike egyéniség, saját elképzelésük van a politikáról. Komoly nehézséget okoz, hogy megállapodjanak a leendő koalíció elnevezéséről. A végső javaslat (bal-jobbos-liberálnacionalista-Euró­pa-­pár­tian ellenes-szociáldemokratikusan momentum) túl bonyolultan hangzik, ezért a lényeget könnyebben kifejező „ellenzéki kormány” mellett döntenek.

A déli határon a kerítést áttörték a migránsok. A nemzetbiztonsági bizottságban összevesznek, mert Szél Bernadett kitárná minél több bevándorló előtt a kapukat, Toroczkai Jobbik-alelnök viszont amellett érvel, hogy inkább a mezőőrség fogja el és toloncolja ki őket.

A forródróton Trump elnök keres egy potens személyiséget. Sajnos a telefont Juhász Péter veszi fel, aki éppen egy spangli után van, és csak belefúj a kagylóba: „A sípszó után hagyjon üzenetet!”

A NATO-főtitkár egyeztetni kíván, de Fodor Gábort találja, aki annyit közöl vele: „Nem akarok többé katonát látni!”

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság küldöttsége érkezik, Fekete-Győr fogadja őket, de teljesen tájékozatlan; no, limpia, az micsoda?

Az ülésteremben Mellár Tamás rohangászik kétségbeesetten fel-alá, mert nem tudja, hová üljön be, mint MSZP–DK–Jobbik–Együtt–PM–MOMA–ÁFA–KSH-jelölt.

Miután tízmillió elégedetlen polgár nyomul be a parlamentbe, hogy meglincseljék az ellenzéki kormányt, Orbán Viktor feláll, és így szól:

– Na, ha kibohóckodtátok magatokat, akkor folytatjuk a normális ügymenetet.

Mindenki visszaül eredeti helyére.